2024. április 20., szombat

Ötvenévnyi összefogás

Jubileumot ünnepel a szabadkai Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége – Galéria nyílik ma este a székhelyen

A Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége a feljegyzések szerint 1965. március elsején alakult. Akkor elsősorban szakegyesületeket tömörített, mérnököket, jogászokat, közgazdászokat, a kilencvenes években azonban a civil szerveződések felé fordult. Több szakegyesület még ma is nagyon aktív, a szövetség elsődleges célja pedig a háttértámogatás biztosítása az egyesületek számára.

„Húsz évvel a második világháború befejezése után a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban a gazdaság már fellendülőben volt, különösen az 1963-ban meghozott reformoknak köszönhetően. Városunk akkori vezetőinek ötlete volt, hogy létrehozzanak egy olyan társadalmi szervezetet, mai értelemben egy társulást vagy »ernyőszervezetet«, amely szárnyai alá venné a különböző tevékenységekkel foglalkozó polgári szakegyesületeket, egyesítené őket, rendeltetésszerűen szervezné meg a munkájukat. Ezekben az egyesületekben sokan tevékenykedtek, olyan emberek, akik különböző gyárakban, intézményekben vagy más szervezetekben voltak alkalmazásban, de összekötötte őket valami, egy közös cél. Legegyszerűbben ezt úgy mondhatnánk, hogy valamennyiük a fejlődésért dolgozott, a társadalom érvényesüléséért, a polgárok jobb életkörülményeinek megteremtéséért.

Szövetség  27 tagszervezetből nyújt segítséget (Fotó: Molnár Edvárd)

Szövetség 27 tagszervezetből nyújt segítséget (Fotó: Molnár Edvárd)

A Községi Bírósághoz benyújtott 1772/1966 számú, a Gazdasági szakemberek Klubja és a Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége közti szerződés alapján az Engels utca 9 szám alatti épület használati jogával a szövetség rendelkezik.

Mellesleg nem árt megjegyezni, hogy a szóban forgó épületet dr. Engelmann Jenő gyógyszerész építtette 1922-ben, telekkönyvezve 1923-ban lett, de 1948 október 13-án a Járási Bíróság Szabadkán hozott 3791 számú végzésével társadalmi tulajdonná vált.” (részlet a monográfiából)

– A Szövetség pillanatnyilag 27 tagszervezetből áll, ezeknek a szervezeteknek nyújt segítséget, szervezési és könyvelési szolgáltatások formájában – mondja Ricz András, a Szövetség igazgatóbizottságának elnöke a jelenről. – Az ötven év alatt számos hullámvölgy volt a munkában. 1965-ben alakult meg, különböző szakmáknak voltak itt a képviselői, közgazdászok, jogászok, orvosok, és gyakorlatilag növekedett, majd csökkent a tagság. A kilencvenes évekig gyakorlatilag ezt tartották fenn, a szabadkai erős vállalatok pedig támogatták anyagilag a munkásaik szervezeteit. Ezt követően volt a legnagyobb hullámvölgy, amikor a vállalatok mind tönkrementek, nem volt már forrás. Ebben az időszakban a Regionális Gazdasági Kamara, amely itt volt albérletben, de tulajdonképpen minden költséget magára vállalt, tartotta fenn a szövetséget, nagyon sokat köszönhetünk neki. 2008-ig működött ez így. Ekkor a kamara helyére a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége költözött, azóta teljesen önállóan és egyedül működik ez a szövetség, a cél pedig maradt, mégpedig hogy háttértámogatást nyújtsunk ezeknek az egyesületeknek. Az egyesületek is fluktuálnak, jönnek-mennek, amikor egyesek megszűnnek. A szövetség tagjainak pénzügyi helyzete nagyon változó. A régi egyesületek sorra megszűnnek, néhány kivételével, s újak jönnek, ezek közül egyesek megszilárdulnak, mások ahogy jöttek, úgy el is mennek. Nagy a fluktuáció, de van egy törzsgárda, akik aktívak és használják a termeket és a szervezőtitkár, valamint a könyvelő szolgáltatásait – magyarázza Ricz András.

Az addig elsősorban szakegyesületeket tömörítő szövetség a kilencvenes években kezdett civil szövetséggé átalakulni. Jelenleg a parasztegyesülettől kezdve környezetvédelmi, újságírói, falusi vendéglátás, tanítókat tömörítő, de ifjúsági egyesületek is tagjai a szövetségnek.

– A szövetség teljesen önellátó, senkitől normatív támogatást nem kap, az épület irodáinak kiadásából tartjuk fenn a két alkalmazottat. Évente 3-5 pályázatot nyerünk, két uniós nyertes pályázatunk is volt.

A szövetségnek bárki tagja lehet, olyan civil szervezet, amely egyéves elmúlt, és az igazgatóbizottság dönt a felvételről. Havonta 2500 dinár a tagsági díj, ebben benne van a székhely biztosítása, a könyvelés, a szervezés, a teremhasználat. Ez ennyi pénzért nagyon kedvező – mondta Ricz, majd a jubileum kapcsán hozzátette:

– Ezt a jubileumot mindenképp meg szerettük volna ünnepelni, először tavasszal, az alakulás dátumán, de később lehetőség nyílt az épület felújítására, így ezért azt bevártuk, hogy egy felújított teremben tarthassuk ezt az ünnepet. Erre ma, november 5-én 18 órától kerül sor, a Galéria és egyben az első kiállítás megnyitójával, amelyen Törteli Károly rajzait láthatjuk majd Szabadkáról, fél hétkor pedig az ünnepi közgyűlésre kerül sor, ahol minden jelentős személy emlékplakettet kap a szövetségtől a tevékenységéért. Megjelent egy monográfia a szakegyesület első ötven évéről, ezt is láthatják majd a vendégek – ismertette az ünnepi programot Ricz.

Elmondása szerint régi cél volt, hogy jobban kihasználják a tereket. Van két előterük, egy nagyobb és egy kisebb. A nagy előtér teljesen kihasználatlanul állt, s néhány évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy Galériaként működhetne. Olyan fiatal művészeknek szeretnének bemutatkozási lehetőséget nyújtani, akiknek máshol erre nem nyílik alkalmuk.