Pontosan egy hét múlva, november 12-én Norvégia vendégeként Oslóban lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjében. A visszavágót három nappal később a budapesti Groupama Arénában rendezik.
Coco Chanell azt találta mondani egyszer, hogy az isten a nőket úgy nagy általánosságban megáldotta szépséggel, s erre a szépségre bizony szükségük is van, hogy a férfiak beléjük szeressenek. A világhírű francia divatkirálynő azt is hozzátette, hogy az isten úgy nagy általánosságban butasággal is megáldotta a hölgyeket, erre pedig azért van szükségük, hogy ők szeressenek bele a férfiakba.
Minden jel arra vall, hogy nemcsak a szebbik fél ruháztatott fel együgyűséggel. Mi, férfiak időnként viselkedésünkkel jócskán rácáfolunk Coco Chanel állítására, és teszünk határtalanul buta dolgokat, mint ahogyan tette azt Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, amikor csupán három héttel a norvégok elleni létfontosságú pótselejtezős mérkőzés előtt kirúgta három legfontosabb segítőjét.
Korántsem akarom ezzel azt állítani, hogy Andrusch József (kapusedző), Szabics Imre (pályaedző) és Sallói István (játékosmegfigyelő) bevehette volna a norvégok kapuját a két mérkőzés alkalmával, mert már Laczkó Mihály, a Magyar Labdarúgó-szövetség néhai elnöke táblába vésette, hogy márpedig az „elnök – és csapata – nem rúghat gólt”. Ennek ellenére és ezzel együtt állítom, hogy ez akkora öngól volt, amilyet egyetlen olyan magára valamit is adó edző, (nemhogy szövetségi kapitány!), aki nem lázas, vagy nem hiszi a babra, hogy hús, sem követett volna el az adott pillanatban. Lakat T. Károly, a magyar sportújságírás doyenje ezt a jelenséget ahhoz hasonlította, amikor valaki 19-re lapot kér. Továbbmegyek, szerintem ez akkora őrültség volt Storck részéről, mintha valaki 21-re kérne lapot! Mert az isten szerelmére, minek megbontani egy nagyon gyenge válogatott – ha nem is egyetlen, de – ritka, ugyanakkor legnagyobb erényét, jelesül a csapaton belüli teljes harmóniát? Dárdai Pál volt szövetségi kapitánynak, azon kívül, hogy nagyon ügyesen összegyúrta a válogatott védelmét, a legnagyobb érdeme kétségkívül az volt, hogy sikerült „egy mindenkiért, mindenki egyért” légkört teremtenie a csapaton belül, amely légkör azelőtt annyira hiányzott a válogatott háza tájáról, mint egy mindenre odafigyelő asszony a családi háztartásból. Ezt a meghitt légkört sikerült Storck úrnak pillanatok alatt felrúgnia, azáltal, hogy nemcsak lecserélte a legközelebbi segítőit, hanem egyúttal saját szájízének megfelelően magyartalanította is a csapatot. Storcknak ezt a húzását én ahhoz hasonlítanám, mint amikor valaki pár nappal az esküvője előtt menyasszonyt cserél. A szurkolók helyében én nekimennék. Felesleges az izgalom! A norvégoknak.
A másik (norvég) oldalon is van egy szövetségi kapitány: Per-Mathias Høgmo. Ellentéte Storcknak. Fokozatosan építi a csapatait, kipróbált embereihez hűséges, mint ahogy azok is hozzá. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Høgmót még azokban az időkben ismertem meg, amikor a Tromsø csapatának volt a főedzője, én pedig a Tromsøt menedzseltem idegenbeli UEFA-kupa- és Európa-liga-mérkőzéseik alkalmával. Azóta úgy követem őt, mint kutya a gazdáját. Közelről ismerhettem meg csapatépítő munkáit, az édes gyümölcsök beérését és azoknak begyütését. Csapataival soha nem vallott kudarcot, sőt! 1) Tromsø: 2., 3., 4. helyezés a norvég bajnokságban és mindahányszor európai kupaporondon való részvétel. 2) Norvég női válogatott: olimpiai bajnoki cím. 3) Djurgården: 2. helyezés a svéd bajnokságban, amikor átvette a norvég férfiválogatottat. 4) Norvég férfiválogatott: pótselejtezőt érő helyezés a csoportban Olaszország és Horvátország mögött, úgy, hogy Rómában 17 perccel az utolsó mérkőzés vége előtt még Norvégia volt a csoportelső. Høgmo mondta nekem egyszer, hogy mágia az, ha valaki önmagában nagyon hisz. Aki erre képes, az mindenre képes. Ebben látom a norvég válogatott előnyét a magyarral szemben. Høgmo fanatizálni képes a körülötte levőket, mind a játékosokat, mind a szakmai stábot. A csapat játékosai hisznek önmagukban, hisznek egymásban, a vezérben pedig annyira bíznak, hogy ha Høgmo azt találná mondani, hogy a csapat kapusának, Nylandnak mostantól kezdve irányítót kell játszania, meggyőződésem, azt is szó nélkül elfogadnák. Ezt a hitet, odaadást, önbizalmat, „ide a legerősebb medvét” című mentalitást hiányolom a magyar csapatból. Személyesen ott voltam a norvég válogatott összes (kivéve az olaszországi) idegenbeli mérkőzésén ebben a kvalifikációs sorozatban. Ugyanakkor ott voltam Pesten is a Magyarország–Görögország találkozón. Higgye el nekem a kedves olvasó, hogy a különbség ég és föld a norvégok javára. Elsősorban nem játékban, hanem fejben: győzni akarásban, önbizalomban, a csecsemőtejjel magukba szívandó útravalóban és nem utolsósorban abban, hogy a norvégoknak nincs bekódolva, ami nekünk, magyaroknak, nevezetesen, hogy minket a „balsors régen tép”. Ezen a szinten pedig (a norvég–magyar szintről beszélek, nem a Spanyolország–San Marinóról!) a dolgok elsősorban nem lábban, hanem fejben dőlnek el!
A fentiek ellenére azt mondom, a magyar válogatottnak mégis van egy csöpp esélye, hogy kijusson a franciaországi Eb-re, méghozzá három okból kifolyólag:
1) Meggyőződésem, hogy az oslói és a budapesti mérkőzésen sem lesz sok gól, sőt nagyon kevés gól esik majd. Akár az is megtörténhet, hogy egyetlen gól elegendő lesz a továbbjutáshoz. Mint ahogyan a kaszinóban előbb-utóbb megszakad a rossz széria (csak legyen, aki kivárja), úgy fog megszakadni Nikolić góltalan érája a válogatottban. Legalábbis erre utalnak a lengyelországi események, melyek szerint NiGOLić már 16 gólnál jár 13 mérkőzésen. Nemanja, rajtad a világ szeme (csak legyen, aki pályára küld!).
2) Norvégia Európa egyik legfiatalabb országa. Mindössze 110 éve, hogy önállósultak a norvégok, és elszakadtak a svédektől. A legnagyobb norvég ünnep, amely a Svédországtól való elszakadásról szól, május 17. Ezen a napon az ország virágba borul, mindenki, szó szerint mindeni kint van az utcán, és énekel, dáridózik. A pótselejtező sorsolását követően, miután kiderült, hogy a norvégok Magyarországgal játszanak, szinte nagyobb mulatozást csaptak országszerte, mint május 17-én szokás. Azt pedig tudjuk, mi történik azokkal, akik előre isznak a (jeges)medve bőrére.
3) Idegenben lesz az első meccs. Ennek a momentumnak valaha jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint manapság. Szerintem azonban ez továbbra is fontos tényező, főleg magyar szempontból. Nagy különbség van ám aközött, hogy idegenben kell a mérkőzés végén tartani az eredményt, vagy otthon (lásd az északírek elleni, a 90+2. percben kapott gólt)! Itthon az utolsó 15 percben nem lesz az a mérhetetlen nyomás a csapatunkon, mint Oslóban lenne a visszavágón (ha egyáltalán lesz még jelentősége annak az utolsó 15 percnek…).
Általában a VIP-páholy környékére szoktam jegyet kapni a norvég szövetségtől a kvalifikációs mérkőzések alkalmával. Hájjal fognak kenegetni, amikor közelről elém tárul majd Orbán Viktor arckifejezése, amint meglátja a norvég himnuszt éneklő El Younussit (marokkói), El Abdullauit (algériai), Josha Kinget (gambiai), Haitam Alessamit (marokkói), Vallon Berishát (albán), Veton Berishát (albán), Alexander Tettey-t (ghánai), akik gazdasági menekültek leszármazottai. Ha van olyan, hogy a velejéig romlott világunkat valahonnan irányítják, akkor az most azonnal borítékolható, hogy a sorsunkat egy a fent említett színes bőrű labdarúgó fogja megpecsételni. Csak könyörgöm, ne a 90+2. percben, mert akkor azonnal beadom a kérvényt, hogy egyszer és mindenkorra változtassák meg a magyar himnusz szövegét.
A cikket Vijatov László barátomnak és mesteremnek szentelem, aki pár hete már, hogy fejcsóválva figyeli fentről a magyar labdarúgó-válogatott további agóniáját. Laci nekem mindig nagy lelkesedéssel újságolta a magyar csapat körül zajló eseményeket, és hívta fel a figyelmem olyan apróságokra, amelyeket a focihoz nem értők, de az ahhoz nagyon értők sem ve(he)ttek észre. Nyugodj békében!
* A szerző a norvég labdarúgó-válogatott logisztikai menedzsere.
Nyilasi sem tagja már a szakmai stábnak
Nyilasi Tibor már nem tagja a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának. A 60 éves szakember még Dárdai Pál felkérésére, tanácsadóként csatlakozott a nemzeti csapathoz, amely az Eb-selejtezősorozat végén már Bernd Storckkal érte el a pótselejtezőt érő harmadik helyet.
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: „Bernd Storck, a norvégok elleni pótselejtezős párharcra készülő válogatott szövetségi kapitánya továbbra is számított volna Nyilasi Tibor munkájára, s ő ugyan megtisztelőnek tartotta a felkérést, de visszautasította azt, ugyanakkor elnökségi tagként dolgozik tovább a magyar labdarúgásért.” A selejtezősorozat végén Bernd Storck alaposan átalakította a stábot: távozott posztjáról Szabics Imre pályaedző, Andrusch József kapusedző és Sallói István megfigyelő, a helyükre Szélesi Zoltán mellett Holger Gehrke kapusedző, valamint a játékosként világ- és Európa-bajnok, valamint Bajnokok Ligája-győztes Andreas Möller érkezett.
