2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Mourinho az állásáért küzd

Három csapat a továbbjutás reményében lép pályára, José Mourinho, a Chelsea vezetőedzője pedig az állásáért küzd ma a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában.

Az E csoportban a címvédő Barcelona harcolhatja ki a nyolcaddöntős szereplést, igaz, ez nem csak rajta múlik. Ahhoz, hogy már most biztosítsa helyét a legjobb 16 között, a BATE Boriszovval szembeni sikere mellett az is kell, hogy az AS Roma ne győzze le hazai pályán a Bayer Leverkusent. A rómaiak a Serie A legutóbbi fordulójában elbukták az Inter elleni rangadót, ezzel ötmérkőzéses győzelmi sorozatuk szakadt meg. A Leverkusen a Wolfsburg otthonában kapott ki a Bundesligában, legutóbbi négy mérkőzéséből pedig csak egyet nyert meg.

A H csoportban már most eldőlhet a két legfontosabb kérdés, azaz a nyolcaddöntőt érő első két hely sorsa: a Zenitnek már döntetlen is elég a Lyon otthonában abban az esetben, ha a Gent hazai pályán nem győzi le a Valenciát. A spanyol együttes egy győzelemmel szintén továbbléphet, ehhez azonban szükséges a Lyon pontvesztése.

A G csoportban a Chelsea–Dinamo Kijev összecsapáson edzői pályafutása egyik legnagyobb kihívása előtt áll José Mourinho, a londoniak trénere ugyanis sajtóértesülések szerint két mérkőzésre szóló ultimátumot kapott Roman Abramovicstól, a klub orosz tulajdonosától. A Chelsea 11 fordulót követően mindössze három győzelemmel a 15. a Premier League-ben, a BL-ben pedig csak a harmadik helyen áll, és egy esetleges pontvesztéssel nagyon nehéz helyzetbe kerülne.

Az E csoportban a Bayern München és az Olimpiakosz is nagy lépést tehet a továbbjutás felé, a münchenieknek azonban vélhetően nehezebb dolguk lesz, ugyanis az Arsenalt fogadják, amelynek stadionjában két hete vereséget szenvedtek. Arsène Wenger együttese a Premier League-ben sorozatban öt találkozót nyert meg, ráadásul Münchenben legutóbbi két fellépésén – a tavalyi, valamint a tavalyelőtti nyolcaddöntőben – döntetlent játszott, illetve nyert.

Bajnokok Ligája, 4. forduló, E csoport: Barcelona–BATE Boriszov (Arena Sport 2 – körkapcsolás, Sport1), Roma–Bayer (L) (Arena Sport 3, Sport2). Az állás: 1. Barcelona 7, 2. Bayer (L) 4, 3. BATE Boriszov 3, 4. Roma 2 pont. F csoport: Bayern München–Arsenal (M4, OBN, RTS1), Olimpiakosz–Dinamo Zagreb (Arena Sport 4, HRT2). Az állás: 1. Bayern München 6 (8:2), 2. Olimpiakosz 6 (4:5), 3. Arsenal 3 (5:5), 4. Dinamo Zagreb 3 (2:7) pont. G csoport: Maccabi Tel-Aviv–Porto, Chelsea–Dinamo Kijev (AMC, Arena Sport 1). Az állás: 1. Porto 7, 2. Dinamo Kijev 5, 3. Chelsea 4, 4. Maccabi Tel-Aviv 0 pont. H csoport: Lyon–Zenit (Arena Sport 5), Gent–Valencia. Az állás: 1. Zenit 9, 2. Valencia 6, 3. Gent 1 (3:5), 4. Lyon 1 (2:5) pont. Valamennyi mérkőzés 20.45-kor kezdődik.