Folklórszínházi produkcióval lép közönség elé november 6-án a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, ebben két organikus világ, Erdély és az erdélyiség, valamint a házasságkötés és a személyes átváltozás szövődik egymásba. Az Erdély-menyegző című produkció rendező-koreográfusa Mihályi Gábor érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
A meghívott alkotó első alkalommal rendez Erdélyben, de jól ismeri az erdélyi hivatásos táncegyütteseket, azokat az irányokat, amelyeket követnek, ezért vállalta a Háromszék Táncegyüttes felkérését. Foglalkoztatta, hogy az erdélyiséget és a hagyományos menyegzői szertartást mint a közös emlékezet részét hogyan lehet végigvinni egy előadásban úgy, hogy nem révednek misztikus, valóságos vagy elképzelt aranykorokba, hanem azt próbálják elhitetni a nézőkkel, hogy ez ma itt megteremtődik. Erről Mihályi Gábor az együttes sajtótájékoztatóján beszélt, kiemelve, hogy olyan alkotói csapattal dolgozott, amellyel már korábban is együttműködött, amely jól ismeri a Háromszék Táncegyüttest, és a jelen produkcióban egyenlő társként vett részt. A forgatókönyv és a dramaturgiai elemek Prezsmer Boglárkát dicsérik, a rendezésben Orza Călin volt a társalkotó, a zenei szerkesztő Kelemen László, a budapesti Hagyományok Házának főigazgatója, a jelmeztervező pedig Furik Rita.
A vendégalkotó szerint „a sepsiszentgyörgyi társulat rendelkezik azzal a sokszínű előadói képességgel, amely szükséges a témából eredő sokrétű művészi feladathoz, adottak táncosképességeik, de mindazok a színészi, emberi tulajdonságok is, amelyek a produkciót segítik”. Hol a menyegzőnek bújnak elő a legjellemzőbb pillanatai, hol Erdély ezeréves történetének mozzanatai, ehhez az univerzális világhoz igazodik a zene, amely döntően népzene, de megjelenik a historizáló hangzás is egy négytagú madrigálkórus előadásában. A rendező hangsúlyozza: fontos szerepe van a háttéranimációnak, hisz ez nem verbális színház, hanem szimbólumokra, asszociációkra és mozdulatokra épül, és ennek a témának a gazdagsága és bonyolultsága miatt szükséges, hogy ne terhelje meg a mozdulatokat az erdélyiség kifejezése.
Orza Călin elmondta, az alkotócsapatnak nem szándéka végigvonultatni egy paraszti menyegző minden momentumán, sem Erdély ezeréves történetét górcső alá venni, de szándéka megidézni az erdélyiséget, a paraszti lét ünnepét, a nemesi udvarok hangulatát. Nem volt könnyű dolguk, mert a kiforrott női tánckarral ellentétben a férfikarnak sok az új, még tapasztalatlan tagja, de hangsúlyozták, senkit nem kíméltek, a kezdőkre is ráruháztak nehéz feladatokat, mert szerintük ezt megköveteli a művésszé érlelés folyamata.
Deák Gyula együttesigazgató úgy véli, sokszínűsége révén az Erdély-menyegző továbblépést jelent eddigi művészi tevékenységükben, amelyről Mihályi Gábor azt mondta, „ízig vérig XXI. századi előadás, használva a színház, a táncszínház minden olyan kellékét és eszközét, amely szükséges a nézőknek a beleélésre és megértésre”.
