2024. március 28., csütörtök

Kegyeletadás Újvidéken

Vasárnap délután az 1944-ben és 1945-ben kivégzett, ártatlan magyar áldozatok emléke előtt hajtottak fejet Újvidéken, immár 26. alkalommal. Az eseményt a megszokott helyen, a Futaki úti temetőben, a Katonatemető területén, a csonka turulszobornál tartották meg.

Erhard Róbert főesperes és Halász Béla református püspök (Dávid Csilla felvétele)

Erhard Róbert főesperes és Halász Béla református püspök (Dávid Csilla felvétele)

Az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt, majd Erhard Róbert főesperes és Halász Béla református püspök mondtak imát az elveszejtettek lelki üdvéért. Az egybegyűltekhez többek között szólt dr. Latorcai Csaba, a magyar Miniszterelnökség Kiemelt Társadalmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkára, alkalmi beszédet mondtak a vajdasági politikai pártok képviselői, akárcsak Csorba Béla, a legelső, negyed évszázaddal ezelőtt megtartott délvidéki megemlékezés szervezője is. Többször is elhangzott: a megbékéléshez hozzátartozik az is, hogy végre Újvidéken is legyen méltó emlékműve a második razzia során ártatlanul kivégzett magyaroknak.

Molnár Zoltán színművész elszavalta Bogdán József papköltőnk 2004-ben, a vérengzés hatvanadik évfordulójára írott költeményét, végezetül pedig a felszólalók és a jelenlevők megkoszorúzták a csonka turulszobrot. A kegyelet virágait többek között elhelyezték Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Pásztor István, a tartományi parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

A kegyeletadás során Erdei Tímea előadta Händel egyik rövid szerzeményét, a gyászrendezvény a Szózat éneklésével zárult.