2024. március 29., péntek
BRASSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL

Volt elnökök – leendő rabok?

Románia két volt elnöke ellen is vizsgálódik az ügyészség. Három, Irakból tudósító román újságíró 2005-ös elrablása ügyében indult ügyészségi vizsgálat Traian Băsescu volt államfő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megtartott magának négy millió dollárt abból a 12 millióból, amit a román állam az újságírók szabadon engedéséért az emberrablóknak kifizetett. A Băsescu előtti államfő, Ion Iliescu ellen már a bírósági eljárás is beindult: emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.

A bányászjárás

A bányászjárás

Az emberiesség elleni cselekedeteket Iliescu 25 évvel ezelőtt követte el, amikor a neokommunista struktúrák térnyerése ellen tiltakozó ellenzékieket, főként fiatalokat és értelmiségieket a zsílvölgyi bányászok felfegyverzésével és bevetésével verette szét.

Már 1990 januárjában az antikommunista meggyőződésű ellenzékiek úgy látták, hogy Iliescuék ellopták a ’89 decemberében győzedelmeskedő forradalmat, és az új politikai vezetők valójában a törvényen kívül helyezett Román Kommunista Párt (RKP) második vonalához tartoztak. Temesváron – ott, ahol Tőkés László református lelkész és hívei kirobbantották a forradalmat – már januárban elfogadták azt a kiáltványt, amelynek nyolcadik pontja megtiltotta volna az RKP volt tagjainak, hogy politikai vagy adminisztrációs tisztséget töltsenek be az új rendszerben. A kiáltvány azonban nem emelkedett törvényerőre, ugyanis a Parlamentben zömében volt RKP-tagok ültek.

A májusi általános választások kampányában ellenzékiek elfoglalták a bukaresti Egyetem teret, és antikommunista üzenetekkel kívánták megakadályozni a volt nómenklatúristák győzelmét. Sikertelenül. Ion Iliescu – a vakok vasárnapjának nevezett választási napon – a szavazatok 85, a pártja 70 százalékát kapta meg. A fiatalok a választások eredményének érvényesítése után sem hagyták el a teret. 1990. június 13-án zsílvölgyi bányászokat hozattak Bukarestbe, akikhez csatlakoztak a titkosszolgálat emberei is. Azzal az ürüggyel, hogy az Egyetem téren újfasiszta zendülés szerveződik, mely veszélyezteti a társadalmi békét, a bányászok husángokkal, csákánnyal szétverték a tüntetőket, de válogatás nélkül ütötték a farmernadrágos fiatalokat, a szakállás-szemüveges értelmiségieket. Hivatalos adatok szerint négyen haltak meg az összecsapásokban, több százan megsérültek.

Ion Iliescu meleg hangú köszönetet mondott a bányászoknak hazafias kiállásukért, és sokaknak tűnt cinikusnak akkor, amikor hálás volt azért, hogy bukaresti tartózkodásuk alatt a bányászok virágokat ültettek a kormánypalota elé...

Sokan úgy vélik, az ügyészség elkésett már a vétkesek felelősségre vonásával. Ráadásul a pert korántsem saját kezdeményezésre újították fel, hanem az Európai Emberjogi Bíróság szólította fel erre a román illetékeseket 2014 szeptemberében. Több mint egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Tiberiu Niţu főügyész – akit egyébként azzal vádolnak, hogy az 1989-as decemberi forradalom idején a tüntetőkre lőtt – elővegye az ügycsomót, amelyet 25 évig tudatosan elfektettek.

Ion Iliescu előrehaladott kora miatt (85 éves) legfeljebb felfüggesztett börtönbüntetést kaphat, de valószínű, hogy a bányászjárások (három is volt belőlük) értelmi szerzőihez nem jutnak el. Őket ugyanis a titkosszolgálatoknál kellene keresni, s vélhetően azonosak azokkal, akik a ’89-es forradalmat eltérítették, illetve akik 1990 márciusában etnikai zavargásokat keltettek Marosvásárhelyen, román falusiakat uszítottak a vásárhelyi magyarokra. Mintha csak a bányászjárás főpróbáját tartották volna meg.