2024. április 20., szombat

Visszakerülnek a kereszt és a kopjafák?

A napokban felkavarta a közvéleményt a hír, hogy az aracsi pusztatemplom mellől eltávolították a fakeresztet és a kopjafákat. Az illetékesek utólagos magyarázata szerint, erre egy filmforgatás miatt került sor, és azt ígérik, hogy a szimbólumok visszakerülnek eredeti helyükre. Az érintettek viszont elsősorban azt nehezményezik, hogy nem értesítették őket előre.

A történtekre keserű szájízzel reagáltak azok, akik két évtizeddel ezelőtt a gazból hozták elő a páratlan értékű hagyatékot, és a magyarság zarándokhelyévé tették.

– Nekünk az aracsi pusztatemplom nemcsak mint történelmi műemlék fontos, hanem mint magyar hívő emberek ott érezzük magunkat a legközelebb Istenhez, az által pedig ott találkozhatunk szeretteinkkel, akik már meghaltak. Éppen emiatt nagyon fáj nekünk, hogy azt, amit mi a 17-18 év alatt a barátainkkal odatettünk, más elvitte – megkérdezésünk nélkül. Ez nemcsak egy kereszt, egy fa, hanem az meg van szentelve, annak van egy hagyománya, a halottaink is ott vannak, és ennek elvitele a mi megkérdezésünk nélkül egy megszentségtelenítés volt. Az előzmények már másfél évre nyúlnak vissza. Akkor egy megbeszélés volt a Tartományi Műemlékvédő Intézettel. Akkor megígérték, hogy ha odakerül, hogy el kell tenni a fakeresztet, mivel húsz méternél közelebb volt az épülethez, hogy akkor szólnak, és mi eltettük volna másik helyre. Akkor nyilván másképpen alakul a dolog, mondja Vajda János, a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság elnöke.

A keresztek és a kopjafák eltávolításáról nem értesítették az Aracs ’95 Pusztatemplom Polgárok Társulását sem.

– Az álláspontunk a következő: megvárjuk a pénteket, hogy Tartományi Műemlékvédő Intézet igazgatónője hivatalosan elmondja, hogy mi okból távolították el a keresztet és a kopjafákat. Mert, hogy erről eddig semmilyen hivatalos információt nem kaptam. Több nyilatkozat is elhangzott a részükről, de megvárjuk a pénteki napot, és majd annak alapján foglalunk állást, amit majd hallunk, nyilatkozta tegnap Erdman Ferenc, a törökbecsei Aracs ’95 Pusztatemplom Polgárok Társulásának az elnöke.

A fakereszt és a kopjafák eltávolítását Link Lajos vette észre elsőnek. Mint mondja, ennek előrejelzéseként már hallott olyan megjegyzéseket, hogy azok „tájidegenek”.

– Egy templom kereszt nélkül olyan, mint fa lombok vagy gyökér nélkül. Hiába állnak ott üresen a falak, hogyha egy turisztikai látványosságot akarnak csinálni ebből az egészből, akkor elveszíti a szakralitását. Nekünk az az elsődleges célunk, hogy a templom maradjon meg mint templom, hogy oda a zarándokok és imádkozó emberek tudjanak odajutni. Fajtól, nemtől és vallástól függetlenül egy szent helyként tekintsenek rá, mondja Link Lajos, az Aracs ’95 Pusztatemplom Polgárok Társulásának az alelnöke.

A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet utólagos magyarázata szerint, erre egy filmforgatás miatt került sor, és azt ígérik, hogy a szimbólumok visszakerülnek eredeti helyükre. Értesülésünk szerint ma délelőtt az aracsi pusztatemplomnál találkoznak az illetékesek és érdekeltek, amivel remélhetőleg le is zárul az eset.