2024. március 29., péntek

Szerbiában az IMF küldöttsége

Megérkezett tegnap Belgrádba a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége James Roaf vezetésével. A küldöttség az országnak nyújtott 1,2 milliárd eurós készenléti hitel harmadik felülvizsgálatát végzi. A szerbiai kormánnyal esedékes tárgyalásainak fókuszában a jövő évi költségvetés, a közvállalatok reformja áll. Megvitatják a nyugdíjak és az állami fizetések összegének esetleges növelési lehetőségét is. A tervek szerint a nemzetközi pénzintézet küldöttsége két hétig tartózkodik a szerb fővárosban.

Az IMF küldöttsége a legutóbb augusztus végén járt a nyugat-balkáni országban, hogy elvégezze a hitelmegállapodás második felülvizsgálatát. Akkor is, és azt követően is méltatta a szerb kormány gazdasági intézkedéseit. Akkor 0,5 százalékos növekedésre módosította a szerb gazdaság 2015. évi kilátásait a korábbi stagnáló előrejelzés helyett. A nemzetközi pénzintézet akkori értékelése szerint behatároltak a lehetőségek a bérek és a nyugdíjak növelésére, amit csak annak függvényében lehet kilátásba helyezni, ha a közszférában megkezdődik a munkaerő-felesleg elbocsátása.

Szerbia a gazdasági megszorító intézkedések részeként tavaly novemberben csökkentette a közszférában dolgozók bérét és a nyugdíjakat. Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök az év végére ígért bér- és nyugdíjemelést, megfogalmazása szerint nem lesz sem nagy-, sem „szimbolikus” mértékű. A szerb bankkormányzó tanácsadó testületének elnöke ugyanakkor néhány napja azt mondta, hogy az IMF várhatóan csak azt követően hagyja jóvá az emelést, ha elkészül a jövő évi szerb költségvetés tervezete.