2024. április 19., péntek

Nemzetközi konferencia az alkoholizmusról

A Szerbiai Gyógyult Alkoholisták Klubjainak Szövetsége tegnap Szabadkán a Pátria Szállóban nyitotta meg 33. évi közgyűlését és a szenvedélybetegségekről tartott 31. nemzetközi szimpóziumát. A háromnapos rendezvényen szerbiai és környező országbeli szakemberek tartanak többek között előadásokat az alkoholizmust gyógyító klubok fontosságáról, a terápiák módszertanáról, valamint szó esik a függőségek kezelése során alkalmazott gyógyszerek alkalmazása mellett és ellen szóló érvekről is. Az előadásokban szó esik még a családon belüli erőszakról is. A szakmai konferencián Ljuben Hristov polgármesteri tanácsadó, dr. Tomislav Sedmak pszichiáter és Csikós László, a munkaügyi, foglakoztatási és szociálpolitikai minisztérium államtitkára köszöntötte a résztvevőket.

Szakemberek tartanak előadásokat az alkoholizmusról (Fotó: Diósi Árpád)

Szakemberek tartanak előadásokat az alkoholizmusról (Fotó: Diósi Árpád)

– Rendszerint olyan helyszíneket választunk a szimpózium megtartására, ahol az alkoholizmus jelen van, de nincsenek megfelelő klubok az alkoholisták gyógyítására. Így igyekszünk felhívni a figyelmet erre az igen is létező problémára – nyilatkozta dr. Aleksandar Vujošević pszichiáter, a szimpózium tudományos bizottságának tagja.

Csikós László államtitkár lapunknak nyilatkozva megjegyezte, hogy Szerbiában nagy gondot jelent az alkoholizmus és a különböző függőségi betegségek. Hozzátette, hogy országon belül különbözőképp oszlik meg a jelenség.

– Míg Belgrádban a drogozás van nagy mértékben jelen, addig más vidékeken az alkoholizmus. Az alkohol tulajdonképpen olcsó drog – mondta Csikós.

Szavai szerint a szenvedélybetegségeket, kiváltképp az alkoholproblémákat nem lehet törvényekkel felszámolni. Mint megjegyezte, az intézményeknek és a segítő csoportoknak nagy szerepük van az alkoholizmus leküzdésében.

– Az intézményrendszerre és a segítő csoportokra egyaránt szükségünk van. Az országban azonban nagyon kevés helyen, mindössze 24 nagyvárosban vannak ilyen pszichoterápiás segítő csoportok – nyilatkozta az államtitkár.