2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS

A Felvidéket is legyőzte a délvidéki válogatott

Második nemzetközi mérkőzését is megnyerte a délvidéki válogatott, miután kedden Bősön 2:1-re diadalmaskodott a Felvidék legjobbjai ellen. A június folyamán megalakult délvidéki csapatnak ez volt a harmadik mérkőzése, eddig hibátlan a mérleg, július 31-én nem hivatalos mérkőzésen, a magyarországi Kelebia csapatának pályaavatóján 2:1-re nyert Apró Attila együttese, majd szeptember 28-án Mórahalmon, első nemzetközi mérkőzésén a szerbiai horvátok válogatottját győzte le 3:0-ra, ezúttal pedig a Felvidék ellen hagyta el győztesen a pályát a délvidéki alakulat.

A mérkőzés kezdőrúgását neves vendég végezte el, a pozsonyi Slovan és a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőre készülő magyar válogatott csatára, Priskin Tamás. A mérkőzés elején a vendéglátók kezdeményeztek, a délvidéki csapat azonban nem illetődött meg, Pintér Norbert egy remekbe szabott szabadrúgással megszerezte a vezetést a vendégeknek, majd egy védelmi hibát kihasználva Dalibor Crkvenjakov járt túl Rusznák Ádám kapus eszén, így 2:0-s vendégvezetéssel fordultak a csapatok a második félidőre. A szünet után a hazaiak sokkal támadóbb felfogásban léptek pályára, Köböl Máté révén szépíteniük is sikerült, ám újabb gólt már nem tudtak szerezni, így maradt a 2:1-es eredmény, délvidéki sikerrel zárult a találkozó.

Apró Attila a találkozó utáni értékelése során köszönetet mondott a felvidékieknek a remek fogadtatásért, és kifejtette a szegedma.hu honlapnak, hogy a találkozó kapcsán felvázolt célokat maradéktalanul sikerült megvalósítani: „A mérkőzésre elsősorban a nemzetbeli kapcsolatok erősítése és a játékosok tesztelése, valamint a játékszervezésünk alapjainak folyamatos mélyítése miatt utaztunk el. Azt gondolom, hogy mindhárom célt sikerült elérni. Vendéglátóink parádés körülményeket biztosítottak ebben a két napban. Minden játékosunk tényleg válogatott labdarúgónak érezhette magát, mi pedig a stábommal optimális feltételek mellett készíthettük fel a csapatot a mérkőzésre. A játékosok megpróbáltak felnőni a szurkolókhoz, és tették a dolgukat becsülettel. Ettől a mérkőzéstől mindenki csak kapott. Késő éjjel érkeztünk vissza, és még mindig a mérkőzés hatása alatt vagyok. Nehéz így a tervekről beszélni, de a következő napok feladata elsősorban az lesz, hogy melyik nemzeti kisebbségeknek rendezett világversenyre nevezzünk, mert szinte valamennyi a következő év júniusában kerül megrendezésre. Emellett folyamatosan térképezzük a kollégákkal az utánpótláskorú tehetségeinket.”

Felvidék–Délvidék 1:2 (0:2)

Bős, 500 néző, góllövők: Köböl, ill. Pintér, Crkvenjakov.

Felvidék: Rusznák Ádám, Nagy Márk, Szőcs László, Lelkes Mátyás, Mészáros Dávid, Novota Zoltán, Szabó Marek, Kósa Mihály, Zoller Dávid, Köböl Máté, Harsányi Zoltán. Játszottak még: Rengel Péter, Pásztor László, Jónás Gergő, Duczman Dávid, Renczés Gábor, Halák Szilárd, Magyar Zsolt.

Délvidék: Özvegy Tamás (Öreg Tibor), Rigó Ervin, Barta Ottó, Takács Kornél, Pócs Tamás, Tandari Zsolt, Szalai Áron (Mezei Olivér), Pintér Norbert (Faragó Dávid), Nagy Zoltán, Mihalecz Sándor (Csanádi István), Dalibor Crkvenjakov (Horvát Roland). Szakmai stáb: Apró Attila – szövetségi kapitány, Cs. Tóth Zoltán – csapatmenedzser, Szilágyi Balázs – edző, Teslić Igor – edző, Bagdi Ferenc – kapusedző, Ferenczi Attila – elemző, Apró Dénes – kit manager.