Sára Sándor (Molnár Edvárd felvétele)
Kedden, a szabadkai Lifka Sándor art moziban lezajlott a Válogatás 100 magyar dokumentumfilmből vetítéssorozat második napja, amelynek keretében az érdeklődők előbb Zsigmond Dezső Aranykalyiba című alkotását, majd Sára Sándor Sír az út előttem... dokumentumfilm-sorozatának Hontalanok című részét tekinthették meg. A vetítések után az egyik fő szervező, Siflis Zoltán rendező beszélgetett az alkotókkal.
Sajnálatos módon az Aranykalyibára csak néhányan voltunk kíváncsiak, pedig rendkívül érdekes témakörrel foglalkozik, gyönyörű tájakon vezeti végig a nézőket. Karácsony Emilke a főszereplője a történetnek, a 13 éves erdélyi fiú egyike azoknak a gyermekeknek, akiket a szülei a család állataival nyárra felküldenek a remek legeltetési lehetőségeket kínáló hegyvidékre. Emilke afféle új Ábelként él és dolgozik a gyimesi Hidegségben, alakjában mintha egy darabka történelem őrződött volna meg. Zsigmond Dezső rendező a vetítést követően elmondta, továbbra is kapcsolatban áll Emilkével – aki azóta már élt Magyarországon is, de visszatért a Gyimesbe –, régóta gondolkodik a 2003-as film folytatásán.
A második keddi vetítésre már több néző volt kíváncsi, Sára Sándor Sír az út előttem... című, négyrészes sorozata a bukovinai székelység sorsát dolgozza fel, a Hontalakon című, első rész a mádéfalvi veszedelemtől (1764) a Bácskába való telepítésükig (1941) követi történetüket. Az ő szívfájdító történetüket mutatja be Sára filmje, az elbeszélők által elmondottakból rakhatjuk össze az egységes egészet, hallhatjuk, ki hogyan emlékszik vissza azokra a borzalmas időkre. Az 1987-es film egy olyan témakörrel foglalkozott, amit akkortájt még tabuként kezeltek, de még ma is sokan tagadják a történteket, a tájainkon élők közül pedig sokan nem is ismerik a történelemnek ezeket az agyonhallgatott mozzanatait.
A film közös megnézése után Sára Sándor arra a kérdésre, hogy milyennek ítéli meg a magyar dokumentumfilm jelenét és jövőjét, a következő, korántsem derűlátó választ adta: „Nem tudom áttekinteni a teljes magyar dokumentumfilm-gyártást és -készítést, de a magyar film helyzetét én nem úgy látom, ahogy azt nálunk, otthon az újságokban írják. Azok ugyanis azt írják, hogy most teremti meg egy Amerikából hazaszaladt férfiú a magyar nemzeti filmgyártást. Ennek sajnos láthatjuk is az eredményét, vagyis én nem is annyira látom, mint hallom, mert nem szeretek rossz filmeket megnézni. A kérdésre visszatérve: dokumentumfilmek készülnek, és én azt gondolom, hogy nagyobb részük ma is jobb, mint a játékfilmek többsége, vagy legalábbis fontosabb kérdésekkel foglalkozik. A magyar film helyzete, a felépítése, a filmkészítés módja és lehetőségei katasztrofálisak, mert pénz ugyan van, és direkt cenzúra nincs, de a filmgyártás rossz kezekbe került, mert előtte azt is mondhatjuk – minden hibájával együtt –, hogy a rendezők, a filmkészítők, tehát a hozzáértők kezében volt a filmgyártás, jelenleg nem mondható el ugyanez.”
