2024. március 29., péntek
KÖZLEMÉNY

Vallási jelkép nem lehet tájidegen, de a félretájékoztatás ártalmas

A Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi és törökbecsei községi szervezete, valamint a tordai Aracs Társaság megdöbbenéssel vette tudomásul azt a számos, vajdasági magyar médiában megjelentetett hírt, amely az információk legteljesebb körbejárása nélkül, ami ilyen esetekben pedig fokozott jelentőséggel bír, azt állítja, az aracsi pusztatemplom mellől esetlegesen politikai, etnikai, vallásellenes cselekedet gyanánt távolították el a keresztet és kopjafákat, illetve azok a nemtörődömség áldozataivá váltak.

Közben épült a pusztatemplom tornya és ássák a villámhárító vezetéket (Kecskés István felvétele)

Közben épült a pusztatemplom tornya és ássák a villámhárító vezetéket (Kecskés István felvétele)

A valóság ezzel szemben az, hogy a Bicskei Zoltán rendezésében készülő Álom hava című film forgatása idejére, az alkotók kérésére, engedély birtokában távolították el a jelképeket.

A híresztelés nemcsak a vajdasági magyarság szimbólumává vált pusztatemplom környékének gondját viselő tordai Aracs Társaságot ijesztette meg, hanem mindenkit, aki számára az aracsi pusztatemplom és annak környéke a vajdasági magyarság ittlétének kifejeződése, szülőföldjének épített megvalósulása, öröksége.

Éppen ezért a Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi és törökbecsei községi szervezete úgy véli, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet komoly mulasztást követett el, amikor nem értesítette a közvéleményt arról, hogy egy filmforgatás miatt eltávolítják a 2002-ben, illetve 2004-ben felállított és felszentelt szimbólumokat.

A VMSZ meggyőződése szerint vallási jelkép semmiképpen sem lehet tájidegen, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a civil kezdeményezések nem mindig találkoznak a műemlékvédelem szakmai elképzeléseivel.

Éppen ezért a VMSZ begaszentgyörgyi, törökbecsei községi szervezete és a tordai Aracs Társaság határozottan arra kéri a Magyar Nemzeti Tanácsot, és annak elnökét, aki személyesen is hosszú évek óta elkötelezett harcosa a délvidéki magyarság eme szimbóluma állagmegóvásának és méltó őrzésének, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy a forgatás ideje alatt a jelképeket megfelelő és méltó helyen őrizzék, amennyiben felújításra szorulnak, azt a filmforgatást végző stábbal egyeztetve, közösen végezzék el, majd az időjárási körülményektől függően méltó, vallási keretek között a szimbólumok kerüljenek vissza a helyükre, és mindezekről folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt.

Ez az eset intő példa kell hogy legyen arra, hogy a pánikkeltő és nemzeti, vallási közösségeket esetlegesen sértő, illetve egymás ellen fordító híreket megjelentetés előtt sokszorosan körül kell járni, valóságtartalmukat pedig ellenőrizni kell – ez ugyanannyira a sajtószabadság része, mint az információ közreadása.

Meggyőződésünk, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy megőrizzük Aracs szellemét és az ott levő értékeket, ezért felkérünk minden érintettet, hogy ebben a szellemben és ilyen értelemben tegye a dolgát, a vallási szimbólumok kerüljenek vissza a helyükre és mindezekről a folyamatokról a közvélemény időben értesüljön – áll a Vajdasági Magyar Szövetség begaszentgyörgyi, törökbecsei községi szervezetének, valamint a tordai Aracs Társaság közös közleményében.