2024. április 18., csütörtök
TENISZ

Troicki és Rosol mulasztása

Habár győzelemre állt, Viktor Troicki kiesett a bázeli tornán, s valamivel később Rafael Nadal is követhette volna, ám a cseh Lukáš Rosol szép alkalmat mulasztott el, hogy vereséget mérjen a volt világelső spanyolra.

Troicki a döntő játszmában 5:3-ra vezetett a francia Adrian Mannarino ellen, a meccsért adogatott, és meccslabdája is volt, de kihagyta, ami annyira feldobta a franciát, hogy vert helyzetből is fordítani tudott. Rosol 6:1, 5:3-ra vezetett Nadal ellen, majd 5:4-nél a meccsért adogatott. Meccslabdáig nem jutott el, azután még egyszer leadta az adogatást, amivel a spanyol kiharcolta a 3. játszmát. Abban rövidítést játszottak, és Rosol 4:2-re vezetett. Ekkor azonban leállt, Nadal zsinórban öt pontot szerzett, és ökölbe szorított kézzel ünnepelte meg a továbbjutást.

A szingapúri női mestertorna harmadik napján a vörös csoport 2. fordulójának meccsei voltak műsoron, az eredmények pedig úgy alakultak, hogy még senki sem biztos elődöntős és kieső sem. Flavia Pennetta az 1. forduló veszteseinek rangadóján jó játékkal nyert a lengyel Agnieszka Radwanska ellen, majd a győztesek mérkőzésén Marija Sarapova csak a második játszma hajrájában bajlódott rövid ideig Simona Haleppel. Ha az utolsó fordulóban kikap Pennettától, Sarapova még kieshet, míg Radwanska továbbjuthat, a ha holnap felülmúlja Halepet, de Sarapova is Pennettát.

Ma a fehér csoport 2. fordulója következik KvitováŠafařová és MuguruzaKerber párosítással.

Női mestertorna, fehér csoport, 1. forduló: Kerber–Kvitová 6:2, 7:6, vörös csoport, 2. forduló: Sarapova–Halep 6:4, 6:4, Pennetta–A. Radwanska 7:6, 6:4.

BÁZEL. – A férfitorna 1. fordulójában: Mannarino–Troicki 4:6, 7:5, 7:6, Nadal–Rosol 1:6, 7:5, 7:6, Thiem–Haase 0:6, 7:6, 7:5, Young–Laaksonen 6:2, 3:6, 6:4.

VALENCIA. – A férfitorna 1. fordulójában: Pospisil–Giraldo 6:4, 6:3, Cuevas–Carreno 6:2, 6:3, Bedene–Chardy 3:6, 6:2, 6:1, Sousa–Müller 7:6, 6:3.

NANKING. – A női ITF-torna selejtezőjének döntőjében: Tian–Erić 6:2, 6:1.