2024. április 24., szerda

Van, aki hidegen szereti

Kezdetben vala a tűz. És valamikor valaki, aki talán nem is hasonlít ránk, a mai emberre, rájött, hogy hasznosítani tudja. Talán ő volt Prométheusz, talán egy névtelen Neander-völgyi. Mindenesetre, rájött, hogy igen sokoldalúan tudja felhasználni; sütésre, főzésre kiváló, világosságot ad, elűzi a közelben ólálkodó vadállatokat, és (ami miatt valójában szóba került e helyütt) fűteni is lehet vele. Ennek már több ezer éve, de ennél jobbat a mái napig nem sikerült kitalálni. A tűz még mindig pótolhatatlan. Különösen érezzük ezt télen, a fűtési idényben. Ha a fűtést hagyományos módon oldjuk meg, akkor jobbik esetben már nyáron vagy ősz elején megvásároljuk a szükséges szenet, fát. Vagy kiveszünk egy-két öreg fát, ami már nem jó semmire. (Erre mondják, hogy háromszor fűt: amikor kivesszük, amikor felhasogatjuk és amikor befűtünk vele.) Szépen berakjuk a szenespincébe, vagy a supa (!) alá, és készen várjuk a zimankót. Viszont ha nem ragaszkodunk ehhez a hagyományhoz, fűthetünk ugye az elektromos energia felhasználásával, vagy esetleg bevezethetjük a gázt, és végigimádkozhatjuk a telet, hogy az oroszok, az ukránok, vagy valaki, akinek éppen odaér a keze, nehogy elzárja a csapokat.

Egy szó, mint száz, fűteni kell. Tegnap reggel két fok volt, ma három. A fűtési idény minden év október 15-én kezdődik, de általában korábban is be kell gyújtani, hisz a nyár hozzászoktatott bennünket a hőséghez, így nehezen viseljük a váltást, még ha nem is jön olyan hirtelen. Hát még ha hirtelen jön… Viszont vannak olyan polgártársaink, akiknek ez nem adatott meg. (És itt most nem a hajléktalanokról beszélek, akiknek az egész telet túl kell élniük valahogy.) Történt ugyanis Topolyán, hogy október 15-e után is hidegek maradtak a radiátorok azokban a lakásokban, amelyek tulajdonosai úgy döntöttek, hogy továbbra is igénybe veszik a távfűtés adta lehetőségeket. Talán ők nem érzik a hideget? Ebben is lehet valami, hisz tavaly is hasonlóan jártak, akkor is csak novemberben oldódott meg a problémájuk. Úgy tűnik, az idén is így lesz.

Az ügyben úgy tűnik, senki sem tud semmit. A lakók persze panaszkodnak, már ha van kinek. Néha az újságíróknak. Néha az újságírók ezt le is írják. Optimális esetben a megszólított fél, mondjuk a távfűtési művek reagál a hidegre tett panaszosok kijelentéseire. De inkább nem teszi, csak húzza-halasztja a dolgot, mígnem egyszer, egy kis vagy egy kissé nagyobb késés után megindul a fűtés, mert akkor már senki sem panaszkodik. Optimális esetben ez a dolog a lakókra és a távfűtő művekre tartozik, ám mivel nálunk semmi sem olyan egyszerű, elengedhetetlen, hogy a helyi vezetőség is tegyen valamit az ügy érdekében. Tavaly az önkormányzat közbenjárásának köszönhetően oldódott meg a probléma, és látható, hogy most is rájuk vár ez a feladat. Állítólag jelenleg is folynak az egyeztetések, viszont az újságíróknak ezzel kapcsolatban nem feltétlenül akarnak minden részletet kikotyogni (és most óvatosan fogalmaztam), és nem feltétlenül akarják közölni a fűtés beindításának pontos dátumát sem (és most ismét csak óvatosan fogalmaztam). Közben az évek során a lakók közül egyre többen kapcsolódnak le a távfűtési rendszerről, ami tovább nehezíti a helyzetet, mert egy lakótömb esetében az lenne az optimális, ha minden egyes lakás a rendszer részét képezné. Anyagi szempontból mindenféleképp. A legérdekesebb viszont az, hogy aki nincs a rendszerben, annak is fizetnie kell valamennyit, ha a meleg cső az ő lakásán is keresztülmegy, hogy egy másik lakást fűtsön fel. Felmerül a kérdés, hogy ki dönti el, mennyit. És egyáltalán, ennek mi a neve? Melegcsődíj? Hőelnyelési-díj? A lakók mindenesetre türelmesen várnak, és remélhetőleg csak az októberi villanyszámlájuk lesz egy kissé magasabb a megszokottnál. Én pedig szóba sem hoztam az égő csipkebokrot meg a szeretet melegségét, pedig akartam.