Csík Tibor 1927-ben született Jászberényben. Édesanyja egyedül nevelte fel őt és három testvérét. Hogy a család szűkös anyagi helyzetén javítson, Tibor szabómesternek tanult, hamarosan azonban kiderült, hogy a folyton izgő-mozgó fiatalember számára a szabóinasok élete túlságosan unalmas. Jobban érdekelte a sport, elsősorban az ökölvívás, így 1944-ben belépett a Jászberényi Lehel ökölvívóklubba. Edzői azonnal felfedezték tehetségét, de kiderült, hogy a taktikai fegyelmezettség nem az erős oldala: a védekezést felesleges luxusnak tartotta. Ütni viszont annál jobban szeretett, lehetőleg minél erősebben és minél gyorsabban. Már az első versenyeken kitűnt különc stílusa, melyről többen megjegyezték, hogy két lehetőség van: vagy ő üti ki ellenfelét, vagy őt ütik ki. Harmadik út nem volt. A későbbiekben edzője, Ádler Zsigmond elmondta, hogy már az edzéseken jó benyomást tett rá a fiatalember, hiszen sokkal többet teljesített, mint amit elvárt tőle. Csíkot szinte el sem lehetett szakítani kedvenc szerétől, a homokzsáktól, aminél a gyors sorozásait gyakorolta. Jellemző, hogy sem a klubjaiban, sem a válogatottban nem kesztyűzött vele senki sem szívesen, hiszen a villámgyors kezű ökölvívó ütéseibe még a legtapasztaltabb versenyzők is beleszaladtak.
Pehelysúlyban kezdte el pályafutását, és óriási meglepetésre első felnőttversenyén rögtön le is győzte a súlycsoport akkori bajnokát, Miriszlay Endrét. 1946-ban már a Szolnoki MÁV versenyzőjeként országos bajnokságot nyert. Nagy jövőt a szakemberek ennek ellenére sem jósoltak neki, úgy vélték, egy képzett öklöző a védekezésre ügyet sem vető Csíkot könnyen legyőzi. Ráadásul a következő évben Európa-bajnokságot nyerő Bogács Tibort tartotta mindenki a magyar ökölvívás új sztárjának, s mellette Csíkra csak mint jó edzőpartnerre tekintettek.
1948-ban Csík ismét klubot váltott. Immár a Magyar Pamut Sport Club öklözőjeként némi fogyasztás után áttért a harmatsúlyhoz. A koplalás nem esett nehezére, hiszen gyerekkorában hozzászokott a nélkülözéshez, s olyan edzésmunkát végzett, ami lehetővé tette számára, hogy a testsúlycsökkenés ne menjen a bevitt ütések erejének kárára. A súlycsoportváltás annyira fényesen sikerült, hogy az országos bajnokság döntőjében kiütötte Bogácsot. Sokan még ekkor is kételkedtek Csíkban, úgy vélték, az Európa-bajnok csak véletlenül rohant bele az öklébe. A tatai edzőtáborban megismétlődtek az országos bajnokság döntőjében történtek, s ekkor már nem volt vitás, az olimpián harmatsúlyban neki kell képviselnie az országot. A kiutazás nem ment teljesen simán. A magyar csapat a belgiumi Ostendből készült kihajózni Londonba, s a bepakolás időszakában Kárpáti Rudolf vívó véletlenül meglátta, hogy Csík tévedésből egy Afrikába tartó hajóra szállt fel. Szerencsére még időben sikerült lehozniuk a hajóról…
Az ötkarikás játékokon ellenfelei Bogácshoz hasonlóan nem igazán tudtak mit kezdeni a folytonos mozgáson, valamint a gyors, pontos sorozásokon alapuló taktikájával. Első ellenfele a brazil Santiago Nascimento volt. Csík egyértelműen jobb volt a belharcban, s a dél-amerikai csak szabálytalan ütéseket tudott bevinni, amiért a második menetben leléptették. A következő ellenfél a perui Santiago Rivera volt, aki latinos temperamentummal mindenféle óvatosság nélkül lépett a szorítóba. Természetesen a nála sokkal gyorsabb és pontosabb Csík már az első menetben egy erős sorozással a padlóra küldte. A harmadik leküzdendő akadály is Dél-Amerikából érkezett. A Puerto Ricó-i Juan Venegas már cseppet sem volt mondható naiv ökölvívónak. Hamar kiderült róla, hogy jól képzett versenyző, aki ha az első menetben hátrányba is került, azért a második három percben szorossá tudta tenni a küzdelmet. A harmadik menetre azonban elkészült az erejével. Paradox módon majdnem emiatt veszítette el Csík a mérkőzést. A magyar fiú ugyanis rájött, hogy ellenfele már a végét járja, s oly hevesen belelendült a sorozásba, hogy egyszer még a bírói „szét” utasítás elhangzása után is ütött. Szerencsére megúszta a leléptetést, a későbbiekben a küzdelem teljesen egyoldalúvá vált. Bár a kiütés ezúttal elmaradt, győzelméhez nem férhetett kétség.
A döntőt 1948. augusztus 13-án, pénteken rendezték meg. Balszerencsés nap – mondhatnánk, ám a harmatsúly döntője előtt aznap a magyar küldöttség már három arannyal gazdagodott: Papp László ökölvívó, Pataki Ferenc tornász és Gerevich Aladár vívó sem találtak legyőzőre. Csík ellenfele az olasz Giovanni Zudas volt. Furcsa taktikát alkalmazott: egy-két nagy csapás után lefogta Csíkot, így próbálta megakadályozni, hogy a fürge mozgású magyar irányítsa a találkozót. Az első mentben ezzel a meglepő stratégiával némi előnyre tett szert. A második menet végén Csík sorozatai megtették a hatásukat. A záróharmadra az olasz rendkívül bizonytalanul állt ki a szorítóba. Imbolygását a bírók is látták, s végül hatalmas pontfölénnyel Csíkot hozták ki győztesnek.
Az olimpia után Jászberényben hatalmas ünnepséget tartottak. A város két olimpiai bajnoka, Gerevich Aladár és Csík Tibor díszpolgári címet kapott. A következő évben Csík harmatsúlyban megnyerte a budapesti főiskolai világbajnokságot is, majd ezt követően egyre inkább elfordult a sporttól. 1956-ban elhagyta az országot, és Ausztráliában telepedett le. Mivel nem volt kellő nyelvtudása, csak alkalmi munkákat kapott, s többnyire munkanélküli-segélyből tartotta el magát. Disszidálása miatt Magyarországon a korábban ünnepelt hősből ellenséget teremtettek, s díszpolgári címét is elvették. Szülővárosában ugyan a rendszerváltást követően azonnal rehabilitálták, ezt azonban már nem érhette meg, mivel időközben, 1976-ban Sydney-ben elhunyt.
