LABDARÚGÁS

Felvidéken a Délvidék

Magyar Szó

2015. október 24., 13:16

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Kedden 18.30-kor Bősön lép pályára a délvidéki labdarúgó-válogatott, amelynek az ellenfele Felvidék együttese lesz. Apró Attila, a délvidéki válogatott edzője a mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy a vendéglátóknak köszönhetően már hétfőn utaznak, hiszen igazi válogatottkörülményeket biztosítanak nekik.

A hétfő esti programban szerepel stábtagunknak, Szilágyi Balázsnak – aki korábban négy évig a Fulham akadémiáján dolgozott – az előadása a helyes sporttáplálkozásról, amelyen részt vesznek az ellenfél játékosai és stábja is. Előtte, ha az időjárás engedi, teszünk egy rövid sétát Dunaszerdahely belvárosában. Kedden délelőtt tartunk egy mérkőzés előtti utolsó edzést, ahol alkalmunk lesz a rögzített játékhelyzetek beállítására – mondta Apró, aki hozzátette, a mérkőzés a nemzetbeli kapcsolatok felerősítéséről és a potenciális válogatott játékosok további teszteléséről szól majd.

Minden mérkőzéssel egyre tisztul a kép, és lassan összeáll, hogy kik azok a játékosok, akikre folyamatosan lehet számítani. Most is hívtam be új játékosokat, de végleges keret csak vasárnap estére várható. Semmiképp sem szeretnénk szégyent hozni szurkolóinkra, ezért mindent megteszünk a győzelemért, viszont ismét egy nálunk előrébb tartó csapattal mérkőzünk, hiszen így kaphatunk reális képet az aktuális állapotunkról a további fejlődéshez. Örömteli hír még válogatottunk háza tájáról, hogy együttműködést ajánlott az állami fenntartású Magyar Házak Közhasznú Nonprofit Kft., amely a külhoni magyar kezdeményezések felkarolására hivatott – mondta Apró.

Ami az ellenfelet illeti, a felvidéki labdarúgó-válogatott létrehozásának ötlete mintegy kétéves múltra tekint vissza. A válogatott összeállításának távlati céljával sportkedvelő amatőrök kezdeményezése alapján akkor jött létre az FLB, amelyben Dél-Szlovákia főként magyarok lakta régióinak mintegy negyven együttese vesz részt. A válogatott jogi háttérszervezetét, az FLE-t idén februárban vette fel teljes jogú tagjának a Független Labdarúgó-szövetségek Konföderációja (ConIFA), a válogatott játékoskerete pedig ezt követően állt össze. A mostani találkozó a felvidékiek második „nemzetbeli válogatottmérkőzése” lesz a tavasszal a Székelyfölddel ugyancsak hazai pályán, Dunaszerdahelyen játszott meccs után, amelyet 1:0-ra nyertek meg. A felvidéki csapat a sikeres tavaszi bemutatkozó mérkőzése után mostanáig nyolcszor lépett pályára, részt vett egy nemzetközi tornán Man szigetén, majd szerepelt a debreceni ConIFA Európa-kupán is. A felvidéki csapat a tavaszi kezdő mérkőzése óta érzékelhető változáson ment át, a válogatott bő, 23 fős keretében nyolc csere történt.

Sikerült erősítenünk, a keretben közel megduplázódott azoknak a játékosoknak a száma, akik egyébként a szlovák második ligában játszanak” – nyilatkozta az MTI-nek Varga Péter, a Felvidéki Labdarúgó-egyesület (FLE) elnöke. Megjegyezte: bizakodva néznek a találkozó elé, természetesen nyerni szeretnének, ám, mint mondta: mivel a délvidéki csapat játéka még ismeretlen számukra, eredmény tekintetében minden elképzelhető.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége