Baráth Gábor, Vicsek Károly és Bordás Győző
Csütörtökön este a Szabadkai Városi Könyvtárban Kép-írás – Magyar írók mozgó képeken címmel folytatódott Vicsek Károly filmrendező szerzőiest-sorozata, amelyen Értünk haltak: Vallomások ’56-ról címmel tekinthettek meg az érdeklődők egy dokumentumfilmet. Az egybegyűlteket Lovas Ildikó, a sorozat szerkesztője köszöntötte, és szólt Vicsek filmjeiről:
– Hihetetlen felfedezés számunkra, az est vendégei és a közönség számára is, amiket ezekben a filmekben láthat. Azzal szembesülünk, hogy milyen gazdag a vajdasági magyar irodalom és filmművészet. Amikor ezt a sorozatot terveztem, szándékosan kerestem a lehetőségeket, amikor tematikussá is tehetünk egy-egy estet, így különösen alkalmi október 23-a előestéjén, Vicsek Károly ’56-os eseményekről szóló filmjét megnézni – hallottuk Lovas Ildikótól.
Az est vendégei Bordás Győző író, szerkesztő, a vajdasági magyar irodalom meghatározó egyénisége és Vicsek Károly filmrendező voltak. Velük beszélgetett Baráth Gábor történelemtanár, aki előbb felvezette a forradalmat megelőző eseményeket. A beszélgetés folyamán Vicsek Károly egyebek között arról szólt, hogy mi váltotta ki a film elkészítését.
– Régi adósságot törlesztettünk Deák Ferenc író barátommal. Éveken keresztül készítettünk interjúkat, végeztünk kutatásokat és gyűjtöttünk élményeket egy játékfilm megvalósításáért. Közben foglalkoztunk azokkal a dolgokkal is, amelyek bennünket személyesen is érintettek. Vajda Gábor a filmben azt mondja, hogy a vajdasági magyarság a rendszer által le volt választva a magyarságtól. Nekem másmilyen tapasztalatom volt. A gyerekkoromat úgy éltem meg, hogy része voltam a magyarságnak. Amikor ’54-ben Puskásék csapata vesztett, a magyarság sírt, és apámmal együtt mi is sírtunk. A másik élmény ’56 volt, amikor úgy éreztük, hogy a kis magyarság anyaország nélkül marad – emlékezett vissza Vicsek Károly.
A filmmel kapcsolatban Bordás Győző is kifejtette gondolatait, de szólt gyermekkori élményeiről is azokból az időkből:
– Nyolcéves voltam, amikor ezek az események történtek, édesapám, aki a verbászi olajgyárban kertész volt, délelőtt 10 órakor csörgő biciklijén gyorsan hazatekert, hogy meghallgassák a híreket édesanyámmal és nagyapámmal. Bennünket, gyerekeket mindig kizavartak a konyhából, hogy ne halljuk, miről beszélnek. Arra is emlékszek az általános iskolából, hogy a tanító néni azt mondta, még egy padot be kell tenni az osztályba, mert jönnek még gyerekek. Kíváncsian fürkésztük, kikről van szó, ők pedig mesélték, hogy náluk lőnek. Ez számunkra nagyon furcsa volt. Vicsek filmjében számomra nagyon érdekesen vegyül a dokumentarista anyag és az írói emlékezés. Ennek egyvelege adja meg a film sava-borsát, nagyon jól kiegészítik egymást. Egy rendhagyó Vicsek-filmről beszélhetünk – mondta Bordás Győző.
