2024. április 23., kedd

Szabadság egykoron és ma

Pásztor István: A szabadság szellemének sokféleségét hirdető mondatokba nem fér bele a politikai elvek és az értékrendek feladása

„Ötvenkilenc évvel ezelőtt ezen a napon, október 23-án tört ki a magyar forradalom és szabadságharc, amely nemcsak a világnak mutatta meg a magyarok szabadságba vetetett hitét, hanem a maguknak a magyaroknak is megmutatta, hogy amit rájuk örökítettek a századok, a neveltetés, a hit és a hagyományok, megtartja őket” – ezekkel a szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket Némedi Imre előadóművész a Vajdasági Magyar Szövetség 1956-os központi megemlékezésén, amelyet a szabadkai Jadran színpadon tartottak meg pénteken este.

Alkalmi beszédében Pásztor István, a VMSZ elnöke a nemzeti ünnep jelentőségét hangsúlyozta. Október 23-a a magyar nemzet életében az a nap, amikor a hiány legyőzte a mindennapok józanságát, emelte ki.

A rendezvény ünnepi műsorral zárult (Molnár Edvárd felvétele)

A rendezvény ünnepi műsorral zárult (Molnár Edvárd felvétele)

– Pedig az ember számol azzal, fontosnak tartja, a józan ész megtartását még a halál közvetlen közelében is nélkülözhetetlennek tartja. Mert ilyen az ember, átlagos – és ez nagyszerű dolog, az átlagos napok, emberi és társadalmi viszonyrendszerek, a normalitás. Ami ettől, az átlagostól, a normálistól eltérő, az eredményezi a vidámságot, máskor az ünnepet, megint máskor a tragédiát. Október 23-a az a nap a magyar nemzet történetében, amikor a szabadság hiánya olyan hatalmasra nőtt, olyan elviselhetetlenné vált, hogy kilépett tőle medréből a világ. És a józan mérlegelés helyett az eszmék melletti harcba vitte őket. Október 23-án a magyarok azt üzenték a világnak és a magyaroknak, hogy a világ az eszméktől szép és válhat rothadttá, a világ nem duma, hanem cselekedet, az eszme nem az iskolapadban megszerezhető papír, amellyel mások orra előtt hadonászva oszthatjuk az igazságot, hanem az eszme kovász, egy nemzetet, annak különböző véleményekkel bíró egyéneit egyben tartó hit. Október 23-a a magyar nemzet életében az a nap, amikor a magyarok, mert nem bírták elviselni a szabadság hiányát, ránk, utódaikra, mai és holnapi magyarokra hagyományozták a lyukas zászló szimbólumát: a nemzeti szín tartalommal és nem hazugságokkal való megtöltésének nehéz, sokszor fárasztó, csalódásokat okozó, árulást is hozó feladatát – fogalmazott Pásztor István.

Alkalmi beszédében Pásztor István a vajdasági magyar közösség jelenére, a politikai életben jellemző történésekre, mozgásokra is kitért. Mint arra rámutatott, a szabadság-bátorság párhuzamáról, a felelősség-kioktatás párhuzamáról és az ebből következő, a megmérettetést elváró vállalás/cselekvés és a beszédelés párhuzamáról kívánt beszélni.

– Meggyőződésem, hogy a világ akkor halad előre, ha az Ember a természet rendje szerint, attól nem teljes egészében eltávolodva, a szabadságot elsősorban nem, nem csak a neki járó a jogokkal egyenlíti ki, hanem a lehetőségekkel. Nem arról szól a beszéd, hogy mi jár nekem, hanem azt kérdezi, mit tehetek. Ez mindenképpen fontos volna. Európa és mi magunk is arra kényszerülünk, hogy újraértelmezzük a szabadság fogalmát, hogy föltegyünk olyan alapvető kérdéseket önmagunknak, amelyek például arról szólnak, meddig mehetek el más emberek vonatkozásában. Mit mutathat meg a szenvedésből a televízió, mit írhat le egy blogger, mit bír el a Facebook-oldalnak nevezett vajdasági magyar kvázi üzenőfal. A kérdés nem az, hogy ez része-e a szabadságnak. Mit gondolna ma minderről az a negyedmillió magyar, aki a szabadságban hitt, és azért hozott hazáját elhagyó áldozatot. Azt, hogy ma mi a szabadság, naponta tapasztaljuk sértéseiben, tapintatlanságában, trágár voltában, az együttérzés hiányában, tragikus és soha nem feledhető történelmi bűnök példaként, összehasonlításként való emlegetésében. A kérdés az, hogy mikor lesz bátorság ahhoz, hogy elhalkuljon, és önmagától kérdezzen az, aki most ujjával mutogat és számon kér. A felelősség-kioktatás párhuzama a politika és civilek világa. Ami 1956-ban összehozta a nemzetet, az 2015-ben jobbára szétválasztja és mégis összeköti e két társadalmi formációt. A politikusok vállalják a felelősséget, a civilek, időnként szakértők, máskor politikai tanácsadók pedig ebből élnek. Szintén a politikából élnek, csak éppen minden felelősség nélkül. Mindezt nálam sokkal jobban leírta az egyik budapesti konzervatív hetilapban emeritus, ösztöndíj-alapító tanárunk, ismerve nézeteit meg is lepve ugyan, azonban megerősítve engem abban, hogy jó úton haladunk, amikor politikusként éppen attól az egytől nem menekülve, amitől a civilek menekülnek, a felelősségtől, programokat fogalmazunk meg, és azokat próbáljuk megvalósítani. Mindeközben elbírjuk a kritikát, még azt is, hogy a pártot, amelyet nyolc éven át a tagsággal, de talán nem nélkülem juttattuk oda, ahol most van, szinte szeressék kritikusaink az eredményeivel együtt, csak engem tartsanak benne problémának, gondnak. Azt mondták lassan egy évvel ezelőtt, hogy a vajdasági magyar közéletben elfogyott a levegő, a szabadság. Hiány van a szabadságból. Megvallom, engem ez nagyon szíven ütött, megviselt. Én nem először mondok beszédet október 23-án, sokszor elmondtam, nekem ez a legkedvesebb, legszebb nemzeti ünnepem. Mindig úgy gondoltam erre a napra, mint a modern, szabad Magyarország megteremtésének kezdetére. Nekem a szabadság, az önkifejeződés hiányának a megszüntetése 1956. október 23-a. Éppen ezért nehezen veszem, ha minden attribútum hiányában, meghatározó közéleti pozíciókat évtizedeken át betöltő emberek azt mondják, elfogyott a levegő, a szabadság. Ez azért történhetett meg, mert nem tudtunk közösen tenni érte. Ami engem illet, én politikus vagyok, nem csak a felelősséget vállalom, hanem meg is méretem magam, ahogyan az idén áprilisban is és később is tettem, ahogyan azóta minden községi, városi, körzeti városi szervezetünk megtette a tisztújításokkal. Azt kell mondanom, és büszkeséggel tölt el, hogy mivel ez a folyamat éppen most zárult le, ma és innen mondhatom el Önöknek: erősebbek vagyunk, mint voltunk, a VMSZ-es politikusokban bíznak a vajdasági magyar emberek a helyi szervezettől a parlamentig, amit én egyrészt megköszönök, másrészt pedig kötelezettségnek tekintek. Tisztában vagyok azonban azzal is, hogy az előttünk álló választásokon gyengülhetünk, mert úgy vélem, különösen Szabadkán, egyesek, akik oly nagy gonddal ügyelnek alakjukra, mégis azt gondolják, akkora a fenekük, hogy egyszerre két széken ülhetnek, arra készülve, hogy irigységből, gyűlölködésből, sértődöttségből kárt okozva, önmagukat mindenki és minden fölé helyezve, megosszák a magyar szavazatokat. Biztos vagyok abban, hogy ezzel is meg fogunk birkózni, hiszen a szabadság része a különbözőség, a számonkérés és ujjal mutogatás is. Talán még az árulás is, amire az elmúlt egy évben úgy az anyaországban, mint nálunk, idehaza is akadt példa szép számban. Mindez belefér. Ha ezt nem így gondolnánk, akkor nem lehetnénk méltók 1956 szelleméhez. És annál rosszabb nem történhet velünk. Egyetlen dolog azonban semmiképpen sem fér bele a szabadság szellemének sokféleségét hirdető mondatokba, elvekbe és magatartásokba – legalábbis ami azokat a politikai pártokat illeti, ahová a VMSZ is tartozik. Nem fér bele a politikai elvek és azoknak az alapját jelentő értékrendek feladása, felvizezése. Semmiféle esetlegese rövid távú presztízsvesztés, népszerűség-csökkenés ezt nem indokolhatja. Tehát mi, VMSZ-sek továbbra is határozottan meg fogjuk jelölni a VMSZ politikáját, azért fogunk tenni, disztingválva és teljesítményorientáltan. Hosszú távon ez fogja a közösség érdekét szolgálni, amint a Vajdasági Magyar Szövetség érdekét is – hangsúlyozta Pásztor.

A rendezvényt Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára is megtisztelte jelenlétével. 1956 októberének eseményei a magyar történelem egyik olyan különleges pillanatát, a jóformán teljes nemzeti egység olyan kegyelmi állapotát képviselik, amelyről méltó, hogy legfontosabb ünnepeink egyikeként megemlékezzünk világszerte, emelte ki alkalmi beszédében az államtitkár, mondván: „A magyarságnak ma is az a feladata, hogy szembemenve minden látszólagos ellenerővel, szemünket a célra szegezve, nem engedve, hogy a lelkünket sokszor marcangoló kedvezőtlen reálviszonyok visszahúzzanak bennünket, hanem őszinte hittel a szívünkben, mindent megtenni azért, amiért honfitársaink közül oly számolatlanul sokan meghozták a legnagyobb áldozatot is a szabad megmaradásért.”

A rendezvényt egyebek mellett Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja, a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselői, valamint a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői tisztelték meg jelenlétükkel.

A rendezvény Brezovszki Tamara, Góli Kornélia, Brezovszki Roland és Juhász Gábor összeállításában, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület ifjúsági tánckarának, a Juhász zenekarnak és Hajvert Ákos közreműködésével bemutatott a Ki viszi át...? című ünnepi műsorral zárult.