2024. április 20., szombat

Fizetni kell az ingyenrészvények után is?!

Az illetékesek cáfolják, hogy megfizettetnék a számlafenntartás költségeit, és csak az osztalék kifizetése esetében számolnak fel províziót

Az ingyenrészvényesek már beletörődtek abba, hogy a nagy dobra vert ezer eurót valószínűleg egy sokkal nyurgább összeg fogja helyettesíteni. Legutóbb pedig az a hír járta, hogy a polgároknak még fizetniük is kell majd a részvények után – írja a Dnevnik napilap.

Hét-nyolc évvel ezelőtt a magánosítások következtében munkaerő-felesleggé nyilvánított alkalmazottaknak ajánlotta fel az akkori államvezetés, hogy ingyenrészvények formájában némi kárpótlást kaphatnak a megszüntetett munkaviszony miatt, más, nyereséges cégek privatizálása révén. Mint ismeretes, akkor a kormány ezer eurót ígért ezeknek a volt alkalmazottaknak, valamint a többi polgárnak is. Annyi azonban biztos, hogy a részvényekből és az osztalékból sem kapott még senki ekkora összeget, a gyanú pedig egyre nagyobb, hogy nem is fog. Sőt, már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a polgároknak fizetni is kell a folyószámlák (amelyekre a részvényekért remélt pénzt várták) kezelési költségeit.

A Postai Takarékpénztár (ahol a legtöbb ilyen számlát kezelik) munkatársai szerint nem kell idegeskedniük az érintetteknek, hiszen csak akkor számol fel az intézmény külön költségeket, amikor osztalék felvételéről van szó.

– A kezelési költség ingyenes és az is marad, csak osztalék kifizetése esetén számolunk fel províziót, ami az összeg 0,20 százalékát teszi ki. Ha pedig kevés összegről van szó, nem vetünk ki rá pluszköltségeket – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ivan Bojčić, a pénztár befektetési szolgálatának vezetője.

A múlt hónapban a kisrészvényesek osztalék címen 51,16 dinárt kaptak a Nikola Tesla repülőtér privatizációjából, a takarékpénztár pedig minden számla esetében felszámolt 0,10 dinárt a beérkezett összegre.

Ha már az osztalékok kerültek szóba, mennyi pénzt kaptak eddig osztalék formájában a polgárok?

– Ebben a formában összesen 1000 dinárt vághattak zsebre a polgárok. Azok, akik részvényeiket eladták, hasonlóan kerestek, ám ez leginkább attól is függött, hogy mikor váltak meg tőlük – fejtette ki a sajtónak Branislav Jorgić pénzügyi szakértő, aki megjegyezte, ezzel a lehetőséggel összesen a részvényesek fele élt, a legtöbben azonnal megváltak tőlük, amikor pénzt lehetett belőlük csinálni.

Nagy összegekről nem lehet beszélni. A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényei tavaly 817–899 dinárt értek a Belgrádi Értéktőzsdén, jelenleg pedig 630-at. Az eddigi spekulációk szerint a Szerbiai Telekom eladásából 37–46 eurót kaphatnak az érintettek, az eladási ártól függően, míg a Szerbiai Villanygazdaság magánosítása esetén akár 125 euróhoz is hozzájuthatnak az ingyenrészvényekre jogosult polgárok.

Évekkel ezelőtt arról is lehetett hallani, hogy további ingyenrészvényekre is jogot formálhatnak a polgárok. Az állam a Galenika gyógyszergyár részvényeinek egy részét is a polgároknak szánta, de a felmerülő gondok miatt elállt az ötlettől.