2024. április 20., szombat

Riport egy szerémségi sártengerből

Šidnél naponta több ezer menekült vár arra, hogy bebocsájtást kapjon Horvátországba és onnan tovább mehessen az általuk választott Kánaánba
Lány és láng (Ótos András felvétele)

Lány és láng (Ótos András felvétele)

Több mint egy hónapja – azóta, amióta Magyarország lezárta a magyar–szerb határt – a menekültek útvonala Šiden át vezet. Mintegy 100 ezren lépték át e szerémségi falunál, egészen pontosan a szerbiai Berkasovo és a horvátországi Babska falvak, illetve Šid és a horvát Tovarnik között húzódó határt. A menekültek vonulása mindeddig zökkenőmentes volt, ahogy a határhoz érkeztek, azonnal mehettek tovább, és mentek is, ám Magyarország határzárat emelt Horvátország felé is. Azóta a horvátok kénytelenek a szlovén határra szállítani a menekülteket. A szlovén kormány először a menekültek befogadásáról biztosította a horvátokat, ám időközben megváltoztatta döntését és különböző módszerek alkalmazásával akadályokat gördített a népvándorlás elé, beindítva ezzel a dominó effektust.

A šid–berkasovói útleágazástól három és fél kilométerre van a határ. A menekülteket szállító autóbuszok még néhány nappal ezelőtt egészen a határig mentek. Ma már nem tehetik, ugyanis odafenn, a dombtetőn a sok embertől nem tudnak visszafordulni. Néhány napja már az út kezdetén szállítják ki az utasokat. Innen kisebb, nagyobb csapatban gyalog vonulnak a határig. Ma nincsen taxi, de az előző nap szinte ellepték az utat. Egy-egy fuvarért 20–30 eurót kértek, azaz fejenként 5–6 eurót.

A segélyszervezetek sátraiban is hideg van, igaz, nem fúj a szél, de huzatos (Ótos András felvétele)

A segélyszervezetek sátraiban is hideg van, igaz, nem fúj a szél, de huzatos (Ótos András felvétele)

Reggel van, hideg szél fúj. Egyszerre érkezünk a helyszínre egy autóbusszal. A hosszú úttól meggyötört emberek szállnak ki belőle. Az egyik segélyszervezet ide parkolta kombiját, vizet, gyümölcsöt adnak a sorban állóknak, a gyerekek plüss macit kapnak.

Az autóbusz mellett, a hideg aszfalton egy anya gyerekét pelenkázza. Nem értem, miért nem tehette ezt meg még az autóbuszban, ahol melegebb van? A gyerek sír, de gyorsan felöltöztetik.

Az autóbusszal fiatalok érkeztek. Azt mondják Szíriából menekülnek, és akit csak megkérdeztem Norvégiába tart.

Szeretjük a hideget, azért megyünk oda – viccelődik egyikük. Alig múlt húsz éves, elege van a háborúból, a nincstelenségből, az éhezésből. Jobb, szebb jövőre számít.

Fenn a határnál nehezen lehet parkolni. Az út mentére csak a terepjárók merészkednek, a sárból csak ezek a járművek tudnak kiszabadulni.

A környéken hétvégi házak állnak, bekerített udvarral, gyümölcsössel. Mindeddig sértetlenül.

Pelenkacsere - a szabad ég alatt (Ótos András felvétele)

Pelenkacsere - a szabad ég alatt (Ótos András felvétele)

Tegnap este és éjjel több hétvégi házba betörtek – mondja az egyik tulajdonos, aki nem akarta elárulni nevét. – Nem azért, hogy bármit is elvegyenek, hanem azért, hogy felmelegedjenek. Megszárítsák átázott ruháikat. Én is befogadtam egy többgyerekes családot. Egyik kislány bőre kék volt, de nemcsak a hidegtől, hanem a horvát rendőrök gumibotjától is. Mondtam nekik, hogy hívok orvost, de nem akarták. Megpihentek, felmelegedtek és hajnalban elköszöntek. Nagyon hálásak voltak. Nem tudom, hogy azóta hol vannak, átjutottak-e a határon? Mellesleg szóltam a Vöröskereszt embereinek, hogy szívesen befogadok még néhány órára egy-két családot a házamba, de azt mondták, ne tegyem, nem szabad, ki tudja milyen szándékú embereknek adok oltalmat, lehet, hogy éppen egy terroristának. Hát, az igazat megvallva vendégeim közül egyik sem nézett ki annak, és hiába figyelem ezeket a szerencsétlen embereket, egyikükből sem tudom kinézni, hogy terrorista volna. Azt azonban el tudom képzelni, hogy mindaz a csapás, amin átesnek, azzá teszi majd őket.

A horvát határ felé vezető út egy részét, a szerb sorompóig, segélyszervezetek sátrai, konténerei foglalják el. Orvosi ellátásban részesítik a rászorulókat, mások élelmiszert, forró teát kínálnak, megint mások arab vagy angol nyelven tájékoztatják a kérdezőket.

Útkeresés. Menetelés a zöldhatár felé (Ótos András felvétele)

Útkeresés. Menetelés a zöldhatár felé (Ótos András felvétele)

A sártenger kellős közepén állva engem is megszólított két fiatalember, a szíriai Tamir és Bashshar. Ők is Norvégiába szeretnének eljutni, csak nem tudják, hogy itten és most melyik út vezet oda. Az, ahol mintegy ezren tolonganak, vagy az, amelyen hosszú sorban kígyóznak az emberek? Azt biztosan tudom, hogy szabályszerűen csak ott juthatnak át, ahol a nagy tömeg tolong, akiket a horvát rohamrendőrök tartanak fel, és kisebb csoportokban engedik át a határon. Ezek az emberek nagyon idegesek, időnként dühösen követelik, hogy engedjék át őket. Közöttük sok a karon ülő gyerek is. Azon csodálkozom, hogy percenként nem esik össze valaki a nagy tömegben. Az UNHCR egy alkalmazottjának sikerül kikönyörögnie a horvát rend őrei egyikénél, hogy soron kívül engedjen át két-három asszonyt és néhány gyereket. A tömegben maradtak hangos nemtetszésüket fejezték ki emiatt, arabul kiabáltak valamit, valószínűleg azt, hogy itt is van még gyerek, minket is vegyenek soron kívül.

Ezerfős tömeg várakozik arra, hogy felnyissák előttük a horvát kaput (Ótos András felvétele)

Ezerfős tömeg várakozik arra, hogy felnyissák előttük a horvát kaput (Ótos András felvétele)

Tamir és Bashshar nem ott, ahol csaknem megfojtják egymást az emberek, nem ott szeretnének átjutni Horvátországba. A kígyózó sor felé mutatnak.

Az az út járható?

Megkérdem az egyik rendőrt. Kissé vonakodik a válaszadással, de egy-két szóváltás után elmondja, hogy arra a zöldhatár van, ott nem juthatnak át, mert kollégái elállták az utat. Mindenkinek vissza kell majd jönnie.

Persze, csatangolhatnak a határ mentén harminc kilométer hosszan, ám itt a határ nagyon kacskaringós, és könnyen megtörténhet, hogy több órás gyaloglás után ismét Szerbiában találják magukat.

A két fiatalember nem örül a válaszomnak, kissé még gondolkodnak, majd ők is nekivágnak a zöldhatárnak.

Megpróbáljuk, lesz, ami lesz.

Az odaát még nem a szabadság (Ótos András felvétele)

Az odaát még nem a szabadság (Ótos András felvétele)

Később hallom, hogy néhány százuknak sikerült a próbálkozás, ők gyorsabbak voltak a rendőröknél, átjutottak Horvátországba, mielőtt ők odaértek volna. Lehet, hogy Tamir és Bashshar is még átsurranhatott. Nem tudni, hogy ők jártak-e jobban, ugyanis ha minden rendben lesz, tíz kilométert gyalogolnak majd Opatovacig, de az is megtörténhet, ha keletre tartanak, hogy visszatérnek Szerbiába. Azok, akik türelmetlenül ugyan, de kivárják azt, hogy a határátjárónál átengedjék őket, autóbuszon utazhatnak tovább.

Ami pedig engem illet, azt hiszem, hogy soha sem tudom meg, hogy az itt látott emberek közül kik érnek célba, és kiknek valósul meg álma.

Abban azonban biztos vagyok, hogy velem együtt valamennyien most azt szeretnék, ha kiléphetnének ebből az óriási sártengerből.