2024. április 19., péntek

Fölújítják az evangélikus templomot

Új funkciókat is kap a fölújítás alatt álló tér és templom (Fotó: Fekete J. József)

Új funkciókat is kap a fölújítás alatt álló tér és templom (Fotó: Fekete J. József)

Nagyban folynak a munkálatok a Városi Múzeum és a Népszínház közti Kosta Trifković tér teljes fölújításán, amelynek keretében az elhanyagolt evangélikus templomot is tatarozzák. A város modern történelmében a főutca fölújítását követően ez a második legnagyobb értékű infrastrukturális beruházás, a város 60 millió dinárt szánt rá, a templom fölújítását pedig az egyház finanszírozza. A megújuló tér a tervekben a Művészetek tere néven szerepel, bár a népszínház és a Városi Múzeum mellett egy biztosítótársaság épülete, egy motel, egy mezőgazdasági patika, egy áruház és három kávézó övezi. Továbbá terveztek ide nyári színpadot meg mellszobrokat is, a távoli elképzelések pedig – a történelmi városmag felét a művészeti intézmények összekapcsolásával – valódi művésznegyedet álmodnak.

A templomfölújítás a napokban kezdődött, leszigetelték az alapokat, javítják a tetőt és a tornyot. A homlokzatot jövőre kezdik tatarozni, miután kiszáradtak a falak. A szuvenírek és a kézimunkák a fölújított termekben kapnak helyet a templomhoz tartozó épületben, ahol a Suveniri Podunavlja egyesület selyemdamaszt készítő üzemet rendezhet be az evangélikus egyház jóváhagyásával, azzal a feltétellel, hogy az egyesület viseli a használati költségeket és az evangélikus egyház történelmi-kulturális hagyatékát bemutató kiállítást rendez be az épületben.

A templom továbbra is megőrzi vallási jellegét, emellett kiállításoknak, komolyzenei koncerteknek és egyéb művelődési rendezvényeknek is helyszínéül szolgál majd.