2024. április 18., csütörtök

Végre rendes mosdójuk van a beodrai diákoknak

A múlt hét óta több mint ötszáz beodrai diák használhat a korábbinál jóval korszerűbb, szebb és biztonságosabb iskolai mosdókat, mivel végre sikerült rendbe hozni a Dr. Đorđe Joanović Általános Iskola földszinti vizesblokkját. Isidora Pap igazgatónő elmondása szerint a régi mosdókban rettenetes állapotok uralkodtak, és a minimális higiéniai feltételeknek sem feleltek meg: guggolós vécék voltak, rossz ajtókkal, nedves falakkal, és ez a nedvesség a szomszédos tantermekre is átterjedt. A földszinti vizesblokk rekonstrukciója után a közeljövőben az emeleti mosdókat is szeretnék rendbe hozni, az iskola udvarára pedig kosárlabda- vagy kézilabdapályát terveznek. Isidora Pap igazgatónő mindössze másfél éve áll az intézmény élén, ez idő alatt a tornaterem parkettáját is sikerült felújítani.

Az új vizesblokkra az önkormányzat másfél millió dinárt adott, az iskola pedig a 400 ezer dinárra rúgó áfát fizette ki. A törökbecsei Polet Rt. 270 négyzetméternyi kerámiacsempét ajándékozott az iskolának.