2024. április 19., péntek

Attrakció lenne, az összefogás hiányzik

A magyarlakta területek turizmusának fejlesztéséről tartottak megbeszélést Magyarkanizsán

Augusztus 30-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megalakult a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület (KMTE). Elnöke, Víg Tamás elmondta, hogy valójában ez egy évek óta zajló együttműködésnek a formalizálása volt, célja pedig elsősorban a magyarlakta térségek turizmusának fejlesztése a Kárpát-medencében. Az egyesület elnökségi ülését tartották hétfőn Magyarkanizsán az Art Hotelben, azt követően pedig a szerbiai magyar turisztikai vezetőkkel folytattak megbeszélést, ahol a jelenlegi problémákat, a jövőbeni terveket vitatták meg. A találkozón részt vett Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes is, valamint a KMTE elnökségi tagjai: Pitó Enikő alelnök (Ópusztaszer), Lázár Roland alelnök (Kehidakustány), Duka Gábor (Karva, Felvidék), Csizmár Sarolta és Filep Éva (Beregszász, Kárpátalja), Magyarkanizsát és egyben a Délvidéket pedig Koza Róbert, a Turisztikai Desztináció Menedzsment igazgatója képviseli.

Idegenforgalmi kérdéseket vitattak meg

Idegenforgalmi kérdéseket vitattak meg

– Alig egy hónapja alakult az egyesület, de kétéves együttműködés áll mögötte – nyilatkozta Koza Róbert. – Már akkor megfogalmazódott az óhaj egy ilyen egyesület létrehozására, amely összefogja a magyar érdekeltségű vállalkozásokat és önkormányzatokat, hogy közös erővel fejlesszük a turizmust, és nagyobb profitra tegyünk szert. Magyarkanizsán ez úgy kamatozhat, ha a másutt bevált módszereket itt is alkalmazzuk. Itt is vannak hiányosságok, s ebben az esetben nem a tartalomra gondolok, mert vannak attrakcióink, sok falusi turizmussal foglalkozó tanya van a környéken, van lehetőség különböző programokra, amelyek vonzóak lehetnek a turistáknak, de nincs összefogás, nincs összefűzve ez a sok kis attrakció. A másik probléma az informáltság, a reklám. Ha csinálnánk egy felmérést Magyarkanizsán arról, hogy hol a Csodakút, akkor lehet, hogy meglepő válaszokat kapnánk. Ezért bombázni kellene a közvéleményt az információkkal, helyi szinten és azon kívül megcélozni a szerbiai piacot, majd a környező országokat és természetesen a távolabbi országokat is – mondta Koza Róbert.