2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS - BAJNOKOK LIGÁJA

Nem veszíthet pontokat az Arsenal a Bayern ellen

Ha életben akarja tartani továbbjutási reményeit, a két vereséggel utolsó Arsenal nem veszíthet pontokat kedden este a Bayern München elleni hazai mérkőzésen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Az Ágyúsok nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak a Dinamo Zagreb otthonában, majd az Emirates Stadionban, az Olimpiakosz vendégjátékánál, előbbi meccset 2-1-re, utóbbit 3-2-re veszítették el, miközben papíron mindkét rivális jóval gyengébb játékerőt képvisel.
Most az F csoport favoritja, a német bajnoki címvédő látogat Londonba, s az első két elhibázott mérkőzés után az Arsenalnak nincs más választása, mint az, hogy a legnehezebb ellenféllel szemben javítson. Arsene Wenger vezetőedző csapata sorozatban 16. alkalommal juthat be a BL-ben a nyolcaddöntőbe, ehhez azonban arra lesz szüksége, hogy a keddi találkozón ne veszítsen pontokat a kiváló formában futballozó bajor együttessel szemben. A Bayern az elmúlt négy szezonban harmadszor utazik az Arsenalhoz, amelynek védőire kellemetlen percek várnak, többek között azt a lengyel válogatott Robert Lewandowskit kell megállítaniuk, aki az idényben minden versenysorozatot figyelembe véve már 22 gólnál tart.
Az Ágyúsok a bajnokságban most másodikok, sorozatban három meccset nyertek, szeptember végén a Leicester Cityt ütötték ki (5-2), október elején 3-0-ra verték a Manchester Unitedet, múlt szombaton pedig a Watfordot győzték le ugyancsak 3-0-ra.
A Bayern kilenc forduló után százszázalékos mérleggel áll az élen a Bundesligában, s a Werder Bremen ellen idegenben 1-0-ra megnyert szombati meccsen saját rekordját döntötte meg, a német bajnokság történetének legjobb rajtját produkálva.
"Az első két mérkőzésen tudat alatt talán úgy éreztük, valahogy így is, úgy is győzünk, de egy kicsit megnehezítettük a saját dolgunkat" - mondta Arsene Wenger, s hozzátette, ahhoz, hogy javítsanak, most kiváló teljesítményt kell nyújtaniuk. "Arra van szükségünk, hogy a valós tudásunknak megfelelően futballozzunk, mert nehéz riválissal kerülünk szembe, amely ellen a jelenlegi helyzetben még egy 0-0 sem lenne túl jó eredmény" - tette hozzá a francia vezetőedző.
A csoport másik meccsén az Olimpiakosz a Dinamo Zagreb vendége lesz.
Az E csoportban az egypontos AS Roma látogat a Bayer Leverkusenhez, s ezen a találkozón Kassai Viktor lesz a játékvezető. A négyes másik kedd esti találkozóján a címvédő FC Barcelona a sorozatban 10. bajnoki címét pénteken megnyerő fehérorosz BATE Boriszov otthonában lép pályára.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, E csoport: BATE Boriszov–Barcelona (Arena Sport 2 – körkapcsolás, Sport1), Bayer (L)–Roma (Arena Sport 4, Sport2). Az állás: 1. Barcelona 4, 2. Bayer (L) 3 (5:3), 3. BATE Boriszov 3 (4:6), 4. Roma 1 pont. F csoport: Arsenal–Bayern München (Arena Sport 3, m4), Dinamo Zagreb–Olympiakosz (Arena Sport 1). Az állás: 1. Bayern München 6, 2. Olympiakosz 3 (3:5), 3. Dinamo Zagreb 3 (2:6), 4. Arsenal 0 pont. G csoport: Porto–Maccabi Tel-Aviv, Dinamo Kijev–Chelsea (Arena Sport 5). Az állás: Dinamo Kijev 4 (4:2), 2. Porto 4 (4:3), 3. Chelsea 3, 4. Maccabi Tel-Aviv 0 pont. H csoport: Zenit–Lyon, Valencia–Gent. Az állás: 1. Zenit 6, 2. Valencia 3, 3. Gent 1 (2:3), 4. Lyon 1 (1:2) pont. Mindegyik találkozó 20.45-kor kezdődik.