2024. április 19., péntek

Táncház a palicsi Vigadóban

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Az esős, szeles idő miatt a vártnál kevesebb gyerek jött össze pénteken este a palicsi Vigadóban, ahol a Palics Magyar Művelődési Egyesület szervezett táncházat. A gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, Márton Tímea vezetésével, majd táncház volt Brezovszki Roland és Tamara vezetésével, a Juhász zenekar muzsikájára.

Csiszár Molnár Anna, az egyesület elnöke elmondta, a Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztak táncház szervezésére. Pályázatuk pozitív elbírálásban részesült, így az ősz folyamán négy alkalommal szerveznek táncházat a Vigadóban. Az első táncházra a Szüreti Napok alkalmával került sor, akkor mintegy 150-en táncoltak. Az év végéig még két alkalommal lesz táncház.

A palicsi egyesületbe mintegy száz gyerek jár, elsődleges céljuk az ő megmozdításuk, de szeretnének hagyományt teremteni, így Szabadkáról és a többi környező településről is várják a gyerekeket.