2024. március 28., csütörtök

Sikeres volt a felújítás

A nyáron befejeződött a Városi Távfűtő Művek keleti blokkjának a felújítása, amelyet október 11-én, a fűtési idény kezdetének első napján helyeztek üzembe. Miloš Vučević elégedett a rekonstrukció eredményeivel.

A Városi Távfűtő Művek keleti blokkjának a felújítását a nyáron kezdték el, és sikerült befejezni a fűtési idény kezdetéig. Az önkormányzat összesen 280 millió dinárt költött a rekonstrukcióra (Dávid Csilla felvétele)

A Városi Távfűtő Művek keleti blokkjának a felújítását a nyáron kezdték el, és sikerült befejezni a fűtési idény kezdetéig. Az önkormányzat összesen 280 millió dinárt költött a rekonstrukcióra (Dávid Csilla felvétele)

Újvidék polgármestere a felújított blokkban tett látogatása során elmondta: – Az újvidéki Városi Távfűtő Művek közvállalat a szabályoknak megfelelően megkezdte a fűtési idényt, az önkormányzat az idén meghozott döntés értelmében pár nappal előbbre hozta a távfűtés megkezdését, így már október 11-én is langyosak voltak a fűtőtestek. A távfűtési rendszer stabilizálódott, minden a tervek szerint működik. Az idén is voltak meghibásodások, de ezek egyedi esetek, általában a távfűtő művek felkészülten várják a telet. Minden újvidéki polgár örülhet a keleti blokk sikeres rekonstrukciójának. A keleti blokk felújítására 280 millió dinárt költöttünk el. Ezeket az összetett munkálatokat a távfűtés rendszerén rekordidőn belül végezték el, a keleti blokk mára a legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújthatja az újvidékieknek. Akármilyen legyen is a tél, a Városi Távfűtő Művek sikeresen teljesítheti feladatát, illetve biztosíthatja az újvidékiek számára a zökkenőmentes szolgáltatást. Ugyanakkor, arra szeretném megkérni az újvidékieket, legyenek szolidárisak, és ne fogyasszanak túl sok energiát, nem fontos télen egész nap szellőztetni, meg kell érteni, hogy a távfűtés sok pénzbe kerül  – mondta a polgármester.

Dobrosav Arsović, a közvállalat igazgatója kifejtette, végső ideje volt a keleti blokk felújítása, mert a távfűtő rendszer  várható élettartama 20 év, a régi keleti blokk pedig már több mint harminc éve üzemelt.

– Úgy gondoltuk, a keleti blokk felújítása prioritást élvez, ezért a szerbiai távfűtőrendszer felújítási projektumába is bekerült. A felújítást a német KfW bank támogatásával a szerbiai távfűtés felújítása – IV. fázis program keretében a Köztársasági Energiaügyi és Bányászati Minisztérium is támogatta – mondta Arsović.

A keleti blokk felújításának munkálatait az NS Graditelj, az NS Koncept, és az Elektromontaža vállalatok végezték el a Távfűtő Művek felügyelete alatt. A keleti blokk felújítása összesen 2 326 935,98 euróba került, a munkálatok május 4-én kezdődtek, és szeptember 30-án fejeződtek be.