2024. április 20., szombat

Házfelújítás és kútépítés

Megújulnak a gunarasi helyi közösségben lévő közösségi házak – Új kút épül, a kutat jövő nyárig üzembe fogják helyezni

A rossz idő nem vette el a gunarasi helyi közösség kedvét a munkától. Jelenleg a helyi közösség területén lévő közösségi házak felújításán és egy új kút építésén dolgoznak, számolt be Csorba Ottó, a helyi közösség tanácsának elnöke. Mint kiderült, mind Brazílián, mind Bogarason szükség mutatkozott egy-egy helyiségre, ahol az emberek civilizált körülmények között összejöhetnek.

Folyamatban van a bogarasi közösségi ház felújítása (Lakatos János felvétele)

Folyamatban van a bogarasi közösségi ház felújítása (Lakatos János felvétele)

– A gunarasi helyi közösséghez tartozik Bogaras és Brazília is. Mindkét településen van közösségi otthon, s jelen pillanatban ezek felszerelésén ténykedünk. Mindkét helyre vásároltunk 30-30 széket és 5-5 asztalt az önkormányzat segítségével. A brazíliai otthont már a tavalyi évben felújítottuk, de bútort nem vásároltunk bele. A bogarasi otthon felújítása az idei tervünk része, s jelenleg ezen dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy a hátsó ajtót befalazzuk, mert bármit vittünk oda, az „elpárolgott”. Most új ajtót nyitunk az épületen, ami a főútra néz, valamint járdát építünk hozzá, és kivilágítjuk. Addig nem visszük ki a bútorokat, amíg a biztonsági kérdéseket meg nem oldottuk – mondta el Csorba.

A gunarasi vízvezeték-hálózat felújításáról már több alkalommal is beszámoltunk, hiszen egy hosszan tartó folyamat volt. Jelenleg egy új kút építése folyik, amivel véget ér ez a munka, számolt be a tanácselnök.

– A tartományi mezőgazdasági titkárság pályázatán nyertünk pénzt egy új kút kifúrására, amihez a helyi közösség is hozzátette az önrészét. A kút kifúrása megtörtént, jelenleg a kútház kiépítésén dolgozunk, s két héten belül a kerítés is elkészül körülötte. A kút felszerelése egy másik projektum része lesz, a tartománytól ígéretet kaptunk, hogy ebben is támogatni fognak bennünket. Ha ez mégsem jön össze, akkor a helyi közösség saját forrásaiból fogja megvalósítani a felszerelést a jövő nyárig. Az új kúttal azt érjük el, hogy állandó lesz a nyomás, és rendelkezésünkre fog állni egy tartalék kút is. Tudni kell, hogy a régi vízhálózatnak mindössze félcolosak voltak a csövei, és a háztartások nem kaptak elegendő vizet. Amint ezeket kicseréltük, a fogyasztás is megnőtt, mert az emberek annyi vizet használhatnak, amennyire szükségük van – mondta el Csorba, majd arról is szólt, hogy rendelkeznek aggregátorral is, így áramszünet esetén is biztosíthatják a vízellátást. A helyi közösség tervei között szerepel, hogy a következő évben beszereznek még két aggregátort. Az egyik Brazíliára, másik pedig Bogarasra fog kerülni, hogy ezekben a falvakban is legyen vízellátás áramszünet esetén.

Az idei évben esedékes munkálatok kapcsán a tanácselnök elmondta, hogy ki fogják cserélni a nyílászárókat a régi szövetkezeti otthonon, ami jelenleg közösségi házként funkciónál. Összesen 13 új ablakot és ajtót fognak beépíteni, és emellett a külső burkolatot is felújítják. Csorba arról is szólt, hogy az elmúlt években felújították az itt lévő tűzoltógarázst, lakodalmas termet, és egy raktárat alakítottak ki. A hamarosan sorra kerülő munkálatokkal az épület meg fogja kapni végső arculatát. Ezt követően a falu díszévé válik és a lakosság hasznára lesz, fogalmazott Csorba.