2024. április 20., szombat

Éjféltől határzár van érvényben a magyar-horvát zöldhatáron

Az átkelőhelyek szigorított ellenőrzéssel továbbra is üzemelnek

Éjféltől Magyarország lezárja a magyar–horvát zöldhatárt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken, a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A tárcavezető közölte: a határátkelőhelyek – szigorított ellenőrzéssel – továbbra is üzemelnek a magyar–horvát határon. A menekültügyi kérelmek beadására két tranzitzónában, Beremend és Letenye térségében lesz lehetőség.

A zöldhatár zárásáról tájékoztatták a budapesti horvát nagykövetet – aki csalódottságának adott hangot –, valamint a térségbeli külügyminisztereket, így a szlovák, a cseh, a lengyel, a szlovén és az osztrák diplomácia vezetőjét, továbbá Bajorország nemzetközi együttműködésért felelős miniszterét. Értesítették a német külügyminisztériumot is. A tárcavezető elmondta, a visegrádi országok külügyminiszterei támogatásukról biztosították Magyarországot, az osztrák külügyi tárca vezetője megköszönte a tájékoztatást.

Szijjártó Péter a nemzetbiztonsági kabinet döntését indokolva kifejtette: az Európai Tanács csütörtöki ülésén nem született olyan döntés, amelynek nyomán az EU külső határainak megvédése közös uniós erővel lehetővé vált volna, holott ez lenne a legjobb megoldás.

„Ha az EU valóban meg akarja találni a közös választ a bevándorlási nyomásra, akkor egy közös európai erőt kellene, kellett volna létrehozni annak érdekében, hogy Görögország külső határát meg tudjuk védeni”– mondta.

Az Európai Tanács ülésén emellett világossá vált: továbbra is elvárás a tagállamokkal szemben a schengeni határok megvédése. Jól látható azonban, hogy Görögország ennek az elvárásnak nem felel meg, ellentétben Magyarországgal – tette hozzá.

Szijjártó Péter szerint a horvát–magyar határzár a második legjobb megoldás, mert a legjobb – a görög külső határ védelméről – nem jött létre. Ha azonban az uniós események esetleg úgy alakulnak, hogy létrejön egy közös európai erő Görögország külső határának megvédésére, akkor nyilván a második legjobb megoldásra már nem lesz szükség. Kiemelte, hogy a visegrádi együttműködés másik három tagállama, Lengyelország, Csehország és Szlovákia segít Magyarország déli határának megvédésében.

Arra a kérdésre, hogy Szlovénia esetében felmerült-e hasonló intézkedés lehetősége, mint a magyar–szerb és a magyar–horvát határszakaszon, Szijjártó Péter azt felelte: Szlovénia schengeni tagország, két schengeni állam közé pedig csak nagyon szükséges esetben, a két ország egyetértésével lehet fizikai akadályt építeni. Hangsúlyozta: a magyar–szlovén határszakasznál nincs ilyen napirenden.

A magyar–román határral kapcsolatban azt közölte: folyamatosan figyelni fogják, hogy Szerbiában milyen irányban alakulnak a bevándorlási útvonalak.

 ZÁGRÁBNAK VAN MEGOLDÁSA

Zoran Milanović horvát miniszterelnök még Brüsszelben, az EU-csúcs után nyilatkozott, hogy mit tesz Zágráb, ha Magyarország lezárja a zöldhatárt. „A horvát állampolgárok nyugodtak lehetnek, Zágrábnak van megoldása a menekültválság kezelésére, függetlenül attól, hogy Magyarország mit tervez határával” – mondta. A horvát kormányfő kijelentette: Magyarország „nem lényeges”, ezért azt csinál, amit akar. Szerinte Magyarország politikája nem talált megértésre az Európai Unióban.

Újságírói kérdésre, mit tesz Horvátország, ha nem irányíthatja többé a magyar határra a migránsokat, Milanović megismételte korábbi nyilatkozatát, hogy mindenki nyugodt lehet, de a tervekről és a különböző lehetőségekről nem beszélt.

Horvátországnak van Szlovéniával egyeztetett terve a migránsválság kezelésére, amely az után lép életbe, hogy Magyarország lezárja a magyar–horvát zöldhatárt – közölte a horvát kormányszóvivő tegnap.

 LJUBLJANA INTÉZKEDIK

Szlovénia is megteszi a szükséges lépéseket, ha „Magyarország lezárja horvátországi határszakaszát a migránsok előtt, ami miatt azok Szlovénia felé vehetik az irányt” – közölte Miro Cerar szlovén miniszterelnök pénteken Brüsszelben. Kijelentette: Ljubljana intenzíven készül a megfelelő lépésekre, de nem szeretne egyoldalú döntést hozni. Cerar a magyar határzárral kapcsolatban azt mondta, hogy azt ő személyesen nem támogatja.

A szlovén kormányfő döntőnek tartja, hogy a jövőben Németország hogyan viszonyul a migránskérdéshez. „Ha tőlünk északra elkezdik lezárni a határokat, Szlovénia is hasonlóan fog cselekedni, mert nem engedhetjük meg, hogy ellenőrizetlen számban ellepjenek minket a menekültek, illetőleg a migránsok” – szögezte le.