2024. március 29., péntek

Kisbusz viszi a verbászi magyar óvodásokat

Tizenkét vegyes házasságból származó gyermekkel indult újra huszonkét év után a magyar csoport
A verbászi óvodások (Ótos András felvétele)

A verbászi óvodások (Ótos András felvétele)

2002-ben még csaknem 26 ezer lakosa volt Verbásznak (25.907). A legutóbbi népszámlálásra már mintegy 2000 lakossal kevesebbet jegyeztek fel ebben a kisvárosban (24.112). A hivatalos kimutatások szerint 2000 magyar él Verbászon, de a helybeliek szerint jó, ha 1500-an vannak. A város legnépesebb kisebbsége a magyarság, a lakosság 7,73 százalékát teszi ki. A magyar általános iskolai oktatás a kilencvenes években szűnt meg, aztán pedig a magyar óvodai csoport is elsorvadt. Két évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Tanács tett ugyan egy kísérletet a magyar óvodai csoport beindítására, de ez csupán kísérlet maradt. Az idén viszont alapos előkészületek után a Napraforgó óvodában 12 magyar kis óvodás kezdett el járni külön csoportba. Két óvónőjük van: Téglás Margit és Molnár Ágota foglalkozik a kicsikkel.

Másfél hónap alatt egy egész kis műsorra való mondókát, gyermekjátékot és dalt megtanultak a lurkók

Másfél hónap alatt egy egész kis műsorra való mondókát, gyermekjátékot és dalt megtanultak a lurkók

– Ezek a csöppségek valamennyien vegyes házasságból származnak, ez azt jelenti, hogy otthon mindenki szerbül beszél a családjával. Itt az óvodában is egymás között szerbül beszélnek, sőt, amikor hozzánk fordulnak, akkor is a szerb nyelvet használják, de a mondókák, a gyermekdalok segítségével, én azt gondolom, nagyon hamar meg fogják tanulni a magyar nyelvet. Ebben a korban rendkívül fogékonyak a gyermekek – mondta Ágota óvónő. Téglás Margit pedig arról mesél, igaz, hogy kellemes, kis szobát kaptak a magyar óvodások a Napraforgó óvoda épületében, de új csoport lévén egyáltalán semmilyen játékuk, semmilyen szemléltető eszközük nem volt, ezért a többi óvodás csoport adott nekik kölcsön játékokat. Mint mondta, nagyon nagy szükségük lenne egy televízióra, DVD-lejátszóra, hogy tudjanak magyar meséket, filmeket nézni, hallgatni magyar dalokat, mert ez is megkönnyíti a nyelv elsajátítását.

Téglás Margit óvónő szerint szükségük lenne játékokra, mesekönyvekre, magyar filmekre és az ehhez szükséges műszaki felszerelésre

Téglás Margit óvónő szerint szükségük lenne játékokra, mesekönyvekre, magyar filmekre és az ehhez szükséges műszaki felszerelésre

A héten Grezsa István, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa kezdeményezésére és személyes közbejárása eredményeként 100 ezer forint értékű játékcsomagot kaptak a magyar óvodások. A miniszteri biztos ígéretet tett arra is, hogy a magyar kormányra a jövőben is számíthatnak. Ugyanezt mondta Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke is, aki pedig gyümölcsöt és édességet ajándékozott a kicsiknek.

Molnár Ágota óvónő magyarul is és szerbül is beszél a kicsikhez

Molnár Ágota óvónő magyarul is és szerbül is beszél a kicsikhez

A verbászi magyar óvodai csoport a példa arra, hogy ha teszünk önmagunk megsegítéséért, akkor nincs lehetetlen. Dognár János, a VMSZ verbászi szervezetének elnöke mesélte, hogy az idén februártól másfél hónapon keresztül járta a verbászi vegyes házasságban élő fiatal magyarok családjait, és biztatta őket, írassák be a magyar csoportba a kisgyermeküket. Amikor már volt 12 kisgyermek, politikai támogatást kapott a VMSZ-től, elsősorban Pásztor Bálint parlamenti képviselőtől, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól, s megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzattal. A magyar óvodai csoport beindítására kaptak engedélyt.

Dognár János

Dognár János

A Magyar Nemzeti Tanács kisbusszal szállítja a gyermekeket mindennap az óvodába. És nemcsak a városban szedi össze az óvodásokat, hanem elmennek Kiskérre is, mert onnan is utazik egy kisfiú. Mindennap reggel hatkor kelnek a gyerekek, és egy nevelőnő kíséri őket az óvodába. Az óvónők szerint nem háztól házig szállítja a kisbusz őket, a kísérő nevelőnőnek ugyanis le kell adnia a szülőknek a gyermeket a hazaérkezéskor.

Mivel a pedagógusok csak ritkán találkoznak a szülőkkel, egy üzenőfüzetet készítettek minden kisgyermeknek, és abba írják be a mondanivalójukat, valamint várják vissza a szülők megjegyzéseit.

Az elmúlt másfél hónap már elég volt ahhoz, hogy a gyerekek összebarátkozzanak. Andrej azt mondta, neki Anetta a barátnője, Aleks pedig egy másik kislányra mutatott, akivel a legszívesebben játszik. Andrej anyukája szerbül beszél hozzá, az apukája meg magyarul. Alekséknál éppen fordítva van, ahogy fogalmazott, a mami magyarul beszél hozzá, az apuka meg szerbül.

A magyar kormánytól játékokat kaptak

A magyar kormánytól játékokat kaptak

Az óvónők úgy tudják, jövőre 20 magyar óvodásra számíthatnak. Dognár János azt mondja, mindent meg fognak tenni azért, hogy az idén beindított óvodai csoport megmaradjon, mert ha ez így lesz, akkor bármennyire is távolinak tűnik, nem elképzelhetetlen, hogy visszaállítsák a magyar általános iskolai oktatást is ebben a városban.

Most három verbászi magyar felsős kisdiák jár magyar tagozatra. Nem Verbászon, hanem a szomszédos Kúlán. Őket mindennap taxi viszi iskolába, majd haza. Ezt is, akárcsak az óvodásoknak a kisbuszt, a Magyar Nemzeti Tanács fizeti.

Grezsa István miniszteri biztos verbászi látogatása alkalmával elmondta, a magyar polgári kormánynak minden magyar fontos, s célul tűzték ki, hogy minél több vegyes házasságból származó magyar gyermek járjon magyar intézménybe. Jerasz Anikó pedig a MNT nevében ígérte, minden kezdeményezést, ahogyan a verbászit is, felkarolnak a jövőben is, hiszen az egyik legfontosabb dolog az anyanyelvű oktatás életben tartása.

Hivatalosan szülői kezdeményezésre indult újra a magyar óvodai csoport Verbászon. E megfogalmazás mögött azonban egyének munkája áll. Dognár János azt mondta, nem siránkozni kell, hogy a valamikor neves kultúregyesületük már nem a régi, hogy szórványmagyarság lett a verbászi, hanem azt kell tenni, amivel előbbre jutunk a mai körülmények között.