2024. április 17., szerda

Miért érdemes itthon továbbtanulni?

Az MNT képviselői október 28-ától a szülőkkel, majd az 1372 negyedikes magyar ajkú középiskolással találkoznak

A szülőföldön való egyetemi továbbtanulás népszerűsítésére dolgozott ki egy tervezetet, menetrendet a Magyar Nemzeti Tanács. Első lépésként kapcsolatba léptek az összes középiskolával, amelyben idén érettségiző magyar osztály van. Az igazgatóval és az osztályfőnökkel való előzetes egyeztetés alapján szülőértekezleten találkoznak az érintett fiatalok szüleivel. Második lépésként pedig az érintett 1372 negyedikes magyar ajkú középiskolás ismerkedhet meg az itthoni továbbtanulás lehetőségeivel.

– Kidolgoztunk egy tervezetet, amelyet az MNT elnökének oktatási konzultatív testületének tagjaival is épp e napokban ismertetünk, várjuk ezeknek az elismert, tapasztalt gyakorló pedagógusoknak is az ezzel kapcsolatos javaslatait, véleményét, a héten három ilyen összejövetelünk is volt. Több újdonságot is tervezünk az előző évekhez képest – hallottuk Petkovics Mártától, az MNT végrehajtó bizottságának és oktatási bizottságának tagjától.

Először is készítettek egy adatbázist, amely tartalmazza az összes középiskolában, ahol magyar nyelven működő osztály van a diáklétszámot, a szakokat, az osztályfőnök elérhetőségét. Most kérik majd fel az igazgatókat, osztályfőnököket, hogy október 28-a és november 13-a között jelöljenek ki az MNT képviselői részére egy időpontot, amikor minden egyes érintett osztályban szülőértekezleten találkozhatnak a szülőkkel.

– A szülőkkel részletesen ismertetjük, hogy az MNT mit kínál, miben tudja segíteni az itthon tanuló vajdasági fiatalokat. Beszámolunk majd az ösztöndíjrendszerről, az újvidéki Európa Kollégium nyújtotta lehetőségekről, a felvételi vizsgára felkészítő tanfolyamokról, ezeket mely tantárgyból hogyan, mikor szeretnénk megszervezni, a szerb nyelvi felzárkóztató képzésről, a felsőbb éves egyetemista demonstrátorok hogyan tudják segíteni az elsőéveseket. Szólunk a magyar nyelvű felvételi vizsga lehetőségeiről. A szülőértekezleten egy írásos tájékoztatót is kézhez kapnak a szülők a legfontosabb tudnivalókról. Tehát, ez az egyik újdonság, hogy találkozunk majd a szülőkkel, és konkrét példákkal kívánjuk alátámasztani, hogy mekkora segítség az ösztöndíj és az Európa Kollégiumi ellátás azok számára, akiknek gyermekei Újvidéken járnak egyetemre, komoly terhet vesz le a szülők válláról – hallottuk Petkovics Mártától.

Miután ez lezajlott, a VaMaDisz és az MNT közös kiadványát, a felsőoktatási tájékoztató füzetet december 1-je és 11-e között tervezik mindezekben az iskolákban osztályfőnöki órákon kiosztani az érettségi előtt álló fiataloknak. Adataik szerint 37 középiskolában, ahol magyar nyelvű oktatás is folyik, 1372 negyedikes magyar ajkú középiskolásunk van.

– A VaMaDisz képviselőivel közösen találkozunk az érintett diákokkal, és ezeken az osztályfőnöki órákon most harmad- és negyedéves egyetemisták is elbeszélgetnének ezekkel a negyedikes középiskolásokkal. A saját tapasztalataik által ismertetnék meg őket az itthon tanulás előnyeivel, de a nehézségekre is felhívnák a figyelmet, arra, hogy ez utóbbiakat hogyan lehet áthidalni. Nagyon időben vagyunk az előző évekhez képest is. A szülőkkel, majd a diákokkal való találkozás mellett egy androidos mobiltelefonos alkalmazást indítanánk be a http://breki.mnt.org.rs honlapon, tehát a diákportálon keresztül. Ezt az újdonságot azért vezettük be, mert a mobiltelefon ma már szinte minden fiatal kezében ott van. Minden negyedikes középiskolás a mobiltelefonján keresztül bármely pillanatban meg tudja majd keresi azt az információt, amire szüksége van, legyen szó arról, hogy melyik egyetemi karon milyen szak nyílik, mi a felvételi tantárgy, tavaly hányan jelentkeztek, tehát megtalál majd bármit, ami fontos. Tavaszra az itthoni továbbtanulás népszerűsítése témakörében a harmadikos középiskolásokat is felkeressük.

Említettem a magyar nyelvű felvételi vizsga lehetőségét. Az idén a rendelkezésre álló adatok szerint az Újvidéki Egyetemre pályázók közül 179-en tettek magyar nyelven felvételi vizsgát. Amikor a többi nemzeti tanács képviselőjével egyetemben a tartományi oktatási titkárral volt egy megbeszélésünk, azon véleményünknek adtunk hangot, és a többi nemzeti tanács képviselője is egyezett ezzel, hogy a jövőben kizárólag az általunk javasolt szakemberekre kellene bízni a tesztek fordítását. Az egyetemi felvételi teszten, ahogy az általános iskolai és középiskolai versenyteszteken is volt rá példa, hogy Google-fordítással készült a magyar nyelvű feladatsor, pl. a biológia községi versenyen és magasabb szinteken is. A nemzeti tanácsok szeretnék, ha többé ilyesmi nem fordulna elő – szögezte le beszélgetőtársunk.

Mint mondta, az MNT jövő évi költségvetésében is irányoznak elő pénzt a harmadikos középiskolások szerb nyelvi felzárkóztató képzésére. A nyáron hat vajdasági településen zajlott ez a szerb nyelvtanfolyam. Most szeptemberben az újvidéki egyetemi karokra felvételt nyert elsőéves hallgatók körében akkora igény mutatkozott a szerb nyelvtanfolyam folytatására, hogy az Európa Kollégiumban folytatódik a képzés, sőt a többi bennlakó is csatlakozott. Most történt meg a nyelvismereti szint felmérése, két csoportban lesznek esténként ezek a szerbórák.

– A felvételi tájékoztató füzetet kicsit módosítjuk, már nem akarunk akkora hangsúlyt fektetni a magánegyetemekre, azokat a karokat emeljük ki, amelyekre a legtöbb magyar egyetemista jár, illetve a legfontosabbak a szakember-utánpótlás szempontjából, és például arra sem fogunk utalni, milyen ösztöndíj-lehetőségek vannak Magyarországon. Mi mindenképp az itthoni továbbtanulást fogjuk szorgalmazni e füzet révén is – hallottuk Petkovics Mártától.