2024. április 19., péntek

Pénz nélkül nincs minőség

Az SZRTV-nek stabil, transzparens, az államvezetéstől független pénzelésre van szüksége, ért egyet a közszolgálati adó vezetősége

Milyen legyen a Szerbiai Rádió és Televízió? – erre a kérdésre várt választ a közszolgálati adó vezetősége tegnap a szabadkaiaktól. Az SZRTV programbizottságának és az EBESZ szerbiai küldöttségének a szervezésében a szabadkai városháza dísztermében megtartott közvitán elsősorban az intézmény jelenéről és jövőjéről volt szó, részben érintve a kezdeteket.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

„Amilyen ma a közszolgálati adó, olyan lesz holnap Szerbia” – fogalmazott köszöntőbeszédében Dragoljub Kojčić, a programbizottság elnöke, majd arról beszélt, hogy az SZRTV-t a közszolgálati adókról szóló törvény rendelkezései kötelezik a polgárokkal folytatott párbeszédre. Azért hallgatják meg a polgárok véleményét, hogy a közszolgálati adó az ő elvárásaiknak megfelelően fejlődjön és működjön, emelte ki Kojčić.

A folytatásban Bodzsoni István, a programbizottság tagja, a Pannon RTV igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Kifejtette: számára az SZRTV mindig is a professzionalizmus szimbóluma volt, kezdve attól a pillanattól, hogy kezdő újságíróként először belépett a televízió belgrádi épületébe. Bodzsoni az SZRTV és a Pannon RTV együttműködéséről is szót ejtett. A Pannon elsősorban az SZRTV saját gyártású ismeretterjesztő műsorait sugározza magyar feliratozással. Ezek a műsorok két szempontból is fontosak a magyar nézők számára: egyrészről legalább a képernyőkön át megismerhetik Szerbiát, másrészről pedig elmélyíthetik szerb nyelvtudásukat.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere megtisztelőnek nevezte, hogy szerbiai körútja során az SZRTV vezetősége Szabadkára is ellátogatott, és reményét fejezte ki, hogy figyelembe is veszik a helyiek észrevételeit.

Az SZRTV vezető pozíciót betöltő képviselői felszólalásának végkicsengése az volt, hogy tv-előfizetés, illetve a megfizettetést biztosító mechanizmusok bevezetése nélkül nem lehet független a közszolgálati adó és nem készíthet minőségi műsorokat. Amelyik országban hatályban van, ott sehol nem önkéntes alapon működik a tv-előfizetés intézménye, az államok kidolgozták a megfizettetés mechanizmusát, hangsúlyozta Branka Ružić-Hinić, az SZRTV pénzügyi szektorának az igazgatója. Elmondta, hogy a közszolgálati adónak nagyjából évi 90–100 millió euró közötti büdzsére lenne szüksége. Összehasonlításképpen megemlítette, hogy a horvát közszolgálati adó évi költségvetése 183 millió euró, Szlovéniáé pedig 126 millió euró. Az SZRTV-nek stabil, transzparens, az államvezetéstől független pénzelésre van szüksége, nyomatékosította Ružić-Hinić.

A szerb kormánynak kötelessége megoldást találni a januártól fizetendő tv-előfizetés megfizettetésére, szögezte le Dragan Bujošević, az SZRTV vezérigazgatója, majd példaként Horvátországot említette, ahol ha az adott polgár néhány hónapig nem fizeti az előfizetést, zárolják a fizetését. Az SZRTV megérdemli a stabil pénzelést, hiszen egyik másik szerbiai adó sem készít ennyi saját műsort és egyikben sem bíznak meg ennyire az emberek – ezt a nézettségi mutatók bizonyítják –, emelte ki a vezérigazgató.

Ami a jövőre vonatkozó terveket illeti, Bujošević megismételte vezérigazgatóvá való megválasztását követően tett kijelentését, hogy nem kívánja drasztikusan megváltoztatni a közszolgálati adó programsémáját, mert az emberek így kedvelik, ahogyan van. Az SZRTV kínálatában első helyen a tájékoztató, a szórakoztató és a sportműsorok állnak majd. A következő egy évben folyamatosan fejleszteni kívánják a közszolgálati adó online kiadását, mert hiszik, hogy így alakíthatnak ki szorosabb kapcsolatot a fiatalabb generációkkal, emelte ki Bujošević, majd bejelentette egy úgynevezett parlamenti csatorna megalapítását. Ezen nemcsak a Szerbiai Képviselőház, hanem a bizottságok üléseit is figyelemmel követhetik majd a polgárok, valamint együttműködve külföldi tv-csatornákkal, az Európai Parlament munkájáról is tájékoztatnák a nézőket.

Bujošević határozottan elutasítja azokat a kritikákat, hogy az SZRTV csak ismétléseket sugároz. Az SZRTV 1 és az SZRTV 2 évi egyenként 10 ezer órányi saját programot készít. Az SZRTV 1 napi három órában sugároz ismétléseket, hangsúlyozta a vezérigazgató, mondván, hogy például az BBC programjának 30 százalékát ismétlések teszik ki.

Duška Vučinić, az SZRTV PR-részlegének a vezetője a nézettségi mutatókról beszélt, amelyek elmondása szerint tíz éve változatlanul az ország első tv-csatornájává teszik a közszolgálati adót. A nézettség az esetek többségében nem egyenlíthető ki a minőséggel, azonban az SZRTV esetében ez így van, emelte ki Vučinić, mondván, hogy szinte egyetlen másik országban sem a közszolgálati csatorna a legnézettebb, általában a lista második, vagy harmadik helyén van, mivel kereskedelmi csatornák előzik meg. Az is kiderül a kimutatásokból, hogy a húsz legnézettebb műsor közül Szerbiában tizennyolcat az SZRTV sugároz.