2024. április 18., csütörtök
SZÓRVÁNYLÉTBEN (31.)

Krivaja

Krivaja a Bácska szívében fekvő, a topolyai községhez tartozó település, az azonos nevű folyó partján terül el, a község központjától 12,5 kilométerre. Határa a Telecskai-löszhátságon található. Mivel a II. világháború után alapították, a község egyik legfiatalabb települése. Tíz-húsz évvel ezelőtt még csaknem ezer lakosa volt, ma már, az ott élők becslése szerint, négyszázan sem élnek az egykor virágzó településen. A 2003-as adatok alapján 53 százalékban szerbek, megközelítőleg 25 százalékban magyarok lakták, de horvát, montenegrói, szlovén, román, német nemzetiségűek is élnek Krivaján.

A vízgyűjtő területnek, a nagy vadászterületnek, a kitűnő sportlehetőségeknek, a megfelelő szálláslehetőségeknek és a szép környezetnek köszönhetően a sport-, rekreációs-, vadász- és horgászturizmus fejlesztéséhez is jó feltételeket nyújt, ezt több évtizeden keresztül ki is használták, az utóbbi években azonban itt szinte megállt az élet. Az azonos nevű mezőgazdasági vállalat botrányoktól sem mentes magánosítása teljesen új helyzetet teremtett.

CSAK A NYUGDÍJASOK MARADNAK

Valaha kedvelt kirándulóhely volt Krivaja, rendezett zöld övezet, erdő, park, fürdőmedence, étterem, tekepálya, szálloda várta a látogatókat. Olyan kistelepülésről van szó, ahol szinte minden, ami értéknek, vagyonnak számít, egy helyen, a helybelieknek és vidékieknek is munkát, megélhetést biztosító nagy múlttal és jó hírnévvel rendelkező Krivaja birtok fennhatósága alá összpontosult.

Az egykori Fernbach-kastély sokáig a birtok igazgatóságának épülete volt, ma üresen áll, több helyen mállik a vakolat (Fotó: Herceg Elizabetta)

Az egykori Fernbach-kastély sokáig a birtok igazgatóságának épülete volt, ma üresen áll, több helyen mállik a vakolat (Fotó: Herceg Elizabetta)

Az 1990-es évek elején azonban itt is megkezdődött a magánosítás, és ennek eredményeként részvénytársaság lett a mezőgazdasági vállalatból, majd csődeljárás alá került, és a kritikus évek alatt a 420-ról 170-re csappant dolgozót foglalkoztató vállalat eladásra került. A birtok élete évtizedeken keresztül szorosan összefonódott a falu életével, de ma már teljesen új helyzet állt elő. A tisztázatlan vagyonjogi viszonyok sok nehézséget okoznak a mai napig, hiszen az élet a faluban minden téren a birtok gondoskodásától, gazdálkodásától függően fejlődött, illetve stagnált. 2007-ben az akkori tulajdonos felújította a hotelt, így néhány évig ismét rendezett környezet, kis oázis várta az odalátogatókat, de manapság elszomorító kép fogadja a betérőket. Az utóbbi években rohamosan csökken a lakosság létszáma, szinte csak a nyugdíjasok maradnak a faluban, akik közül sajnos többen nem kívántak szóba elegyedni, beszélgetni velünk.

Slobodan Pešut majd ötven éve él Krivaján. Sportolóként került a településre Roglaticáról, több munkahelyen dolgozott (kommercialistaként), kereskedelmi referensként ment nyugdíjba. Ő foglalta össze dióhéjban a falu és a birtok történetét.

– A második világháború után elvették a Fernbach és más családok vagyonát, birtokát. Itt maradtak azok, akik szolgáltak az egykori gazdánál, de a környező falvakból is érkeztek sokan, és a Boszniából érkezett idénymunkások közül is sokan itt maradtak. Lakások épültek a hatvanas években, gazdag élet folyt, a sporton kívül folklórcsoportok is működtek, mozi volt hetente kétszer… Nagyon szép családi házak épültek a nyolcvanas években, kölcsönt adott a vállalat az építkezéshez. A kilencvenes években állt meg az építkezés. Évről évre több lakosa volt a településnek, a legtöbb 1000 lakosa volt, most 300-nál alig vagyunk többen, a legtöbben nyugdíjasok – kezdte folyékony magyarsággal az egykori futballista és edző, akitől megtudjuk, hogy a labdarúgócsapaton kívül női és férfi kosárlabda-, teke- és női pikádócsapat is volt itt.

SOK A VEGYES HÁZASSÁG

– A mezőgazdasági birtokon a földművelés mellett volt körülbelül 1000 tehén, bikák, a sertéshizlaldában 20.000 hízó, birkák, a legelején pedig ménes is. A birtoknak 400-450 dolgozója volt, és legnagyobb részük Krivaján élt. Telecskáról, Moravicáról is sokan jártak ide buszokkal, kombival dolgozni. A parkot 40 munkás tartotta karban, gyümölcsös is volt, pálinka is készült és téglagyár is működött. Viszonylag szolid fizetéseink voltak, viszont a közösség fejlesztésére fordítottuk a pénzt, műhelyek épültek, iskolát építettünk, tekepályát, színháztermet, ahol például nemzetközi meteorológiai kongresszust is tartottak.

– Mindig történt valami, a hotelban a hatvanastól a nyolcvanas évekig élő zene mellett szórakozhattunk – egészíti ki felesége, Olga. A nemzetiségi kérdés nem szerepelt napirenden, ők is szerb–magyar vegyes házasságban élnek, nevelték fel két gyereküket. Sok az ilyen házasság a faluban, a szerbeken és magyarokon kívül horvátok, szlovének, bosnyákok, németek is élnek ma is a településen.

A nyolcvanas években a tó kiépítésével párhuzamosan csinos lakóházak épültek, a horgászat, valamint a sportpályák a turizmus fejlődésének is jó alapot nyújtottak.

HAT ELSŐS DIÁK

– Ismert csapatok jártak itt előkészületi edzéseken, a Partizan, a titogradi Budućnost, a szkopjei Vardar játékosai, a szabadkai Spartacus, egy norvég csapat, de sok olasz vendég vadász is járt minálunk – mondja Pešut Slobodan, aki a magánosításban látja a hanyatlás fő okát, vallja, a gazdasági nehézség létezett, de másként is ki lehetett volna lábalni belőle. A privatizálással elégedetlen kisrészvényesek képviselőjeként a csődeljárás folyamán mindent megtett, hogy ne így történjen meg a tulajdonosváltás.

– Évtizedekig mindenről a birtok gondoskodott, és a változás után a helyi közösség, az emberek szinte bénultan nézték, nem tudtunk hova fordulni, mert azelőtt a birtok mindent megoldott. Jelenleg a cégben kevesen dolgoznak a településről, tíznél alig többen – mondja a feleség, de utána ismét a régi időket idézzük.

– Annak idején népi tánccsoport is volt, a kézimunkázók is aktívak voltak, sakk-klub, tűzoltóegyesület működött. Volt élet, most csak a nyugalom van, de félő, hogy túl nagy a nyugalom, minden bezárt, a tekepálya, a hotel. Még az iskola működik, de kérdés, hogy meddig, hiszen hat elsős diák van.

Öt évtizeddel ezelőtt a birtok dolgozói építették az iskolát, mert az itt élő diákoknak utazniuk kellett a környező településekre. Egy évben, amikor a búza rekordterméséből befolyt jövedelmet nem osztották szét, három hónap alatt elkészült az épület, 1965-ben avatták fel. A hatvanas évek végén épült a tornaterem, amelyet Branko Ćopić nyitott meg, a nyolcvanas években újították fel a tetőszerkezetét. Az 1960-as 1970-es években csaknem hatszáz diák járt ide, azóta fokozatos csökkenés tapasztalható, de ma is rendkívül tiszta, rendezett körülmények között tanulhatnak itt a diákok. Az iskola napja a névadó, Vuk Karadžić születésnapján, november 7-én van, ekkor ünneplik majd meg az ötvenéves fennállást. A nyolcosztályos képzés évek óta csak szerb nyelven folyik, de a speciális tagozatokon, ötödiktől nyolcadikig vannak magyar tanulók is, ők szinte mindannyian utazók. Tíz évvel ezelőtt még 170 diákjuk volt, ebből 112 utazó, főként a környező kis falvakból, Roglaticáról, Oreškovićról, Cserepesről (Sokolacról) érkeztek a diákok, ebben az iskolaévben csupán hetvenen tanulnak a krivajai iskolában. Az óvodai csoportban 16 gyerek van, most szerb tannyelvű a csoport, de a gyerekek összetételétől függően az előző években a vegyes csoportokkal magyarul is foglalkoztak az óvónők.

SZÉP A FALU, CSAK ÜRES

Az egykori Fernbach-birtok szolgálói közül sokan maradtak itt 1945 után is, ma már csak néhányan élnek közülük. Sajnos a nyolcvan éven felüliek közül senkit sem sikerült felkutatnunk, illetve nem vállalták a beszélgetést. A Balaton család tagjai viszont szívesen fogadták az érdeklődésünket. Balaton László sokáig buszsofőrként dolgozott a birtokon, a sportolókat, az idelátogató turistákat szállította a birtok autóbuszával. Vízhordó legényként kezdett dolgozni, a Dalmáciából, Hercegovinából ideérkező idénymunkásoknak hordta a vizet kapálás és kukoricatörés idején, azután traktorista, majd sofőr lett. Mutatja az 1958-ban készült osztályképet, amelyen a II–IV. összevont magyar osztályban csaknem húszan voltak, a felső osztályokat már Moravicán végezték el akkoriban is. Még egy régi kép: néptánccsoport magyar ruhában az 1940-es évek végén, a rokonai vannak rajta. Meséli, a nagyszülei a közeli Graničar szálláson dolgoztak, ő gyerekként került oda, 1964-ben állt munkába, fiatal házasként az új emeletes épületekben kaptak lakást Krivaján, később azonban házat építettek. 1987-re felépült az új családi házuk.

– Addig csak gyarapodott a falu, de az utóbbi évtizedekben rohamos csökkenés tapasztalható. A fiunk Moravicán él, a Krivaja kft.-ben dolgozik, a lányunk pedig a helybeli iskolában. Lányunk itt járta ki az magyar alsó osztályokat, az ő másodikos kislánya már nem tanulhat az anyanyelvén, de a családban mindig magyarul beszélünk – mondja László felesége, és hozzáfűzi, azért építettek itt házat, mert itt képzelték el a gyerekek jövőjét is.

– Nyugdíjasok vagyunk, szép környezetben sétálhatunk, de alig van ember az utcán. Szép, modern a falu, de minden üres, és megy tönkre – panaszolja. Arra terelődik a szó, hogy a falu vezetőségében voltak magyarok, de itt nem volt kérdés sohasem a nemzetiség, a birtokon a legtöbb magyar ember fizikai munkás, gulyás, kanász, traktorista volt, de voltak magas pozíciót betöltők is. Az is jellemző, hogy az itt élő szerbek közül sokan megtanultak magyarul, ez természetes volt.

Végül rövid sétát teszünk az egykori, omladozó falú kastély mögötti parkban, ahol a helybeli, 1996-ban alakult Tölgy Környezetvédelmi Egyesület elnöke, Đuro Vavroš ad, szintén folyékony magyarsággal, aggodalmának hangot.

– A park-erdőben jelenleg 48, háromszáz éven felüli tölgyfa van, valamikor 1450 volt, de sokat kivágtak amikor megkezdődtek a magánépítkezések a falu területén, illetve a szél, a vihar kidöntötte őket. Emellett körülbelül 70 nyírfa van, ezek is 200 éven felüliek, a tövük lukas, csak az erek tartják, tehát azok sem sokáig fognak élni. A park-erdő állami védelem alatt áll, de az önkormányzat még nem hozott döntést, másfél éve nincs gazdája. Hiába van védelem alatt, ha nem kapta el senki gazdálkodásra. Mi a helyi közösségben próbálkoztunk, de nem jártunk sikerrel. 2014-ig tartozott a birtokhoz, most nem tartozik senki hatáskörébe, magára van hagyva.

Nyitókép: Az egykori Fernbach-kastély sokáig a birtok igazgatóságának épülete volt, ma üresen áll, több helyen mállik a vakolat (Fotó: Herceg Elizabetta)