A pénz százada

Mák Ferenc

2015. október 10., 20:39

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Fokozott védelemről árulkodik a könyv címoldalára nyomott lila bélyegző, mégis csak a két utolsó kötete jutott el üggyel-bajjal hozzám Róna Lajos Harminc év az újságíró-pályán békében, háborúban, forradalomban (1930) című, eredetileg három kötetes, hatalmas, közel ezer oldalas emlékiratának. Elfeledett, soha nem hivatkozott mű, holott az 1900 és 1930 közötti három évtized történelmi eseményeinek résztvevője, értelmetlen és meddő parlamenti vitáinak, ellenséges nemzetiségi indulatainak, hadba vonuló bakák duhaj lármájának, az összeomló történelmi ország robajának, a vörös terror eseményeinek, majd az ország konszolidálásának a tanúja meggyőző részletességgel számol be a történtekről. A makói születésű Róna Lajos Aradon kezdett újságírással foglalkozni, ám a századforduló fővárosának hírlapi világa hamarosan őt is magához csábította. A Légrády-testvérek Pesti Hírlapjánál Mikszáth Kálmánnal, Tóth Bélával és Gárdonyi Gézával, később Herczeg Ferenccel és Kosztolányi Dezsővel dolgozhatott egy szerkesztőségben, ahol a mestereitől alkalma volt ellesni a hírlapírás legrejtettebb titkait is. Határozottan fölismerte, hogy a modern kor publicistája a véleményformáláskor voltaképpen ugyanazt a hivatást tölti be, mint régente a prédikátorok és a moralisták. „Pázmány ma nyilván a publicisztika fegyvereivel harcolna, és ugyanazt cselekedné Alvinczy Péter” is – írta, s hozzátette: Szent Ágoston és aquinói Szent Tamás sem cselekedne másként. Szerkesztőként és hírlapíróként ismerte a modern kor emberének lelkületét, igényeit és elvárásait, mint ahogyan ismerte esendőségét, meggyőződésének törékeny, alakítható, befolyásolható jellegét is. Tudta, hogy a politika – és a politikacsináló pénzhatalom – a kedvére alakítja a tömegek véleményét és akaratát. Közgazdasági újságíróként úgy látta: „a pénz véres forradalma volt ez a korszak”, de nem a reneszánszhoz fogható megdicsőülésé, hanem a pénz hitvány rothadásáé. Bankházak részvényeseinek ülésein döntöttek a népek és nemzetek sorsáról, háborút gerjesztettek, forradalmakat lobbantottak lángra: „minden pillanat megszülte a maga eseményét, minden esemény elsodort és elpusztított valakit a közélet földrengésszerű síkjáról, intézetek, vállalatok, üzletek, egzisztenciák omlottak össze és keletkeztek a pénz őrületes inflációjának rádió-gyorsaságú és filmszerű katasztrófájában”. Háborús készülődés, a titkos fegyverkezés, a szarajevói merénylet, a hadüzenet, az elvérzett nemzet, az összeomlott birodalom és a nyomor lázadása minden-minden a pénzintézetek javát szolgálta. És mégis, volt, aki jól érezte magát a mindennapok izgalmában, élvezte a perc szülte kihívást.

Ha a hírek utáni lázas rohanásban sorsa olykor jóra fordult, Róna Lajos maga is lapot alapított, a rövid életű Pesti Tükör mellett 1910-ben Szegeden ő indította útjára a Délmagyarországot, amely a hajnali vonatokkal Kikindára, Nagybecskerekre, Temesvárra, Lugosra, Szabadkára, Zomborba és Újvidékre is eljutott, s már a reggeli kávénál ott lehetett az olvasók asztalán a jól szerkesztett, fővárosi színvonalú újság. A világháború éveit újra pesti lapoknál töltötte, a proletárdiktatúra elől – amelyet ő, a meggyőződéses Tisza-párti hírlapíró csak „zavaros, zilált és utálatos idők”-nek nevezett – az osztrák fővárosba menekült, ahol hamarosan kiadta a konzervatív Bécsi Magyar Újságot. A lapot azonban – idők fordultával – Hatvany Lajos vásárolta meg, és a vörös emigránsok, Jászi Oszkárék és Garami Ernőék kezébe adta.

A három évtized hírlapirodalmában ismerősök után kutatok, s lám, a Miklós Andor szerkesztette Az Est lapnál fölbukkan a tragikusan rövid életű Kanizsai (Csuka) Ferenc alakja, a vidékünk történetéből merített Ifjabb Sóti Pál című regény írója. A Pesti Hírlapot a padéi születésű Kenedy Géza – Róna Lajos szerint – a korszak legprecízebb s legműveltebb magyar szerkesztője tette naggyá, az újságírók klubjában, az Otthon-körben pedig az országvesztés után is gyakran lehetett látni Pásztor Edét, Indig Ottót, Szász Endrét és Fenyves Ferencet, közülük ki Nagyváradról, ki Kolozsvárról, ki meg Szabadkáról érkezett, hogy az új megpróbáltatások fáradalmait a régi barátok körében, rövid lélegzetvételnyi időre kipihenjék. Együtt mosolyogtak, amikor a kora délutáni órákban Szekula Jenő férfias léptekkel föl-alá sétált az asztalok között, aki – ha éppen úgy tartotta kedve – nem állt szóba senkivel, „legföljebb csak aranykoszorúval övezett arcképében gyönyörködött”. Mert bizony az újságíró is olykor fölöttébb esendő.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége