2024. április 19., péntek

Két oldalán új külsőt kapott

Jövőre folytatni szeretnék a kispiaci művelődési ház fölújítását

A kispiaci művelődési ház évek óta felújításra várt, az elvégzendő munkálatokra a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság tavasszal meghirdetett pályázatán a helybeliek 1,2 millió dinárt kértek, aminek csak a töredékét kapták meg. Végül az összefogásnak köszönhetően sikerült néhány újítást elvégezni, így most az épület keleti és déli oldala megújult.

Kissé talán furcsán fest, hogy két oldalán tudták csak felújítani, befesteni a művelődési házat, ám a titkárság pályázatán kapott pénz még ennyire sem futotta volna, ha nem segít a helyi közösség tanácsa.

A művelődési házban tavaly a színpadot kellett újjáépíteni, ugyanis a tartógerendák annyira elkorhadtak, hogy a színpad látványosan behorpadt, és balesetveszélyessé vált. Sárkány Dóra, a Jókai Mór Művelődési Egyesület vezetője elmondta, az épület valamikor a hatvanas években épült, s mára már számos javítanivaló akad a művelődési házon, ezért is örültek a titkárság tavaszi pályázatának, ahol célirányosan művelődési házak felújítására írtak ki támogatást.

– A titkárság a kért 1,2 millió dinárból mindössze kétszázezret ítélt meg, mi pedig abban reménykedtünk, hogy máshonnét sikerül majd további pénzre pályáznunk, hiszen ilyen csekély összeggel nem tudtunk mihez kezdeni. Hónapokon keresztül figyeltük a pályázatokat, miközben a határidő is szorított bennünket, így az utolsó pillanatban, augusztusban kezdtük el a munkálatokat – meséli az egyesület vezetője. Végül nem sikerült további anyagi támogatásért pályázniuk, így fontolóra kellett venniük, hogy mire költik a titkárságtól kapott pénzt.

– Egy építész segítségével kiválasztottuk az épület déli és keleti oldalát, mivel az a két oldala a legkevésbé védett, hogy azon a két falon megcsináltassuk a külső szigetelést és nemes vakolattal vonjuk be. A kétszázezer dinár azonban még erre sem volt elég, és végül Kispiac helyi közössége állt mellénk, ők támogattak bennünket a hiányzó összeg kifizetésével és munkadíjjal is.

Az egyesület elnöke elmondta, a tartományi titkárságon azt ígérték, hogy jövőre újból meghirdetik ugyanezt a pályázatot, mert azt tapasztalták, hogy rendkívül rossz állapotban vannak Vajdaság-szerte a művelődési házak.

– Bízom benne, hogy egy következő pályázaton, egy második vagy harmadik fázis keretében sikerül teljesen felújítani az épületet, még ha apránként is, de egyszer csak a végére érünk. A művelődési otthon rendkívül fontos Kispiac számára, hiszen ez az egyetlen olyan hely, ahol háromszáz ember össze tud gyűlni, így nemcsak a művelődési egyesület használja, hanem lakossági fórumokat, ünnepségeket is itt szoktak tartani az emberek – mondta Sárkány Dóra.

Az idén, ahogy korábban is, még két hagyományos rendezvényt tartanak itt. Október 24-én a IX. Dallal a barátságért elnevezésű népzenei találkozót szervezik meg, amelyen magyarországi és környékbeli egyesületeket látnak vendégül, valamint december végén megtartják a karácsonyi műsort.