2024. április 23., kedd
USA: A demokrácia átkai

Örvényben a törvényhozás

Áldatlan helyzetbe hozta a republikánusokat a pápa áldása – Egy szélsőséges kisebbség terrorizálja a kongresszust

Munkatársunk jegyzete

Washington, okt. 9.

Van, hogy a legnagyobb áldásból sem jön ki jól az ember. John Boehner képviselőházi elnök, aki Ferenc pápát meghívta a kongresszusba, a nagy nap után bejelentette, hogy lemond nemcsak házvezetői posztjáról, hanem kongresszusi mandátumáról is. Mint magyarázta, a pápa látogatásánál nagyobb „politikai áldásra” úgysem számíthat az életben, és mivel előbb-utóbb úgyis távozni szándékozott, „ez a nap a legkiválóbb alkalom”.

Kevin McCarthy azt követően, hogy visszavonta házelnöki jelöltségét, amivel republikánus berkekben beállt a káosz (Beta/AP)

Kevin McCarthy azt követően, hogy visszavonta házelnöki jelöltségét, amivel republikánus berkekben beállt a káosz (Beta/AP)

Boehner egy régi vágású, mérsékelt konzervatív, aki 2011 óta vért izzadva és könnyeket ejtve irányítja a képviselőház munkáját a Republikánus Párt történelmi szintű többsége nevében: a 435 fős testületben 59-cel több republikánus foglal helyet, mint demokrata, ami a 2010-es népszámlálás utáni választókerület-átszabdalás következménye, mert 2012-ben a demokrata jelöltek összesítve még több szavazatot kaptak, és 2014-ben is sokkal kisebb volt a különbség, mint azt a Ház összetétele sejtetné.

Boehner munkáját azonban egy abszolút kisebbség, az alig negyven fős (még saját létszámukat is titkolják!) ultrakonzervatív csoport, az ún. Szabadság Frakció tette elviselhetetlenné. Az egykori Teadélután csoport örököseként működő szélsőséges „klub” ugyanis nem kormányozni akar, hanem a szövetségi kormány minél teljesebb lebontására törekszik, és semmilyen kompromisszumra nem hajlandó. Boehner minden furfangjára szükség volt, hogy úgy-ahogy elkormányozza a képviselőházat a napi döntéshozatal szükségletei és az aknamunkások ellehetetlenítési kísérletei között. Még abba is belement, hogy félszáz alkalommal szavazásra bocsássa az egészségbiztosítási reformtörvény eltörlését, noha pontosan tudta, hogy hiába szavaz a jobboldal, a bölcsebb szenátus és az elnöki vétó miatt az nem vezet sehová. Ugyanakkor viszont nem merte szavazásra bocsátani a bevándorlásügyi reformtörvényt – noha a demokraták hozzájárulásával bőven meglett volna a többség, és a szenátus is hajlott rá, Obama meg kifejezetten javasolta – csak azért, mert azt a teadélutánosok ellenezték.

Boehner távozásával megnyílt az út, hogy végre egy Teadélután-rokonszenvező álljon a Ház élére – lesz, ami lesz. Mármint az Egyesült Államok kormányozhatóságával, sőt pénzügyi tekintélyével. Ez utóbbi azért lényeges, mert az év vége előtt újra emelni kell az államadósság felső korlátját, és ahhoz a szélsőségesek mindenféle feltételeket támasztanak, pl. a legszegényebb és legelhanyagoltabb nők egészségvédelmére fordított, elhanyagolhatóan csekély félmilliárdos tétel eltörlését is – csak azért, mert a Planned Parenthood (Szüléstervezés) nevű szervezet (közadományokból) évi költségvetésének 3 százalékát legális magzatelhajtásra fordítja – ami ellenkezik az ultrakeresztény frakció hitével. Hasonló okok miatt immár hat éve nincs hivatalos költségvetése az USA-nak.

Boehner kiszemelt utóda, Kevin McCarthy többségi vezető azonban óriási hibát vétett már első nyilvános fellépésekor. Eddigi eredményeivel akarván dicsekedni, önkéntelenül is elárulta, hogy a hírhedt „Bengázi-bizottságot” és az eddigi több mint féltucat vizsgálatot azért indították, hogy lehetetlenné tegyék Hillary Clinton jelöltetését és 2016-os győzelmét. Akármennyire szeszélyes és brutális az amerikai belpolitika, ekkora szemtelenséget még azok sem néznek jó szemmel, akik egyébként Clinton-ellenesek. McCarthy-nak ezzel befellegzett, és be is dobta a törülközőt.

A következmény: káosz republikánus berkekben. A házvezetést egyelőre csak a jobbradikális Teadélután-ideológia kreatúrái vállalnák. A mérsékeltebb pártvezetés (ha még egyáltalán maradtak olyan) erélytelen – és esélytelen – a keményvonalasokkal szemben, mert minden választáson az utóbbi réteg tömeges megjelenésén múlik a republikánus győzelem. Ha ők is csak ugyanolyan mértékben szavaznának, mint mindenki más, nagyon nehéz lenne bármilyen jobboldali győzelmet összehozni.

Ennek az ára viszont a kormányozhatatlanság. A Republikánus Párt támogatottsági szintje országosan 20 százalék alatt van, és kompromisszumok nélkül ez csak rosszabbodhat. A teljes képviselőházi frakciónak most két lehetősége van az áldatlan helyzet áthidalására: vagy ráveszi Boehnert a maradásra, vagy valaki olyat választ, aki el tudja csitítani a radikálisokat, és ugyanakkor meg tudja kötni a legfontosabb kompromisszumokat az elnökkel. Paul Ryan 2012-es alelnökjelöltet emlegetik ilyen személynek, csakhogy Ryan már a 2020-as elnökválasztásra gondol, és nem akarja eljátszani esélyeit a párt támogatóinak egyetlen rétegével sem.

A mai Washingtonban szinte már csak Obama érzi úgy, hogy „navigare necesse est”, vagyis hogy kormányozni mégiscsak kell. Nem véletlen, hogy a pápa – néhány lelkiismereti kérdés kivételével, de még azokban is megbocsátó megértést tanúsítva – éppen az ő politikáját látszik legjobban támogatni.