2024. március 29., péntek

Üzemben a másik kohó is

A smederevói acélművek 400 millió euróval több hasznot valósíthat meg évente

Négy év kényszerpihenő után tegnap a smederevói acélművekben üzembe helyezték a másik kohót is, ennek köszönhetően az üzem évi kapacitása elérheti a 2,2 millió tonnás acéltermelést. Az üzembe helyezés pillanatában a helyszínen tartózkodott Aleksandar Vučić kormányfő is, aki – a belgrádi sajtó jelentése szerint – nem titkolt örömében az acélművek vezetőségének és foglalkoztatottjainak eddigi erőfeszítéseit méltatta, és érdemeiknek tartja, hogy a hazai acéltermelés felpezsdült, ennek köszönhetően pedig Szerbia ezentúl évente 400 millió euróval több hasznot valósíthat meg. Ez az összeg a bruttó társadalmi összteméket 1 százalékkal növeli, és nem 0,3 százalékkal, mint korábban jósolták.

A kormányfő beszédében megismételte, hogy a kínai Hebei Iron and Steel Group (HBIS), amely világviszonylatban a vezető acélművek egyike, érdekeltségét fejezte ki a vállalat megvásárlása iránt. A tárgyalások még folynak.

Vučić szerint a kínai fél a vállalatban a galvanizáló vonal felfejlesztésére akár 300 millió eurót is hajlandó beruházni. Ha ez megvalósulna, anyagi vonzata nemcsak a gyárudvar keretein belül, hanem a városban, sőt az egész országban is érezhető lenne.

Tekintettel a jó termelési eredményekre, az adásvétel során a szerb kormánynak is vannak feltételei – mondja a kormányfő –, mégpedig az, ha a vállalat gazdát cserélne, akkor az új tulajdonost köteleznék arra, hogy senkit sem bocsáthat el munkahelyéről, inkább új személyek foglalkoztatását kell tervbe vennie.

A másik kohó – amelyet tegnap indítottak be – a smederevói gyárban tulajdonképpen a régebbi, vagyis az első kohó volt, és még 1971-ben állítottak üzembe. Először 1987-ben oltották el benne a lángokat nagyjavítás miatt, és akkor indították be a 2-es számút, amely ma is üzemel. A 2-es kohó havi kapacitása 95.000 tonna.

Az 1-es számú kohót 2005-ben indították be újra, amikor az acélművek az amerikai United States Steel Coproration tulajdonába került. Hat éven át, egészen 2011-ig volt üzemben.

A pénteken beindított kohónak 10–15 napra lesz szüksége, hogy stabilizálódjon a termelés, azután pedig várható, hogy havonta mintegy 75.000 tonna acélt állít elő.

A smederevói acélművek vezetősége hangsúlyozza, hogy a nagyjavítás költségeinek mintegy 80 százalékát a vállalat önerőből végezte el. A Železarában jelenleg 5250 személy dolgozik, beleértve a šabaci és a kučevói részlegeket is. Az egykori Jugoszláviában az üzemben 14.000 személyt foglalkoztattak.

Mint ismeretes, a szerb kormány a smederevói acélműveket az idén tavasszal a holland HPK Engineering vállatnak engedte át irányításra, és a megtermelt javak kivitele tekintetében négy hónapon belül az ország második exportőrévé nőtte ki magát. A vállalat idei első negyedévi kivitelének értéke 114,8 millió euró volt, a második negyedévben viszont már elérte a 200,8 millió eurót.

Kormánykörökben azt is érdemesnek tartják hangoztatni, hogy a smederevói acélművek már huzamosabb ideje nem részesül állami támogatásban, talpra állása önerőből történt, az új menadzsmentnek köszönhetően.