2024. április 16., kedd

Cimavax, a kubai áttörés

Amióta az orvosok megfejtették azt a titkos írást, amellyel a rák keletkezésének könyve íródott, világossá vált, hol is a gyenge láncszem, amelynél legegyszerűbben megszakíthatjuk a kóros sejtburjánzás folyamatát. Az immunitás hordozói, a T-limfociták tenyésztése és „betanítása” lehet a megoldás. Az „egyszerű” szót persze feltételesen kell érteni, semmi sem megy könnyedén, ami a rákkal kapcsolatos.

Gondoljunk csak arra a több száz éves kínos útra, amit az orvostudomány megtett a baktériumoknak mint a gyulladásos betegségek kórokozóinak felfedezésétől a penicillinszármazékot tartalmazó gyógyszerek felfedezéséig! Ma már bizonyosan nem kell 300 év, amennyi eltelt Leeuwenhoektól Flemingig. Amíg a kíváncsi holland posztókereskedő, Leeuwenhoek, aki a maga csiszolta lencséjével megpillantotta az addig láthatatlan első mikrobát, de részben a modernebb eszközökkel rendelkező Fleming is, aki a véletlennek köszönhetően rájött a penicillingombák „mikrobaéhségére”, egyedül és módszeres kutatómunka hiányában tette a dolgát, addig ma, a kitűnően felszerelt laboratóriumok százai fürkészik azt a kellő pillanatot, amikor az első rákos sejt túléli az emberi immunrendszer őrző-védő feladatkörét. A pillanat már megvan, a rákos megbetegedés folyamata ma már a szemünk előtt játszódik le: testünk sejtszámának állandó biztosítása közben külső és belső faktorok hatása miatt szerveinkben naponta keletkeznek rendellenes, úgynevezett mutációs, magyarán rákos sejtek. Öntudatlanul tehát hordozói vagyunk a halálos kór magjának mindannyian, de immunrendszerünk „katonái”, a T-limfociták, naprakészen felfedik és elpusztítják azt. Ha immunrendszerünk károsodik valamilyen belső faktor hatására, illetve túl sok rákos sejt keletkezik a külső tényezők – sugárzás, vírusok, káros élelmezési szokások, dohányzás stb. – miatt, megindul a malignitás, azaz a rákos folyamat. Az orvostudomány újabban itt lép közbe új fegyverével, az immunonkológiával, amely jelenünkben feltörőben van. Ma még csak 3%-ban vesz részt a rák gyógyításában, de az elkövetkező 5–10 évben az elvárások szerint helyet szorít magának és eléri a 60%-os résvételt is.

A Havannai Molekuláris Immunológiai Központ 25 éve kezdte meg kutatásait az országban mind jobban elhatalmasodó betegség, a tüdőrák megfékezésére. A híradást a gyógyszer hatékonyságáról nemcsak meglepetéssel, hanem éveken át kétkedéssel is fogadták orvosi körökben, ami nem csoda. Kuba fejletlen és szegény ország, a rákellenes kutatások pedig a legköltségesebb ágazatnak számítanak világszerte. Hozzátenném, a kubai egészségügy nem rossz, például a szemműtétekre Nyugat-Európából is sokan Kubába utaznak. A politikai akarat, úgy tűnik, képes egy tudományos ágazatban áttörést produkálni, még akkor is, ha az élet más területei meglehetősen fejletlenek. Való igaz, jelenünkben Kuba látványos sikert arat a Cimavax nevű gyógyszerével; különösen feltűnő ez amerikai kapcsolatainak javulása után. Bár a gyógyszert Amerikában és az európai országokban is 2-3 éve tesztelik, Szerbia számít az első országnak, ahol elismert gyógyszerként alkalmazzák a betegeken.

Mi is a Cimavax? A tüdőrákos megbetegedések 80%-át képezi a nem kissejtes daganatfajta, amit leállíthat a kubai gyógyszer. Kevésbé agresszív a nagysejtes formánál, de mindenképpen végzetes kórról van szó. Ez a tumor szervezetünknek egy természetes vegyületét, a növekedési hormont (EGF) használja fel a burjánzásra, szintjét megemelve a vérben. A felszökött növekedésihormon-szint áttétekhez segíti a tumort létfontosságú szerveinkben, a májba, az agyunkba, az emésztőrendszerünkbe, amelyek végül is felemésztődnek a daganat roncsoló hatása miatt. A Cimavax egyszerűen szólva a növekedési hormon túltengését akadályozza, csillapítja termelődését, és ezzel közvetve a daganat terjedését, az áttétek kialakulását fékezi. Úgy is mondhatnánk, a szervezet immunállapotának erősödése folytán saját magát gyógyítja, tehát egy természetes egyensúlyi folyamat visszaállításáról van szó a Cimavax alkalmazásában. A daganat nem tűnik el, hanem leáll a terjeszkedése. Hozzátenném: bizonyos ideig. Nem tisztázott még, hogy mennyi a túlélési idő. A Kubában elvégzett tesztek szerint ha a Cimavax-kezeléssel a kemo- és a sugárterápiát kombináljuk, a tumor sokáig nem terjed tovább, hanem krónikus formát ölt, ami nagymértékben javítja a beteg életminőségét. Mint minden tumoros megbetegedésben, az elhalálozást az áttétek idézik elő. Ha pedig az áttétek keletkezése leáll, a betegség tartósan – akár 20–30 hónapnál tovább is – stagnálni képes, ami a tüdőráknál hatalmas eredmény. A Cimavax mellékhatásai enyhék, lázas állapot és bőrpír jelentkezhet, akár egy influenza elleni védőoltásnál. Csakis olyan esetekben hasznosítják a Cimavaxot, amelyekben a betegek átestek a kemo- és sugárterápián, és a vérben a növekedési hormon túltengése bizonyítható. A 30 betegre elegendő gyógyszer alkalmazását a Belgrádi Tüdőklinikára, a szintén belgrádi Bežanijska Kosára és a Kamenicai Tüdőgyógyászati Intézetre bízták. Ezeknek feladata lesz a páciensállomány kiválasztása is.