2024. március 29., péntek

Szijjártó EU-s támogatást javasol az iraki Kurdisztánnak

Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az Európai Unió (EU) nyújtson azonnali 300 millió dolláros (83 milliárd forintos) támogatást az iraki Kurdisztánnak a menekültek ellátására, mert ennek hiányában az ott menedéket kereső kétmillió ember hamarosan megindul Európa irányába – közölte Szijjártó Péter az MTI-nek Erbílből telefonon adott szerdai nyilatkozatában.

A tárcavezető elmondta, hogy azért látogatott el az iraki Kurdisztánba, mert a bevándorlók jelentős része Irakból érkezik Európába, és ugyanez érvényes Magyarországra is, ahol a negyedik legtöbb menedékkérelmet Irakból érkezett bevándorlók nyújtották be. Hangsúlyozta, a szíriai mögött ma az iraki a második legsúlyosabb humanitárius válság a világon.

Az Erbílben tartózkodó Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Maszúd Barzánival, az iraki Kurdisztán elnökével, valamint a régió védelmi és külügyminiszterével. A miniszter látogatást tett az iraki Kurdisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens erbíli egységénél is.