2024. április 19., péntek

Kevesebb pénz jut az infrastruktúrára

A Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt közötti feszültség határozta meg a Tartományi Képviselőház ülését, melyen elfogadták a költségvetés módosítását

A hatalmi koalíció szavazatainak köszönhetően elfogadta a vajdasági parlament a költségvetés módosítását. Az új számadás értelmében több mint négymilliárd dinárral lett kisebb a tervezettnél az idei tartományi büdzsé, mely így 59 milliárdot tesz ki. A csökkentésnek számos következménye van, mindenütt le kellett faragni a költségeket, egyes projektumok végrehajtását pedig el kellett odázni. Az ülést megelőzően a sajtónak nyilatkozva Branislav Bogaroški tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár azt mondta, hogy csökkentették ugyan a támogatásokat, de egyik tervezett programot sem fogják beszüntetni. Nyilas Mihály oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár közölte, hogy olyan módon próbáltak a titkárságban takarékoskodni, hogy a pályázatok eredményei szerinti pénzelosztások annak ne lássák kárát, s még az idén kifizessék a támogatásokat, ahol csak lehetséges. Vannak olyan programok is, melyek pénzösszegeinek az átutalását a jövő év elejére kellett halasztani. Ez a helyzet a nem túl sürgős esetekben lép fel, s az a lényeg, hogy egyetlen egy tételt sem szüntetnek meg – számolt be Nyilas.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

VAJDASÁG NEM BEFOLYÁSOLHATJA FEJLŐDÉSÉT

Dr. Bojan Pajtić tartományi kormányfő kijelentette, azért van szükség a költségvetés módosítására, mert egyre rosszabb a gazdasági légkör az országban, csökkent a vállalatok által befizetett nyereségi adó az ország minden részében. Ez a magyarázat cseppet sem vigasztal bennünket, hiszen nem segít azon a harminc és hetven százalék közötti visszaesésen, amelyet az adóbefizetések terén tapasztalunk, értékelte. A köztársaság, mint mondta, egyébként is tartozik Vajdaságnak negyvenmilliárd dinárral ebben az évben, nem tartják be továbbra sem az alkotmányban előírt hét százalékos szintet.

A köztársasági költségvetés 1 630 milliárd dinár, a tartományi pedig mindössze 59, hasonlította össze a számadatokat Pajtić, s különösen aggasztónak minősítette, hogy ebből az 59 milliárdból is csupán 15 az, amivel Vajdaság valóban rendelkezhet projektumok finanszírozására, támogatások odaítélésére, az összeg nagyobbik része az egészségügy és az oktatás béreit képezi. Ez azt jelenti, hogy Vajdaság nem befolyásolhatja a megfelelő mértékben saját fejlődését, szögezte le a tartományi kormányfő.

ŐK SEM A MARSON DOLGOZNAK

A Szerb Haladó Pártnál ezzel ellentétben úgy gondolják, hogy soha egyik kormány sem utalta ennyire becsületesen a pénzt a tartománynak, mint most az SZHP vezette kabinet. Dr. Predrag Matejin frakcióvezető azt mondta, hogy nem csupán a hét százalékos minimumot, hanem azon felüli összeget is kapott a tartomány ebben az évben. A demokraták állításait politikai kijelentéseknek minősítette, melyek egyedüli célja választási nyerészkedés és a szerb kormány befeketítése. Jovan Lazarov haladó párti képviselő kifogásolta, hogy a demokraták állandóan panaszkodnak: a büdzsé nagy része a továbbutalási eszközök közé tartozik. Az oktatásügy és egészségügy dolgozói sem a Marson, hanem Vajdaságban dolgoznak, miért kellene ezt az összeget kivonni – tette fel a kérdést.

Zoran Radoman tartományi pénzügyi titkár arról számolt be, hogy a nagyberuházásokat érintik a megszorítások, mintegy 3,3 milliárd dinárral kellett csökkenteni az azokra szánt pénzügyi keretet. Ennek ellenére, tette hozzá, nem mondhatja, hogy bármelyik megkezdett projektum is veszélyben lenne, legrosszabb esetben arról lehet szó, hogy azok egy fázisát el kell halasztani jövőre. Mindenekelőtt infrastrukturális beruházásokról van szó: utak, vízvezeték- és csatornahálózatok, sportlétesítmények kiépítéséről. A Kamenica 2-es kórházkomplexum projektuma nem sínyli meg a lefaragást, hisz annak finanszírozását kölcsönből fedezik majd.

A MAGYAR VONATKOZÁSÚ INTÉZMÉNYEK TÁMOGATÁSA NEM CSÖKKEN

Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője arra fektette a hangsúlyt, hogy a tartományi kormány által beterjesztett pótköltségvetés fenntartható, a hiány nem lépi át a törvényben meghatározott maximális, azaz a tíz százalékos szintet, s figyelembe veszi a valós gazdasági helyzetet. A vajdasági magyar érdekképviseletnek köszönhetően a magyarság szempontjából fontosnak számító intézmények pénzelése nem fog csökkenni, s mindezek támogathatóvá teszik a javaslatot – húzta alá.

A parlament megvitatta különböző tartományi pénzügyi alapok, programok, vállalatok jelentéseit is. A legnagyobb vita akörül alakult ki, hogy az ülés elején a ház hét napirendi pont összevont megvitatása mellett döntött. Az ellenzék szerint ez csökkentette a véleménynyilvánítás lehetőségét, mert több témáról kellett szólniuk a képviselőknek ugyanannyi idő alatt, s állandóan az ügyrendre hivatkozva szakították félbe a pontok megvitatását. Azt is gyakran emlegették, hogy a köztársasághoz hasonlóan a tartománynak is csökkentenie kell a hivatali utazások napidíjait. Minden párt egyetértett abban, hogy a választási kampány hangulata érződött a felszólalások többségén.