2024. április 18., csütörtök

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium ösztöndíjpályázata

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium 


 ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT HIRDET

Feltételek:

· a pályázó valamely állami egyetem másodéves, ill. harmadéves hallgatója

· az összesített tanulmányi eredménye legalább 8,5 (mellékelni a hivatalos bizonylatot)

· állami költségen tanul

· nem ismételt évet.

A kollégium nem bentlakásos.

A pályázat 10 nyertese – az anyaországi folyósítástól függően – három évig tartó anyagi támogatásban részesül, és a kollégium által kinevezett tutor segítségével bekapcsolódik a tudományos kutatómunkába, a diákköri tevékenységbe, valamint szerepel a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon (VMTDK) minden év novemberében.

A kollégiumi ún. tutoriális képzés a rendes tanulmányokkal párhuzamosan folyik három éven át.

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium az egyéni képzés mellett a tanév folyamán közösségi programokat kínál Újvidéken, a Tudósklubban (Forum-ház).

A kollégium célja a tudományos/művészeti utánpótlás, leendő egyetemi tanárok, kutatók, művészek kinevelése, ezért a bizottság végérvényes döntését ezzel a célkitűzéssel összhangban hozza meg, figyelembe véve – a fenti feltételeken túl – a hiányszakmákat, a szakterületi lefedettséget, az oktatás nyelvét, az átlagot és a választott szak nehézségét is. A pályázó a pályázaton való részvételével elfogadja a döntéshozó szerv illetékességét, ill. hogy a döntés ellen fellebbezésre nincs lehetőség. 

Pályázni 2015. szeptember 10-től október 20-ig, az e célra készült jelentkezési űrlapon lehet. Az űrlap letölthető a www.vmtdk.edu.rs honlapról, a Hírek rovatból. http://vmtdk.edu.rs/vmfk-osztondijpalyazat-2015

A kitöltött adatlap és a felmérő kérdőív ajánlott postai küldeményként avagy a VMFK székhelyén (Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, Vojvode Misica 1., Forum-ház portája) nyújtható be határidőn belül. A hiányos, pontatlan, olvashatatlan, ill. késve beérkezett pályázatok érvénytelennek minősülnek.

A kollégium az eredményről minden pályázót levélben értesít.