2024. március 28., csütörtök

Mégis lesz távfűtés

Ezt a hírt a Vajdasági Rádió és Televíziónak nyilatkozó zombori polgármester, Saša Todorović és a Hőtelep (Energana) igazgatója, Jovan Gajin is megerősítette.

Pedig a fogyasztók igencsak kételkedtek benne, hiszen tudták, a vállalat 150 millió dináros adósságot halmozott föl, forgótőke híján viszont nem kap fűtőanyagot. Az Energana mindenképpen igyekezett behajtani az adósságát a könyörgéstől a foglalásig és árverezésig, de jószerével eredménytelenül. Részletekben való törlesztést kínált, aminek fejében több törlesztőrészletet el is engedett, ami fölháborodást váltott ki a számlájukat rendszeresen törlesztő fogyasztók körében. Végül azonban egyre megy: a távhő szolgáltatója továbbra is fizetésképtelen.

A helyi önkormányzat a távfűtés biztosításának érdekében a polgármester nyilatkozata szerint az általa alapított, a Hőtelepnél eredményesebben gazdálkodó kommunális közvállalatok révén hiteleket vesz föl, és abból teremti meg az Energana likviditását.