2024. április 19., péntek

Elhunyt Göncz Árpád

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság rendszerváltás utáni első államfője. Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké. Az első számú közjogi méltóság tisztét két mandátumon keresztül, tíz évig töltötte be.

Budapesti értelmiségi családban született 1922-ben. Részt vett az 1956-os forradalomban. 1957-ben a Bibó-per másodrendű vádlottja volt, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A börtönben megtanult angolul, 1963-ban – Bibó Istvánnal együtt – amnesztiával szabadult. 1965-től szabadfoglalkozású műfordítóként és íróként tevékenykedett. Olyan drámák fűződnek nevéhez, mint a Mérleg, a Rácsok, a Magyar Médeia.

Alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének. Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése alapján választotta a parlament augusztusban öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995-ben újraválasztották.

Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.

Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.

Néma felállással emlékeztek az elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökre az Országgyűlésben kedden délután. Áder János államfő, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint az ellenzéki és a kormánypártok közleményben reagáltak a halálhírre, amelyekben az elhunyt államfő érdemeit méltatva fejezték ki részvétüket.