2024. március 29., péntek

Kétszer több építkezési engedély

Az év első negyedében elfogadott építésügy törvény jóvoltából a nyári hónapokban összesen 4308 építkezési engedélyt adtak ki, kétszer annyit, mint az előző év ugyanezen időszakában – olvasható az építésügyi minisztérium közleményében.

Az adatok értelmében csak augusztusban 1431 kérvény érkezett az illetékesekhez, szintén kétszer annyi, mint tavaly augusztusban.

A tárca munkatársai szerint a megnövekedett kérelmek és a kiadott engedélyek száma egyértelműen az új jogszabálynak köszönhető, amely nagymértékben megkönnyíti a megfelelő felhatalmazások beszerzését.

A minisztérium megítélése szerint a jelenleg hatályban lévő jogszabályoknak hála, az építésügyi hivatali eljárások egyszerűsítése, valamint a törvény többi hozadéka oda vezethet, hogy pár év múlva az építésügy a jelenlegi 4 százalék helyett a bruttó hazai termék (GDP) hat százalékát adja majd.