2024. március 28., csütörtök

Lesz-e vevő harmadjára?

A Szabadkai Rádió sorsáról két órán át tartott a vita a városi képviselő-testület ülésén

Az ellenzék szerint az, hogy harmadik alkalommal is megpróbálkoznak a Szabadkai Rádió eladásával, csak annak a bizonyítéka, hogy van vevő a rádióra, aki aprópénzért juthat most egy nagynevű és elismert intézményhez. Ennek a vásárlónak azonban nincs más célja, mint hogy a rádiót az előttünk álló kampányban kihasználja, majd magára hagyja.

A  szabadkai városi képviselő-testület döntése szerint a város kezdeményezheti az újbóli, már harmadik eladási kört (Fotó: Molnár Edvárd)

A szabadkai városi képviselő-testület döntése szerint a város kezdeményezheti az újbóli, már harmadik eladási kört (Fotó: Molnár Edvárd)

A sikertelen magánosítást követően a város kezdeményezheti az újbóli, már harmadik eladási kört. Erről döntött tegnapi rendkívüli ülésén a szabadkai városi képviselő-testület. Az eladásra a megállapított vételár, vagyis a 4 millió 842 ezer dinár 33 százalékáért kerül sor, vagyis mindössze 13 ezer euróért lehet majd megvásárolni a rádiót.

A szavazást két órán át tartó vita előzte meg. Több alkalommal is szünetet rendelt el a vkt elnöke, először azért, mert Petar Balažević, a DP képviselője nehezményezte, hogy nem kapta meg az ülés anyagát, s hogy azt olyan e-mail címre küldték, amelyet ő hivatalosan nem használ.

Miután kézbesítették az egy nyomtatott oldalból álló anyagot, azért kellett várni az ülés megkezdésére, mert Balažević ragaszkodott hozzá, hogy aláírja az átvételi ívet. Ezután Sebők Róbert, az LDP képviselője ragaszkodott ahhoz, hogy keressék ki, pontosan melyik nap és hány órakor vette át az ülés anyagát.

Sebők átadta a polgármesternek azt a petíciót, amelyet a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének munkatársai kezdeményeztek, miszerint egy alapítvány létrehozásával meg lehetne menteni a rádiót, s arra kérte a VMSZ képviselőit, írják azt alá.

Almási Szilárd, a .Most Egyesület képviselője kiemelte, elsősorban köszönettel tartozunk mindannyian a Szabadkai Rádió munkatársainak, külön kiemelte Tót Imre szerkesztő-újságírót és Németh Ernőt, a magyar szerkesztőség főszerkesztőjét, az odaadó munkáért és objektív tájékoztatásért.

– A vkt alelnökéhez, Mirko Bajić úrhoz lenne egy kérdésem, miszerint igaz-e, hogy a hozzá közel álló körökből szeretnék ilyen olcsón megvásárolni ezt a több mint negyvenéves múlttal rendelkező médiumot? – kérdezte Almási, majd arra biztatta képviselőtársait, hogy hagyják el az üléstermet, ezzel tegyék döntésképtelenné a képviselőházat.

Petar Balažević felszólalásában hangsúlyozta, véleménye szerint aprópénzért megveszi valaki a rádiót, a kampányidőszakban pártpropagandára felhasználja, aztán pedig magára hagyja majd az intézményt.

Dušan Stipanović azért kért szót, hogy elmondja, ez az ülés sokkal rövidebb ideig tartott volna, amennyiben nem lenne élő közvetítés. Ezt kihasználva hemzseg az ülés a demagóg felszólalásoktól, miközben egy sokkal fontosabb témáról van szó.

Saša Vučinić arra szeretett volna választ kapni, az elmúlt időszakban, miközben sorra sikertelenek voltak az eladási kísérletek, a tulajdonos, vagyis a város, mit tett annak érdekében, hogy felkeressen potenciális beruházókat, mit kínált nekik annak érdekében, hogy ezt az intézményt megmentsék. Azt követően, hogy a kérdésére azonnal válasz nem érkezett, Vučinić elmondta, véleménye szerint ez bizonyítja, hogy csak szólamokról beszélünk a rádió kapcsán, és hogy annak nincs jövője.

Maglai Jenő polgármester ezt követően annyit mondott, amennyiben vásárlót találtak volna, akkor azért támadták volna őket, hogy eladják a rádiót egy bizonyos pártnak.

A polgármester az ülést követően nyilatkozatában elmondta, a városhoz nem fordult egyetlen érdeklődő sem, aki megvásárolná a rádiót. Amennyiben a harmadik eladási kísérlet is sikertelen lesz, a Szabadkai Rádió története egy hónapon belül véget ér.