2024. március 29., péntek

Vajdaságban járt Vitéz László

Pályi János kaposvári bábművész nagyon fontosnak tartja, hogy az előadással eljusson a határon túli régiókba is

Nyolc vajdasági település gyerekeinek vált az elmúlt napokban személyes ismerősévé Vitéz László, a pirossapkás, palacsintasütős vidám figura, aki móresre tanítja az ördögöket. A több nemzetközi és magyarországi fesztiválon díjazott Pályi János kaposvári bábművész hozta el hozzánk ezt a közkedvelt hagyományos vásári bábjátékot. Ez az egyszemélyes, többkarakteres előadás a jó és a rossz küzdelmét rengeteg humorral, a kisgyermekek számára is élvezetes módon ábrázolja.

Vitéz László neve 1883-ban jelent meg először, és azóta nagy népszerűségnek örvend. Az, hogy mind a mai napig elevenen él, töretlen népszerűségnek örvend ez a figura, az a vásári bábjátékos családoknak, elsősorban a Kemény család több generációjának és mindenekelőtt a néhány éve elhunyt Kemény Henriknek köszönhető.

Pályi János most e turné során a bácskai és bánáti településeken játszott óvodában, iskolában, Topolyán a 250 férőhelyes színházteremben találkozhattak Vitéz Lászlóval a gyerekek. A bábművész számára sokáig emlékezetes marad a csókai fellépés is, ahol a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában nagyapák, nagyanyák, apukák, anyukák is elkísérték a gyerekeket, igazi családi esemény volt ez az előadás.

Először is azt kérdeztük tőle, hogyan fogadták a vajdasági gyerekek a Vitéz László-előadást.

– Tudtam, hogy nagyon nehéz helyzetben levő kis közösségekhez érkezem, ez így is van, de ez ott az előadásokon nem látszott. Nagyon sok gyerek volt jelen, nyitottak, csillogó szeműek, vidámak voltak, boldogan viháncoltak, beleszóltak, csibészek voltak – ahogy azt kell! – osztotta meg velünk tapasztalatait a művész.

Tavaly Csantavéren és Szabadkán, a főtéren élvezte a gyermek és felnőtt közönség, hogy Vitéz László hogyan tanította móresre a paradicsomfejű ördögöt, valamint Mefisztót, Cuclifert és persze a szellemeket, hogy ígéretéhez híven megőrölhesse a gabonát. Még a legfélénkebb kisgyermekek is gyorsan feloldódtak, bátran kiabáltak oda Vitéz Lászlónak, harsányan biztatták, felelgettek neki. Mi, felnőttek élveztük a gyerekek nyitottságát, s azt is, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva ugyan, de szóhasználatában, eszközeiben mennyire korszerű, és mennyire a mában, az adott pillanatban élő előadást láttunk.

– Nagyon sok múlik azon, mennyire gyakorlott, felkészült egy bábjátékos, az, hogy jó kapcsolatot tudjon fenntartani a közönséggel, tudjon reagálni a spontán megnyilvánulásokra – magyarázta a művész, aki a kaposvári BábSzínTér vezetője, s akinek fontos az, hogy évente legalább egy hetet turnézzon, járt már Erdélyben, a Felvidéken, most a Délvidéken. A Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatásának köszönhetően jött létre ez a mostani vendégszereplés, amely során Topolyán, Bácskertesen, Bácsgyulafalván, Szajánban, Csókán, Hajdújáráson, Királyhalmán és Adán lépett fel. Az Ágoston Pribilla Valériával való régi ismeretségnek köszönhetően körvonalazódott az ötlet, a helyszínek megszervezésében és a turné lebonyolításában a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség vállalt szerepet.