2024. március 29., péntek

Csütörtöktől BE:FEMON 3 Óbecsén

Immár harmadik alkalommal kerül sor az idén az Óbecsei Monodráma Fesztiválra (BE:FEMON 3). A Városi Színház rendezvénye október 8-án, csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart.

Az idei év újdonsága, hogy a fesztivál versenyjellegű lesz, és az előadásokat szakmai zsűri értékeli majd, melynek tagjai Dušanka Glid Stojanović (Belgrádi Népszínház), Milovan Filipović (újvidéki Szerb Nemzeti Színház) és Ivan Kovač óbecsei publicista. A legjobb monodrámáról a közönség is szavazhat, az előadások után pedig kerekasztalon mondhatja el véleményét a látottakról.

A fesztivált Mira Banjac színművésznő nyitja meg fél hatkor, ekkor mutatják be a róla szóló monográfiát, és megnyílik egy kiállítás is Mira Banjac arcai címmel. A megnyitón a művésznő mellett Zoran Maksimović, a kiállítást szervező Vajdasági Színházi Múzeum igazgatója, egyben a monográfia szerzője is beszélni fog. Az eseményre a belépés ingyenes.

A fesztivált Ljubomir Bandović (Jugoszláv Drámaszínház) Kontraš című komédiája nyitja meg 20 órakor. Pénteken szintén 20 órakor kezdődik Slobodan Beštić (Belgrádi Népszínház) Šarlota című monodrámája. Szombaton 18 órától Maja Nikolić fiatal újvidéki színésznő előadásában a Lilika című monodrámát láthatja a közönség, és 20 órakor kezdődik Virág György előadásában a Müller Péter által írt, Crnkovity Gabriella által rendezett A bohóc. A fesztivál zárónapján, azaz vasárnap szintén este nyolckor kerül színpadra a Tolsztoj szövege alapján összeállított Kreutzer-szonáta, amelyet a tuzlai színház művésze, Vlado Kirošević ad elő.

A belépőjegyek 150 dinárba kerülnek, csoportjegy vásárlása esetén az összes előadást 500 dinárért lehet megtekinteni.