Gyarmati Olga pontosan 91 éve, 1924. október 5-én született Debrecenben. Sportpályafutását szülővárosában kezdte, s még csak tizenhét éves volt, amikor megnyerte a 100 méteres síkfutás országos bajnokságát. Ekkoriban a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club versenyzője volt, a gyors sikerekben pedig nagy szerepe volt Schmidt Gyula szakértő útmutatásának is. A következő években több versenyszámban is bebizonyította tehetségét. 1942-ben magasugrásban szerzett bajnoki címet, távolugrásban pedig harmadik helyen végzett. Kibontakozó pályafutásában a II. világháború kényszerű törést okozott. 1944-től az egyre fokozódó bombázások miatt az atlétikaversenyeket beszüntették. Gyarmati Olga a vészterhes időkben férjhez ment, és Budapestre költözött.
A háború után csak lassan ébredezett az atlétika Magyarországon. A Vasas pasaréti sportpályáján viszonylag hamar újraindult a szakmai munka, s Gyarmati ezt fedezte fel 1947-ben egy sétája során. A következő napokban inkább nosztalgiából edzőcipőt húzott egy-egy sprint erejéig, majd a versenyszellem annyira hatalmába kerítette, hogy néhány hét múlva már a többi sportolóval mérte össze erejét. Természetesen a klub edzői felfigyeltek tehetségére. Kérésükre be is lépett a Vasasba, ahol a következő évtizedben Balogh Lajos és Keresztúri Géza tanítványaként bajnoki címek garmadáját gyűjtötte össze. Pályafutása során a sprintszámokban gátfutásban, távolugrásban, magasugrásban és öttusában 31 alkalommal bizonyult az ország legjobbjának.
A sikerek felkeltették Bácsalmási Péternek, a válogatott vezetőjének a figyelmét, és még 1947-ben meghívta Gyarmatit, csatlakozzon a tatai edzőtáborban gyakorlatozó atlétákhoz. Tatán egy jól sikerült ugrás után rábeszélte Gyarmatit arra, hogy a következő évben ne gátfutásban, hanem távolugrásban induljon a londoni olimpián. A döntés helyességét alátámasztotta az 1948-as budapesti nemzetközi atlétikai verseny is, amelyet 599 centiméteres országos rekorddal nyert meg. Ezután kimondva-kimondatlanul az ötkarikás játékok aranyesélyesének számított. Edzőit azonban némi félelemmel töltötte el, hogy a versenyeken alig tudott érvényes ugrásokat bemutatni. Gyakran belépett, máskor meg az elugródeszkától 30-40 centiméterre rugaszkodott el.
Az atlétikai versenyszámokat az olimpián a Wembley-ben rendezték meg, ahol a koncentrálás a többieknek is nehezére esett, hiszen a különféle eredményhirdetések miatt a versenyt gyakorta megakasztották. Gyarmati első ugrását követően is kényszerű szünet következett, ami csak azért nem bosszantotta, mert ezúttal a szobatársnőjének, Elek Ilonának az elsőségét hirdették ki. A következő próbálkozása érvénytelennek bizonyult, harmadjára azonban sikerült 569,5 centimétert ugornia, ami elegendőnek bizonyult az olimpia megnyeréséhez.
A következő évek is sikeresek voltak. 1949-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon aranyérmet nyert távolugrásban, 80 méter gáton és a 4×200 méter váltó tagjaként pedig egy-egy ezüsttel gazdagította éremgyűjteményét. 1951-ben ő lett az első magyar atlétanő, aki 12 másodperc alatt futotta le a 100 métert. Ez az év egyébként is emlékezetes maradt számára. A berlini főiskolai világbajnokságról öt éremmel tért haza: megnyerte a 200 méteres síkfutást, távolugrásban és a 4×100 méteres váltóval második helyen végzett, 80 méter gáton és a 4×200 méteres váltó tagjaként pedig bronzérmet szerzett. Figyelemre méltó volt a magyar és csehszlovák atlétikai válogatottak találkozóján nyújtott teljesítménye is, ahol öt számban egyedül képviselte az országot, és a csapat 57 pontjából huszonhármat szerzett.
Ilyen előzmények után a közvélemény az 1952-es helsinki olimpián is érmet várt tőle. Óriási meglepetésre azonban távolugrásban meg kellett elégednie a tizedik hellyel. A kudarc okairól szinte azonnal találgatások indultak. Voltak, akik az időközben felszedett néhány pluszkilóval magyarázták a vártnál szerényebb eredményt, mások szerint Gyarmatit ekkor már nem csak az atlétika érdekelte, és a válását követő rendezetlen magánéleti problémái vonták el figyelmét a versenyzéstől. Ezt követően összekapta magát, négy év alatt nyolc bajnoki címet szerzett, s ezzel is jelezte, hogy készen áll az újabb olimpiai megmérettetésre. Melbourne azonban ismét kudarc volt számára, csak tizenegyedik lett távolugrásban. Igaz, a forradalom s annak leverése ekkor teljesen elvonta a figyelmét. Az olimpia után Angliában telepedett le, ahol másodszor is férjhez ment, ezúttal Aczél Tamás íróhoz. A hatvanas évek végén az Egyesült Államokba költöztek. Férje 1994-ben bekövetkezett halála után egy alkalommal ugyan visszatért Magyarországra, de a ferihegyi durva bánásmód miatt – a repülőtéri rendőrség csak hosszas vizsgálat után engedte be az országba – elment a kedve a további hazalátogatástól. Ezt követően szinte remetei magányban élt a Massachusetts állambeli Orange városban, s csak a fiával tartotta a kapcsolatot. 2013-ban hunyt el Greenfieldben.
