2024. március 28., csütörtök

Klasszikusok és kortársak

Mintegy ötven versenyző a topolyai Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemlén

Szombaton a topolyai Művelődési Házban rendezték meg a Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemlét. A helybeli Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Aurora Stúdiójának szervezésében lezajlott versenyen több mint ötven versenyző vett részt Vajdaság több településéről. A szemle Gazsó Hargita, az Aurora Stúdió vezetőjének és Kisimre Szerda Anna, Topolya önkormányzatának kulturális ügyekkel megbízott tanácsosának bevezetőjével kezdődött, majd két helyszínen zajlott a szavalás, melynek során ízelítőt kaphattunk a klasszikus és kortárs egyetemes és vajdasági magyar irodalomból. A résztvevők a program szünetében ellátogattak Topolya Község Múzeumába, ahol megtekintették a Tóth Ferenc emlékére rendezett kiállítást. A Szatmári Melitta, Vass Borsodi Borbála, Harkai Vass Éva, Benedek Miklós összetételű zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen igen erős volt a mezőny. A nyertesek ajándékát a Forum Könyvkiadó Intézet biztosította. Végül a következő eredmények születtek:

Alsósok kategóriája:

1. Bába Lujza (Újvidék)

2. Kis Komáromi Zsolna (Óbecse)

3. Onhaus Erik (Topolya), Karvák Ádám (Újvidék)

Különdíj: Alács Varró Emese (Pacsér), Csizmár Csongor (Topolya)

Ötödikesek és hatodikosok kategóriája:

1. Francia Flavie (Topolya)

2. Szemerédi Tamás (Óbecse)

Különdíj: Csincsák Tamás (Zentagunaras)

Hetedikesek és nyolcadikosok kategóriája:

1. Katona Boglárka (Topolya)

2. Balley Ingrid (Hajdújárás)

3. Kisutcai Szilárd (Óbecse)

Különdíj: Paulyuk Jenifer (Kishegyes)

Középiskolások kategóriája:

1. Dupák Fanni (Csóka), Marx Éva (Csóka)

2. Bojkó Andrej (Kishegyes), Kőműves Csaba Bence (Kishegyes)

3. Kovács Bertina (Csóka)

Különdíj: Juhász Dominika (Törökkanizsa)

A magyart mint környezetnyelvet tanulók kategóriája:

1. Orčić Martina (Szabadka)

2. Harkai Emília (Topolya)

Különdíj: Marčetić Marija (Szabadka), Prćić Mila (Szabadka)