2024. március 29., péntek

Újvidéken ülésezik a Mensa nemzetközi igazgatótanácsa

Nyilas Mihály: A tehetségek korai felfedezése, az intellektuális fejlődés szavatolása közös feladatunk
Nyilas Mihály üdvözli a Mensa nemzetközi értekezletének résztvevőit a Master Központban (Fotó: Ótos András)

Nyilas Mihály üdvözli a Mensa nemzetközi értekezletének résztvevőit a Master Központban (Fotó: Ótos András)

Történetében először Szerbiában, Újvidéken ülésezik öt napon át a Mensa magas intelligenciaszintet elérő egyéneket tömörítő nemzetközi nonprofit szervezet igazgatótanácsa, melynek tagjai ötven államból érkeztek hazánkba. Az első tanácskozást és előadást, melyen csaknem ezren vettek részt, Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár nyitotta meg az Újvidéki Vásár Master Központjában. Üdvözlőbeszédében kiemelte: nagy jelentősége van annak, hogy a Mensa igazgatói mellett az összejövetelen jelen vannak a vajdasági oktatási intézmények vezetői, tanárai és a szülők is, hiszen fontos, hogy „valamennyien részletesebben megismerjük az NTC oktatási rendszert, mely bemutatásra került az est folyamán”. Mindannyiunk közös érdeke az egyén fejlődése a társadalom egészének fejlődése céljából, közölte Nyilas. A feladatok közül a tehetségek korai felfedezését, az intellektuális fejlődés lehetőségének szavatolását, a kreativitás ösztönzését ragadta ki, hisz ezek mind hozzájárulnak az oktatási rendszer egészének a fejlesztéséhez is.

– Az oktatási rendszernek megvannak a maga hiányosságai. Mindannyian tudatában vagyunk ennek. Tőlünk is függ azonban, hogy ezeket a hiányosságokat milyen gyorsan és mekkora sikerrel tudjuk pótolni. A gyerekekkel való foglalkozásnak mindenképpen figyelemre méltó helyet kell elfoglalnia társadalmunkban – közölte az oktatási titkár.

Aleksandra Đorđević, a Mensa Serbia igazgatója köszönetet mondott az újvidéki vendéglátóknak és a titkárságnak a támogatásért. Az est folytatásában dr. Ranko Rajović tartotta meg előadását a funkcionális tudást előtérbe helyező NTC oktatási rendszerről, melyet követően átvehette a Mensa idei díját az oktatásfejlesztés területén elért kiemelkedő eredményeiért.