2024. március 29., péntek
TENISZ

Bojana az elődöntőben

Szép és váratlan sikert jegyzett Taskentben Bojana Jovanovski, aki vesztére álló meccset fordított meg az első helyen kiemelt német Annika Beck ellen, és bejutott az elődöntőbe. A szerbiai lány ezzel további kilenc helyet javított a ranglistán, s a naprakészen tegnap már a 91. pozíciót foglalta el. Beck tegnap a megnyert első játszma után a másodikban a meccsért adogatott, ám Bojana időben breakelt, egyenlített, a harmadik szettben a nyolcadik játékban szerzett előnyt, majd a negyedik meccslabdát kihasználva jutott tovább. Bojana következő ellenfele az arányban ismeretlen japán Nao Hibino lesz, aki 20 éves és 117. a ranglistán.

Filip Krajinović és Fucsovics Márton római meccsén a második adogatás bizonyult perdöntőnek. Egyikük sem adogatott valami pompásan, ezt igazolja az adat, hogy a magyar hatszor, a zombori pedig nyolc esetben nyerte el ellenfele kezdőütését. Ami pedig a második adogatást illeti, Krajinović csaknem minden második alkalommal pontszerző volt, míg a magyar csak minden negyedik ilyen labdamenetét váltotta pontra. Krajinović ezzel még két helyet halad a ranglistán, ma pedig a negyeddöntőben a 27 éves és a ranglistán 146. holland Thiemo de Bakkerral játszik, ami első egymás közötti meccsük lesz.

Miután Jelena Janković és Ana Ivanović is kiesett, a vuhani női torna Garbine Muguruzáról és Roberta Vinciről szól, bár az esélylatolgatásban Venus Williams és Angelique Kerber neve sem hagyható ki. Muguruza a két rohamosan fejlődő lány meccsén fölényesen győzte le a szlovák Anna Carolina Schmiedlovát, és csaknem biztos, hogy a ranglistán feltör az 5. helyre. Ebben már csak Kerber akadályozhatja meg, ha tornagyőztes lesz, viszont ha Muguruza szerzi meg a serleget, Petra Kvitova elé áll a negyedik pozícióra. Az US Openen döntős Vinci végigveri a cseh lányokat. A kínai tornán ugyanis Kvitova után Karolina Pliškova sem jelentett különösebb gondot. Ha Vinci döntőbe jut, megelőzi Ivanovićot, ha viszont serlegnyertes lesz, már a legjobb tíz között találja magát, ami csak lét hónappal ezelőtt szinte lehetetlenségnek tűnt.

A Las Vegas-i női ITF-tornán Jovana Jakšić megfordította a meccset az amerikai Taylor Townsend ellen, és a 2. fordulóban tapasztalt ellenféllel, a 30. évében járó és a ranglistán 114. svájci Romina Oprandival mérkőzik. Nem jártak viszont sikerrel Clermont-Ferrandban Ivana Jorović és Nina Stojanović, mindketten szoros küzdelemben maradtak alul a francia és dán riválissal szemben.

VUHAN. – A női torna nyolcaddöntőjében: Konta–Halep 6:3, 3:6, 7:5, Ka. Pliškova–Szvitolina 2:6, 6:4, 6:4, Kerber–Giorgi 6:2, 6:4, Vandeweghe–Strycova 3:6, 6:2, 7:6, negyeddöntő: Vinci–Ka. Pliškova 7:6, 6:3, Muguruza–Schmiedlova 6:2, 6:2.

TASKENT. – A női torna negyeddöntőjében: Jovanovski–Beck 2:6, 7:5, 6:3, Vekić–Friedsam 3:6, 6:3, 7:5, Hibino–Kozlova 6:3, 6:3.

KUALA LUMPUR. – A férfitorna 2. fordulójában: Kyrgios–Ito 6:3, 6:2, Karlović–Bazilasvili 7:5, 4:6, 6:3, Pospisil–Bagdatisz 7:6, 3:6, 6:3.

SZENZSEN. – A férfitorna 2. fordulójában: Berdych–Krajicek 7:5, 6:3, Robredo–Morija 7:5, 6:3, Mannarino–Bai 7:5, 7:6, G. Lopez–Rosol 6:4, 6:3.

RÓMA. – A challenger 2. fordulójában: Krajinović–Fucsovics 2:6, 7:5, 6:1.

LAS VEGAS. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jakšić–Townsend 3:6, 7:6, 6:4.

CLERMONT-FERRAND. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Johansson–Jorović 7:5, 6:3, Barbat–Stojanović 2:6, 7:6, 6:4.